8.fejezet

 Sziasztok! Sajnálom , hogy ennyit kellett rám várni és, de képtelen voltam megírni a fejezetet hiába ültem le, egyszerűen nem bírtam írni, de ma végül is elkészült az egész délutáni és esti munkámmal szóval remélem, hogy tetszik. Gondoltam rá, hogy a felénél abba hagyom és az , majd külön fejezet lesz, de úgy gondolom, hogy ez így az egész összetartozik. Meg szeretném köszönni az előző részhez kapott kommenteket és reménykedek benne, hogy ehhez is kapok egy kis véleményt, mert különben nem tudom, hogy mit vártok és mit szeretnétek. Chatet a holnapi nap folyamán megpróbálok szerkeszteni, hogy ha kommentett nem szeretnétek írni, akkor ott megtudjátok osztani velem a véleményeteket. Minden esetre nem húzom tovább , jó olvasást! (kicsit szenvedő rész lett, bocsi ) ♥♥♥

Dayna szemszöge: 

A csók után döbbenten álltam és lassan elmosolyodtam, mikor felfogtam a történteket. Elég sokszor csókoltak már meg, de ha az összesből ki kellene választanom a legjobbat , gondolkodás nélkül is tudtam volna , hogy ez az, mert ez a csók sokkal többet számított , mint az összes többi egybe véve. Sőt Jeffrin is többet jelent nekem , mint bárki más, mert a bátyám után ő áll hozzám a legközelebb és ő tudta magának kiharcolni, hogy szeressem , hogy  fél embernek érezzem magam miatta. Ő az oka annak, hogy mosolyogtam és nevettem azokban a pillanatokban, amikor legszívesebben sírtam volna a magányban és miatta érzem úgy , hogy várom a holnapot, mert végre talán van egy személy akinek számítok és aki ugyanúgy számít nekem. Eddig csak a "barátok" által ismertem a szerelmet, hiába volt sok kapcsolatom, egyiket sem tudtam szeretni úgy ahogy kellett volna. Legalábbis feltétel nélkül nem sikerült, még akkor sem, amikor már azt hittem, hogy valóban az a szerelem, de most , mikor a mutató ujjam a bizsergő , kislányosan mosolygó ajkaimra teszem, rájöttem, hogy minden amit eddig gondoltam hülyeség.

Kíváncsian a csillogó szemébe néztem, és az ő arcán is ugyanazt láttam, mint amit éreztem. Ő is boldog volt és talán egy kis zavarodottságot is észre vettem a tekintetéből, de a félelem hiányzott belőle , amit most én még pluszban éreztem. Eddig nem érdekelt, hogy mi lesz a kapcsolatommal egy csók után, de most nem ez volt a helyzet. Meg akartam kérdezni, hogy számára mit jelentett, vagy valami hasonlót, de túlságosan féltem és  nevetségesnek éreztem, hogy milyen nehéz feltenni ugyanazt a kérdést kérdést, ami már annyiszor elhangzott, hogyha a válasz olyan sokat jelent vagy épp olyan sok múlik rajta.

-Gyere , menjünk ki. -mondta fél mosollyal és a kezével az ennyimet kereste, majd mikor a kezünket összekulcsolta elindult az ellenkező irányba. Szorosan tartott maga mellett én pedig az alig 10 perce feltörő dühből már semmit nem éreztem , csak az ugyanolyan vadul dobogó szívem lüktetésére figyeltem és néha az arcára miközben azon gondolkodtam, hogy most, akkor együtt vagyunk -e vagy, hogy valóban szeret, vagy csak az ismert szöveget adta be nekem. Nem ,ő nem olyan. -zártam ki a fejemből a gondolatot és üres fejjel próbáltam végigmenni a hátra levő szakaszon, majd a kocsiban csak a mellettünk elsuhanó tájat figyeltem és csak akkor eszméltem fel a bambulásból, amikor leállt a kocsi ő pedig kinyitotta nekem az ajtót. Bár tetszett ez a gesztusa mégis egy rossz előérzetem volt, amit talán csak beképzeltem, minden esetre, így a boldogságom keveredett egy keserű érzéssel.  

