II.4.rész

Remélem mindenkinek nagyon szép Karácsonya volt. Meghoztam a részt és remélem, hogy ez is annyira tetszeni fog nektek , mint az előző, bár eléggé unalmas lett, de próbálok igyekezni. Az előző fejezethez kapott kommenteket nagyon szépen köszönöm, rettenetesen örültem neki..hihetetlen jól esett.. Jó olvasást! :) ♥♥

A párnába szorosabban belenyomtam a fejemet és próbáltam  elterelni a gondolataimat az álmomról. Jerrfinnel ugyan , nem beszéltük meg a történteket, de a csók után kézen fogva sétáltunk és a búcsúkor egy puszit nyomtam a szájára, hogy mindenféleképp tisztázzam a kapcsolatunkat. Újra együtt vagyunk, erre pedig újraálmodom azt, amikor csókolózik Adinával. De többet , nem csalna meg..tudom! 
-Kisasszony ideje felkelni!-kopogtatott be a szoba lány, mire hümmögtem egyet. Apa tegnapi partijáról hajnali egykor értem haza és nem azért , mert olyan jó volt. Kész nyűglődve ültem végig, mintha nem is én lennék. Régebben imádtam az ilyen partikat, és mindenkivel könnyedén beszélgettem, de tegnap undorodva hallgattam, ahogy a pénzről és a munkáról beszélnek az emberek , miközben azon gondolkodtam, hogy élvezhettem ezt az egészet. Kétség kívül megváltoztam. 
Álmosan a szekrényemhez csoszogtam, kivettem egy felsőt és egy kényelmesebb gatyát hozzá, majd felhúztam a mamuszom és lesétáltam a konyhába reggeliért, ami már az asztalon várt. 
-Imádom a vasárnapot!-közöltem apuval. Csak ő és én ültünk a konyha asztalnál , de ő túlságosan bele volt merülve abba a cikkbe amit írtak a családunkról. - Agatha minden vasárnap reggel piritóst csinál és ilyenkor még mézeskalácsot is tesz hozzá. Jó szakács, nem gondolod? -kérdeztem még mielőtt a kávémba kortyoltam volna. 
-Aha.-hümmögött apa, amikor rájött, hogy kérdezhettem valamit. -Dayna. Jutott eszembe, a héten velünk marad Lucy is, a másod unokatesód. Kisebb zűrök vannak a családban és megkért minket, hogy hadd maradjon nálunk. 
-Rendben.-ráztam meg a vállam és beledobtam a tányéromat a mosogatóba.
-Tetszik a felsőd. -bólogatott, amikor elolvasta a feliratot én pedig felmentem, mert nem tudtam, hogy miről is beszélhetnénk. 
A telefonomat megfogva behuppantam a szoba lány által rendbe rakott ágyamba és a bejövő üzeneteket néztem. 
"Jó reggelt hercegnőm♥"-olvastam el és úgy éreztem mintha ettől a pár szótól rendbe jött volna az egész reggelem. Ijesztőnek találtam, hogy pusztán egy üzenetével is képes boldogabbá varázsolni vagy csak egy pillanatra mosolyt csalni az arcomra.  A szekrény tetejéről levettem a díszeket és szerettem volna kidíszíteni a szobámat égő sorral , de csak tehetetlenül ültem a dobozok között. Egyik dísz sem tetszett igazán és mivel változott a szobám, így nem is mutatott valami jól. 
-Apa elmentem vásárolni.- mentem be a dolgozó szobájába, de az üres volt. Csak a földön volt szétszórva pár kép , ami a szoba másik végében lévő mappából eshetett ki.  Apát sehol nem láttam, ezért gondoltam össze szedem neki, csakhogy a képen mind én voltam. Az előző napokban készültek. 
A helység túlsó végébe szaladtam és kinyitottam a mappát, amiben sokkal több irat és felvétel szerepelt. 
-Mit csinálsz?-hallottam meg apa mély hangját mögöttem, amire egy kicsit összerezzentem, de csak dühösen néztem vele szembe, a kezembe szorítva a dossziét .
-Én mit csinálok? Mit tettél apa?! -kérdeztem meg.-Hülye kérdés. Inkább miért tetted?
-Mert tudnom kell, hogy melyikőtök mit csinál. Én vagyok a család feje, tisztában kell lennem azzal, hogy mivel töltitek a  szabad időtöket. A tetteitek befolyásolhatja az üzletet. Benned pedig hatalmasat csalódtam. Nem hiszem el, hogy a lányom képes összeállni holmi senki fiával. Nyáron még elment, hogy játszadozol vele, de gondolnod kell a jövőre. Egy ilyen sráctól semmit nem fogsz megkapni. 
-Ne beszélj így róla.- szorítottam össze a fogam és a szavai úgy hatottak rám, mintha csak egy pofont kaptam volna tőle. -Minden ami számít meg tud adni nekem. Legfőképp bizalmat és szeretett. A mi családunkban mikor volt ez meg? 
-Fejezd be!- kiabált rám.- Mindent amit eddig elértem azt értetek tettem. Ne mond azt , hogy nem szeretlek! 
-Ha igazán fontos lennék észre vennéd, hogy kivel vagyok boldog.-ráztam meg a fejem. Nem akartam ott maradni, ezért inkább felhúztam a kabátomat és beültem egy kávézóba, majd bementem pár díszlet boltba vásárolni, hogy lefoglaljam a gondolataimat. Gondoltam rá, hogy elmegyek Jeffrinhez, de nem akartam inkább erről beszélni. Bár már leszakadt  a kezem a sok táskától, de még mindig nem akartam vissza menni, így nem maradt más lehetőségem, mint felhívni pár barátnőmet és velük sétálni. Sokkal könnyebb volt a társaságukban nem arra gondolni, ami majd most következni fog. 
-Itthon vagyok!-kiabáltam szét a házban, amint beléptem az ajtón. Felszerettem volna menekülni a szobámba, de ő gyorsabb volt és a lépcső elé állt. 
-Ideje volt. Szeretnék beszélgetni veled.- közölte komoly arc kifejezéssel. A táskákat kivette a kezemből és a földre tette, majd szólt az egyik szoba lánynak, hogy vigye fel a  szobámba. A nappaliba pillantva láttam, hogy  a kanapén Jeffrin ül , de ő tovább sétált a dolgozó szobájába. 
-Foglalj helyet. -mutatott a  kanapéra.
-Nem leszek semmi jónak az elrontója. De te sem. Van egy ajánlatom. 
-Mi lenne az?- kérdeztem a legrosszabbra gondolva. Nem szerettem a meglepetéseket , így szerettem volna mindenre számolni. 
-Legyél Jeffrinnel , ameddig akarsz, de a gimnázium után jogi egyetemre fogsz járni . És besegítesz a cégnél is.- közölte. Tudtam, hogy ez esetben nem a  kávézóra gondolt, hanem a gyárra, amit élete fő munkájának nevez. 
-Nincs semmi csapda? 
-Nincs. -mondta mire örömömben a nyakába ugrottam
-És a magán nyomozó? -kérdeztem rá amikor eszembe jutott. 