Magabiztosan álltam előtte , bár belül nem így éreztem magam, mégis ezt mutattam, mert ha összetörök, így semmi nem látszik.Miután meguntam, hogy csak néztük egymás arcát és a másikat vártuk kezdeményezni ,  én léptem és  hatalmas bátorsággal szólásra nyitottam a számat, de belőle gyorsabban törtek fel a szavak.

-Felejtsük el. Felejtsd el az előbbit. -mondta ki halkan, de a csendben ez is úgy hatott , mint ha egy puskagolyó süvített volna el mellettünk.

-Tévedés volt az egész?- kérdeztem gúnyos vigyorral, de ez inkább nekem szólt, mert, persze, ő nem olyan.

-Én csak..nem tudom mit éreztem, de most már igen és ennek itt -mutatott közénk-nem lenne értelme. -rázta meg a fejét és várakozva nézett rám, hogy egyet értek-e vele.

-Persze, hogy nem lenne , hisz 2 hét múlva megyek haza.- adtam igazat, bár nekem most nem is kellett semmi ok , hogy belemenjek egy kapcsolatba, ahol valóban boldog vagyok és teljesen nyitott.

-Akkor neked is csak egy röpke csók volt? - emelte vissza a  fejem az államnál fogva, mert miután elmondtam azt az egy mondatot belebámultam a mellette lévő sötétségbe.

-Persze.-gondoltam arra a kis időre, amikor a puha szája az ennyimen volt.-Meg amúgy is, számomra mindenki csak egy röpke kaland.-ráztam meg a vállam , majd egy puszit nyomtam az arcára , ahogy egy ideje már minden alkalommal tettem és erősnek mutatva magam, rá mosolyogtam, majd hátra fordultam és kapkodva szaladtam fel a lépcsőn. Menekültem előle és a hülye érzelmeim elől.

 A feldúltságom ellenére nyugodtan csuktam be magam után az ajtót, majd a biztonság kedvéért kulcsra zártam és a tőlem messze lévő tükörbe néztem. 

-Mégis mit vártál? Hisz neki soha nem leszel elég jó. -mosolyogtam magamra fájdalmasan, az ajtónak dőlve. Akárkit megkaphatnék, de nekem ő kell, akinek ha úgy van kedve, bunkózik, de ha előtör belőle az az oldala, akkor minden percét rám szenteli és figyelmesen hallgat meg. Egy pillanatra érezteti velem, hogy nagyon is számítok neki, majd ő is felveszi az álcáját. Vagy  a törődő oldala az ő álcája?

Üveges tekintettel mentem a háló szobámban és a koszos daraboktól megszabadítottam magam, majd előkotortam egy meleg pizsama felsőt az ágyról, ahol a naplóm feküdt kinyitva , pont ahogy hagytam. Erről senki nem tud, csak én, mert habár soha nem is voltam az a napló író típus, idővel rájöttem, hogy sokkal jobb, ha kiírom magamból a dolgokat, amik zavarnak, vagy történnek velem. Sokkal jobb ha valakivel megosztom az érzéseim. " Azt hiszem már valamilyen szinten függök tőle. Tőle függ a boldogságom és az utóbbi napok a lehető legjobbak voltak. Talán a legmeglepőbb, hogy beleszerettem és őt nem szeretném elveszteni. "-fogta meg az utolsó mondatom a szememet , mire érzelem mentesen felemeltem a könyvet kitéptem azt a lapot belőle, majd összegyűrve a kukába hajítottam , a kis rózsaszín lakatos füzetet, pedig visszadobtam az ágyra, majd az ágy elől kiszedtem a papucsom és a fürdőbe tipegtem, ahol talán egy órán át áztattam magam és ahol sikerült eldöntenem, hogy valójában nem is akarom őt. És igaza van hülyeség lenne belevágni ebbe a kapcsolatba, amit amúgy is csak én képzeltem be, mert ha egy apró reményt is meglátok , azt rögtön tovább gondolom, mielőtt bemesélem magamnak, hogy ez helyes,  ezt az esélyt meg kell ragadnom.  

A tükörről letöröltem a melegtől keletkezett párát és egy könnyű mozdulattal felcofoztam a vizes hajamat , majd szembe néztem magammal. Az arcomon nem látszott a megtörtség , sőt ha egy mosolyt erőltettem magamra akkor is úgy tűnt, hogy valóban boldog vagyok.