-Ő megmarad. Szeretném tudni, ha baj van .. vagy ha valamelyikőtök olyasmit csinál, akkor gyorsabb legyek mint a sajtó. 
-Anya tud róla?
-Nem És nem is kell neki. Nem  mész a barátodhoz? -kérdezett rá apróka fél mosollyal, mire átöleltem és megköszöntem neki, majd kifele futottam. Jeffrin ahogy meglátott felállt , így könnyedén a nyakába tudtam ugrani.
-Beszámolsz arról pontosan, hogy mi is történt? -kérdezte kíváncsian és letett a földre. Én csak széles mosollyal bólogattam, majd megcsókoltam és felfelé kezdtem húzni. 
-Hihetetlen apukád van. - nevetett fel, amikor befejeztem az egészet közben pedig az újonnan vásárol dolgokkal díszítettük a szobám. Per pillanat én álltam a széken ő pedig adogatta fel a dolgokat .
-Az életben nem hittem volna, hogy ezzel fog elő állni egyszer. Mi lesz most, hogy nem kell bujkálnunk?- húztam össze a szemöldököm, mert nem tudtam e nélkül elképzelni az itthoni életet. Nyugodtan találkozhatunk, amikor csak akarunk.. végre úgy viselkedhetünk , mint egy normális pár és nem úgy, mint két bűnöző. 
-Tudod mi?-kérdezett rá kihívó mosollyal és meglökte a guruló széket, mire én hátra fele estem, de ő elkapott és megcsókolt.-Akármikor csókolózhatunk.-közeledett velem az ágy felé, majd letett rá, mire a macskám leugrott onnan. -Bármikor beszélhetünk.- magasodott fölém  és a nyakamba puszilt. -És rengetegszer..-kezdte el, de az ajtó kinyílt és Lucinda lépett be a sok bőröndjével, majd meglátva minket gyors eltakarta a szemét. 
-Szia Lucy.-köszöntem és az értetlen tekintetű Jeffrinre néztem. -Nyugodtan kinyithatod a szemed. -szóltam nevetve, mire elvette a kezét és szorosan átölelt. 
-Lucy , ő a barátom Jeffrin. Jeffrin ő is Lucinda, a másod unoka tesóm. Pár napig nálunk fog majd lakni. 
-Örülök, hogy találkoztunk.- üdvözölte Jeffrint, majd ismét felém fordult. -Csak köszönni jöttem, kipakolok a szobámba. Sziasztok, és nem rosszalkodni! - szolt ránk, mielőtt még becsukta volna az ajtót. Jeffel egymásra néztünk ő kicsit zavarban volt belőlem pedig kitört a röhögés.
-Jó fej lány? - kérdezte meg, amikor visszament a táskákhoz és egy csillagot vett ki belőle. -Ez szörnyen ronda.-jegyezte meg fintorogva . 
-Ez ide fog jönni.-vettem ki a kezéből és a székre állva a plafon felé tartottam, de túl kicsi voltam így nem értem el. -Nagyon kedves lány. Esküszöm olyan nekem , mintha a legjobb barátnőm lenne. -mondtam mosolyogva és magasabbra nyújtózkodtam, de mivel így se ment , ezért a táskát feltette az asztalra, engem pedig a nyakába vett. 
-Sok van még?- néztem le és szorosabban szorítottam a kezét, mert kicsit féltem, hogy le fogok esni. 
-Nem bírlak el!-mondta és össze vissza dülöngélni kezdett.
-Nehogy el ess!-vágtam rá , majd elkezdtem rázni a kezét  miközben azt kértem, hogy most rögtön tegyen le, de ő erre elkezdett röhögni. 
-Utállak.- huzam ki a kezem az övéből , kis mosollyal az arcomon. 
-Dehogy utálsz. -pillantott fel.