Tökéletes.- gondoltam , majd a nappaliban végigdőltem a kanapén és a laptopomon netteztem, amit egy pittyegés vágott félbe. Ledöbbenve láttam, hogy aputól jött, így mély levegőt vége, kapkodva nyitottam meg.

" Susannel eszünkbe jutott, hogy talán egy vacsora keretéig össze kellene hozni a családot. Tényleg csak mi és semmi munka. Holnap este hétkor a főbejáratnál találkozunk. "-olvastam el, majd a hirtelen boldogságtól elkezdtem ugrálni.Talán ha az élet elvesz valamit, akkor add helyette mást. Lehet , hogy anyuék végre rádöbbentek, hogy a családban nem így működnek a dolgok.-gondoltam, majd lefeküdtem aludni, hogy holnap véletlen se legyenek karikák a szemem alatt .

Reggel, vagy inkább délben a telefonom csörgőhangjára keltem fel, majd mosolyogva láttam, hogy Jeffrin hív és már a névére pillantva pillangók repdestek a gyomromban.

-Még álmodom, vagy valóban te keltesz?- szóltam bele és visszacsuktam a szemem.

-Ha én keltettelek, akkor jó reggelt..azt hiszem.. minden esetre mára van terved? Gondoltam mehetnénk cirkuszba, vagy amit kitalálsz.-mondta és a hangja  rekedt és túlságosan is mély volt a szokásoshoz képest , így arra következtettem, hogy ő is mostanában kelhetett fel.

-Az igazat megvallva, ma este vacsorázni megyek.- mondtam izgatottan és mivel a vonal túlsó végén csönd uralkodott, már azt hittem, hogy megszakadt, amíg meg nem törte.

- Hát akkor jó randit.

-Nem randi.-ráztam meg a fejem,bár magam se tudom minek és lassan elmagyaráztam neki a tegnap esti üzenetet és az ahhoz fűződő reményeimet , majd még beszéltünk egy darabig. Felajánlotta, hogy eljön velem a boltokba(nincs ehhez az estéhez megfelelő ruhám ..legalábbis szerintem ) , de vissza utasítottam. Akármennyire is esett nehezemre, kellett egy kis külön töltött idő, hogy magammal is elhitessem, hogy tényleg nem kel nekem és tökéletesen megvagyok nélküle, ezért miután letettük villámgyorsan öltöztem fel, majd  a fürdőben elintéztem a dolgaim és hívtam egy fuvart a szállodától. Elvileg saját taxis cégük is van, szóval ideje kipróbálni. A várakozó idő alatt visszafutottam egy felsőért, az erős szél miatt , majd könyökölve ültem egy benti padon. Ilyenkor általában előveszem a telefonom és azon játszok , de most jól esett csak nézelődni . 

-Hölgyem.-nyújtott kezet egy öltönyben álló férfi.-Önért kellett, hogy jöjjek? -kérdezte meg varázslatos mosollyal. Az arcát elnézve vagy 24 évesnek saccoltam és bár nem volt csúnya mégse fogott meg benne semmi. Óvatosan körül néztem, hogy van -e még rajtam kívül valaki, de amikor csak a rohanó embereket láttam segítség nélkül felálltam és a fekete autóhoz lépkedtem.Az ajtó előtt megvártam, hogy kinyissa, és könnyedén belesűlyedtem a kényelmes ülésbe. Lediktáltam a címet , majd türelmetlenül nézelődtem, de a fejemben felbukkant a tegnapi csók, így inkább a soförrel kezdtem beszélgetni. Mint kiderült Martinnak hívják és az évszámával kapcsolatban csak egy évvel néztem idősebbnek.