-De igen!-ellenkeztem és elvettem a következő csillagot. 
-Akkor én is. 
-És te miért?-kérdeztem szélesebb mosollyal és mivel az előző volt az utolsó, ezért nagy nehezen, de sikerült két lábra állnom. 
-Azt még nem találtam ki.-rázta meg a vállát hanyagul és egy puszit nyomva az arcomra körbe pillantott.-Kész vagyunk?
-Még nem. -mutattam fel a következő táskát, mire belenézett és nyűglődve nézett rám. 
-De már így is szép a szoba. -mondta , majd kihúzta a cicának készült karácsonyi nyakörvet. -Már van neki, nem? 
-De ez is kellett. -vettem ki mosolyogva a kezééből és megkeresve a fehér szőr gombócot kicseréltem . 
-Hihetetlen vagy.-karolt át hátulról én pedig  a kezemet az övére fektettem a fejemet pedig hátra hajtottam. 
-Te vagy az, mert miattad még a lehetetlenben is képes voltam reménykedni..és megérte. -mondtam , mire aranyosan rám mosolygott. 
-Már csak az égő sort szedjük szét.-kértem tőle , de nem is vártam meg a válaszát, rögtön kiszedtem a táskából és sóhajtva ugyan, de azért leült velem szembe a földre , hogy segítsen kicsomózni, majd felhelyezni az ágyam fölé. Amint biztosra vette, hogy nem fog leesni, leterült az ágyra és a tévé távirányítót kezdte keresni. 
-Kényelmes? - húztam fel a szemöldökömet mosolyogva. 
-Még hiányzik valami.- közölte, és helyet adott nekem, mire mellé feküdtem. 
-Csak a jó fiúk érdemlik meg a távirányítót.-vettem ki a kezéből , amikor megtalálta. 
-Én az vagyok!- háborodott fel és az eszköz után nyúlt. 
-Nem, mert egyfolytában nyavalyogtál munka közben! 
-Csak beképzeled. Végig csendben voltam.- nyújt át  rajtam, mire én betettem a kezemet a hátam mögé. Kihívóan felhúzta a szemöldökéét, majd rám ült és csikizni kezdett. 
-Hagyd abba.-kérleltem, bár nem hiszem , hogy a nevetésemtől ki tudta venni a szavakat. A kezét megpróbáltam távolabb tolni , de nem sok sikerrel, majd egy idő után egyszerűen csak benyúlt a hátam mögé és abbahagyva a kínzásom bekapcsolta a tévét. -Akarsz adót választani? -nyújtotta felém én pedig hosszasan nézve az arcát, hogy ezt a kérdést komolyan szánta-e  , megráztam a fejem. 
-Kérdezhetek valamit? -suttogta a fülembe, én pedig válaszul hümmögtem, majd szembe fordultam vele. -Miért akartál megszerezni nyáron? 
-Erre talán már egyszer válaszoltam..azt hiszem. -mosolyogtam rá.-Mert csinos pofid volt és te nem akartál engem . Leginkább az utóbbiért. 
-Te mikor szerettél belém? -könyököltem fel és most rajta volt a sor, hogy válaszoljon, erre pedig nagyon kíváncsi voltam.
-Fogalmam sincs.. eleinte utálni akartalak,majd egyre inkább megkedveltelek. később már aggódtam érted és hirtelen azon kaptam magam, hogy többet akarok, mert szeretlek. -rázta meg a vállát mire egy puszit nyomtam a szája sarkába ő pedig közelebb húzott magához. A kezemet a mellkasra tettem és a szívverését figyeltem miközben egymást kérdezgettük mindenféle apróságokról, ami fontos volt számunkra. 