-Köszönöm.-nyomtam a kezébe a szükséges pénzt és egy kis borravalót, majd elindultam a legelső bolt felé. Azt mondják, hogy szerelmi bánatra tökéletes a vásárlás én, pedig , boltkóros létemre, tökéletesen támogattam ezt az állítást. A legelső boltból , amint beléptem ki is rúgtak azzal a címszóval, hogy egy ilyen fiatal lány biztos nem tudja megfizetni azokat az árakat, így dühösen mentem e mellette lévő cipő boltba, ahol rögtön beleszerettem egy tökéletes darabba, majd a pénztárhoz állva kifizettem. innentől nehezebb dolgom volt, mert cipőhöz választani ruhát nem épp a legkönyebb dolog. Első szempontból tetszenie kell ,és jól kell mutatnia rajtam, de a cipőhöz is , így az első 10 alkalmi ruha, amit megláttam ki is esett és csak három órára akadtam rá arra , ami nem volt túlságosan alkalmi, de nem is hétköznapi .Szerintem pont tökéletes a mai vacsorára, így a kosárba tettem és a legközelebbi gyorsétteremben megebédeltem, majd 4 órára vissza is értem a szállásra, ahol elsőnek pihentem. Ez nálam annyit takart, hogy elkezdtem olvasni az újonnan beszerzett könyvet, majd egy óra múlva készülődni kezdtem és -e közbe mosolyogva tudtam be, hogy a mai nap alig jutott eszembe Jeffrin, de nem akartam a véletlenre támaszkodni a tévében egy zene csatornát kerestem és annyira hangosra tettem a zenét, hogy akárhol legyek hallottam. A baj, csak az volt, hogy hiába figyeltem a szövegre vagy táncoltam a zenére folyamatosan a szemem előtt lebegett az arca vagy egy-egy emlékképe.

 Miután letusoltam felhúztam az új ruhát, majd megcsináltam a hajamat és a sminkemet, csakhogy az utóbbi sehogy sem sikerült, tökéletesre , így háromszor csináltam újra, de eredménytelenül viszont több időm már nem volt, ezért mindent bele gyömöszködtem egy táskába és kellőképp igyekezve siettem le, ahol már a bátyám áll zsebre dugott kézzel.

-Csinos , mint mindig.-forgatott meg, majd köszönés kép megölelt.

-Elegáns és pontos.- biccentettem felé elismerően , majd a lépcsőre nézve vártam, hogy megjelenjen anya és apa.

-Szerinted tényleg össze akarják hozni a családot, vagy valami hatalmas bejelenteni valójuk van , amit óvatosan kell közölni velünk.

-Ha az a hírük , hogy ideköltözünk felőlem okés, nem kell hozzá vacsi. -ráztam meg a vállam és kiráztam a fejemből azt a gondolatot, hogy így könnyeben érném el Jeffrinnél , hogy belém szeressen. -Majd kiderül.-Adtam rendes választ és óra pontosságra jelent meg anya egy zöld csinos kosztümben , mellette pedig apa a nélkülözhetetlen öltönyben én pedig boldogan öleltem át őket kisgyerek módjára. De hát mit tehetek, ha hiányoztak? Ron illedelmesen felkínálta  a karját, én pedig boldogan karoltam bele. Az út alatt, ami nem volt hosszú, csak 20 perc anyuék boldogan meséltek az itt eltöltött napjaikról , majd utánuk mi is mondtunk pár szót. Mint sejtettem egy mások számára elég puccos étterembe mentünk , ahol a pincérek kihúzták nekünk a széket és ahol az asztalon vagy 5 fajta villa és 3 kanál volt.

-Tehát..-kezdett bele apa, csakhogy a telefonja megszólalt. Ne vedd fel!-kértem a szememmel, de mintha értette volna folytatta a mondandóját és néha beletúrt a szőkés hajába, amit a bátyám örökölt .Mikor kihozták a rendelt ételt  a telefonja ismét csörgésbe kezdett.

-Élnézést, ezt muszáj felvennem. -állt fel miután ránézett a kijelzőre és kiment az étteremhez tartozó erkélyre. 

-Hát persze, hogy muszáj.-suttogtam mire anya az asztalon fektetett kezemre tette a kezét és megszorította azt.

-Ne neheztelj rá. -kérlelt és a szemei aggódóan figyelt én ,mire egy mosollyal nyugtattam meg , majd apa tárgyilagosan lépett a széke mögé , de már nem húzta ki magának. 

-Talán a vacsorát el kell halasztanunk. Egy óra múlva vár minket Jams. Azt üzeni fontos.- közölte mindnyájunkkal és ez azt jelentette, hogy megint fontosabb az egyik partnerük a cégnél, mint mi.Én álltam fel a leggyorsabban a székemről és felvarázsoltam a minden rendben vigyort, majd idegesen toltam be a széket és megjelentek a valódi érzéseim, amikor apára néztem. A csalódás és a harag. 

-Dayna, drágám. -állt fel anya is. -Érts meg , hogy ez fontos. 

-Persze, hogy fontos.-bólintottam, majd Ron arcára néztem, aki már meg se lepődött . Elég volt egy pillantás és tudtam, hogy ő is reménykedett, bár ő sokkal érettebb. Ő már sejtette, hogy úgyis lesz valami, ami tönkreteszi az estét, mert  a Laumer család nem vacsorázhat munka nélkül. 

-Ron, mond meg neki.-fordult anya a bátyámhoz.

-Igaza van.-tárta szét a karját, majd mellém sétált és elindultunk kifelé. Apa kifizette a számlát és csendeben utaztunk vissza.

-Dayna!-kiabált utánam apa a szálloda előtt, mert ahogy lefékezett a kocsi, én már ki is pattantam és gyors léptekkel mentem felfelé, csakhogy nem a szobámba hanem arra a helyre, ahol mindig strandolni szoktunk Jeffrinnel.  

-Igen? - kérdeztem meg félúton a kis koktélos bodega mellett, ahol az első éjszaka voltam. 

-Holnap vagy valamikor bepótoljuk. És ha hazamegyünk ígérem, hogy kiveszünk egy hét szabadságot.-kezdte el mondani és egy lépést tett felém.

-Ne. Ne mondj ilyet.-ráztam meg a fejem és szorosan összeszorítottam a szám. -Nem akarom, hogy ezt mond mert elhinném, ahogy az összes eddigit is elhittem. Nem akarok több ígéretet, mert ezzel reményt adsz és amibe én hetekig át kapaszkodom, mert elhiszem, hogy igaz. -mondtam és visszaigazítottam a hajam, amibe a szél belekapott, majd sarkon fordulva elindultam, bár ahogy leértem a fával kirakott járdáról  levettem a cipőm , mert elsülyedtem a homokban.

-Dayna.-lépett mellém Jeffrin. Egy pillanatig ránéztem és tudtam, hogy mindent hallott, mert  csak 5 méter választott el az előző helyemtől. Halványan megráztam a fejem, ezzel jelezve, hogy nem akarok társaságot, majd kíváncsian hátra néztem, hogy kivel volt eddig. Egy vigyort erőltettem magamra és úgy köszöntem Adinának és Kurtisnek, majd Jeffrint kikerülve gyors léptekkel haladtam a homokba , míg végül leültem távol az emberektől egy kidőlt fára és a sima vízfelszínt néztem, amin megjelent a hold hullámos tükörképe. A lábaimat felhúztam és a kezemmel átkulcsoltam a fejemet pedig a térdemre hajtottam, amikor Valaki leült mellém. Nem is kellett oldalra néznem, mert a jellegzetes illata rögtön megcsapta az orromat.

-Nem szeretnék beszélgetni.-jelentettem ki .

-Nem is kell beszélgetnünk.- hallottam meg Jeffrin hangját és valóban nem szólalt meg többet én pedig áldottam az eszem, hogy kibírtam könnyek nélkül ,ha már a szomorúságomat nincs erőm takarni.

-Haza kellene mennem, mert ma este anyuék dolgoznak és én vigyázok a hugomra. Megleszel vagy maradjak még?- kérdezte meg fél óra múlva.

-Megleszek.-mosolyogtam rá, majd búcsúzóul még magához ölelt.-Ha bármi van nyugodtan keress fel, jó? Ígérd meg. Ha rosszabbul vagy vagy úgy érzed szét esel...-suttogta a fülembe, majd a válasz erejéig eltolt magától.

-Ígérem.-bólintottam ő pedig homlokon puszilt és elment. Talán 5 perccel utána én is felmentem a szobámba, ahol nagy meglepetésemre apa ült.

-Meg kellene beszélnünk ezt az egészet.

-Nem vagy késésben?-kérdeztem meg és szembe ültem vele.

-De abban vagyunk , mert kiakadtál édesanyád, pedig nem szeretett volna itt hagyni, nekünk meg fogalmunk sem volt, hogy merre mehettél, de a bátyád szerint időre van szűkséged, így nem zavartunk telefonon.-darálta le én pedig elismerően biccentettem.

-Holnap találkozunk. Minden rendben.- álltam fel , majd megvártam, hogy ő is így tegyen.-Az istenért nem rabolnám az idődet. -tettem még hozzá, mire fáradtan sóhajtott.

-A lányom vagy Ron pedig a fiam. Ti is tudjátok, hogy többet jelentetek számunkra , mint a munkánk.

-Persze.-mondtam , mintha tényleg így lenne. 

-Akkor holnap találkozunk.-köszönt el és becsukta az ajtót én pedig megpróbáltam úgy tenni mintha minden rendben lenne, de a könnyeim magától kezdtek el hullani és akármennyire is próbáltam nem tudtam abbahagyni a sírást. Nem akartam reményt. Nem akartam arra gondolni, hogy egyszer tényleg elmehetünk valamerre mindenféle telefon nélkül. 

Mivel a padlón éreztem magam átmentem a folyosón Ron szobájához, de ő az utcákat járhatta, mert nem nyitotta ki, így vissza érve  telefonon próbáltam felhívni Jeffrint , csakhogy nem volt kapcsolható. 

Sírva rogytam az ágyra és úgy ahogy voltam ruhástól próbáltam meg elaludni, de képtelen voltam, mert az elmúlt emlékek a fejemben cikáztak. Megpróbáltam megint felhívni Jeffrint, de még mindig nem értem el és mivel szűkségem volt rá bepakoltam egy táskámba a telefont , plusz lemostam az elfolyt sminket , majd felvetem egy kényelmesebb cipőt és egy kardigánt lementem a portára ahol elkértem Jeffrin lakhelyének címét és csak nagy nehezen tudtam kikérni, de nem érdekelt, a lehető leggyorsabban mentem oda, reménykedve abban , hogy nem zavarok. Egy takaros háznál megálltam, majd miután leellenőriztem a címet bekopogtam és próbáltam visszatartani a könnyeimet. Nem tévedtem, mert ő nyitott ajtót, bár csak egy farmer nadrágban volt, most nem foglalkoztam azzal , hogy hogy néz ki.

-Már vártam, hogy mikor bukkansz fel, bár én telefonra gondoltam.-nyitotta kintebb az ajtót és halványan mosolygott .

-Drámai belépőt szerettem volna,azt pedig telefonon nem lehet, főleg ha ki vagy kapcsolva. -vontam vállat ő pedig fájdalmasan felsziszentett jelezve, hogy elfelejtette.

-Erre gyere, Hailey már alszik. -irányított a szobájába, majd becsukta az ajtót én pedig leültem az ágyára.

-Szeretnél itt aludni?- kérdezte meg , mire nemlegesen megráztam a fejem , de azért a szekrényéhez ment. -Ha mégis..nem kasmír, de talán jó lesz.-dobott mellém egy pólót én pedig felálltam és a nyakába vetettem magam. A karjai szorosan fonódtak körém, mire felsírtam. 

-Olyan jó volt abba a reménybe kapaszkodni.- mondtam el az egyetlen érthető mondatott és bár utáltam magam, hogy itt vagyok és elsírom a bánatom mégis jól esett, hogy van kire támaszkodnom. Soha nem szerettem kimutatni másoknak, hogyha fáj valamim vagy , hogyha szenvedek valami miatt, főleg nem akartam sírni más előtt, de most mégis helyénvalónak és könnyebbnek tűnt ez a megoldás.

-Nem lesz semmi baj. Itt vagyok és segítek.- simogatta egyik kezével a hátamat, a másikkal pedig a hajamba túrt. 

-Miért? -tudakoltam még mindig sírva.

-Mert fontos vagy nekem.-mondta mire egy kicsit megnyugodtam és szépen lassan abbahagytam a sírást.

-Sajnálom.-kértem tőle bocsánatot az előbbi kirohanásom miatt mire legyintett és leültetett  , majd ő is elhelyezkedett mellettem én pedig kiöntöttem a szívem életemben talán másodjára valakinek.