Boldog Karácsonyt!

                       Szeretnék mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket kívánni! :) ♥♥

II.2.rész és II.3.rész

Sziasztok! Sajnálom, hogy egy hónapig nem voltam, de volt amikor nem volt időm írni  , amikor meg volt, akkor túl fáradt voltam , majd hirtelen elakadtam és nem tudtam, hogy mit írjak, hogy alakítsam a szálakat. Ez talán az elején nagyon is látszik.. Kárpótlásul két részt hozok kicsit rövidek , de remélem azért valamennyire tetszeni fog majd. És ezentúl ígérem rendes időben hozom, majd a részeket, már most elkezdem írni a következőt.. És rettenetesen meg szeretném köszönni a feliratkozókat és a több mint 10.000 látogatót..nagyon imádlak titeket, nem is tujátok elképzelni mennyire boldog lettem, amikor megláttam a sok nullát..:)) ♥Jó olvasást!3♥ És előre is mindenkinek boldog Karácsonyt! 

Jeffrin szemszöge:

Fáradtan, de jó kedvűen dőltem végig az ágyamon a komor és üres szobában, de pár percen belül az ajtó előtt zörögni kezdett valaki, majd amint kinyílt, a most belépő  szoba társam kezéből minden kiesett.

-Tessék.-hajoltam le és felvettem az egyik videojátékát, majd letettem a szekrényére, mert látszólag a karja még most is tele volt.

-Kösz.-motyogta és fáradtan pakolgatta a dolgait. Hozzám képest alacsony srác volt és egy kicsit testesebb is. A homlokán izzadság cseppek gyöngyöződtek és összehúzott szemöldökkel, értetlenül meredt rám.

-Jó kedvűnek tűnsz.-állapította meg, majd nem foglalkozva velem folytatta a pakolászást.

-Az vagyok.-nyaltam meg a szám és az éjjeli szekrényre kitett képre sandítottam, amit még otthon készített Kurtis rólam és Daynárol. A képre nézve visszatért a levakarhatatlan mosolyom,mert tényleg boldog voltam. Végre megint éreztem, hogy van remény arra, hogy az ennyim lesz. És akkor soha többet nem teszek hülyeséget..

-Mit fogsz csinálni? Ian ..ugye? -kérdeztem rá a programjára és a nevére is, mert csak egy rövidke bemutatkozásra volt időnk korábban és szerettem volna jóba lenni vele, hogyha már egy éven át vele leszek egy szobában.

-Szerintem beüzemelem a dolgaimat.- bökött hátra, mialatt bólogatott .

-Én körbe nézek, majd..megismerkedem a többiekkel.

-Az esti kolesz bulira gondolsz?

-Nem. Nem hiszem, hogy elmegyek bulizni. Max benézek, de most nincs kedvem. -rántottam meg a vállam, majd bekapcsolva a gépemet munkát kezdetem keresni azon és a ma szerzett újságokban, Brooklynban.

Az ingemet még egyszer utoljára megigazítottam és vártam, hogy sorra kerüljek. Ismét átfutottam a sorokat, ami az ajánló levelem volt , majd amint kinyílt az ajtó már talpra is álltam. Korábban  kicsit megdöbbentem, amikor beléptem a kávézóba. Azt tudtam, hogy eléggé menő hely, de nem számítottam arra, hogy az állás interjúra több mint tíz ember fog jelentkezni és a létszám egyre csak nő.

-Ön következik.-szólt ki egy csinosabb fiatal titkárnő én pedig belépve a komfortos helyre, leültem a székre. A tulaj nekem háttal állt és fáradtan dörzsölgette az arcát. Amint felém fordult a kezemet nyújtottam bemutatkozás céljából, de az arcát meglátva nagyot nyeltem.

-Üdvözlöm, Mr.Laumer. -szólaltam meg és erőltetetten elmosolyodtam belül pedig éreztem, hogy felesleges ez a beszélgetés, akár most el is mehetnék.

-Jeffrin, nem hittem volna, hogy újra találkozunk. -mondta és az ő arcáról is ugyanaz a meglepődés tükröződött.

-Én sem. Gondolom akkor ..most..-mutattam az ajtóra, de megrázta a fejét.

-Nem , ez most munka. -kulcsolta össze a kezét, majd elvette a levelet és átolvasta. Hosszas gondolkozás közben folyamatosan bámulta az arcom, amíg ravasz vigyor nem terült szét rajta. -Tudod mit? Keverjük mégis bele a  a családi életet. Tied a munka , ha békén hagyod a lányomat. Őszintén megmondom nem akarom, hogy veled legyen és örülnék ha a saját köreiben mozogna. Megkapod a munkát és a teljes fizetést is. Eltekintek a kezdők óra bérétől. -mondta ki a gondolatait én pedig ledöbbenten álltam, bár nem is gondoltam, hogy másra számítsak .

-Köszönöm , inkább nem. Fontosabb számomra  a lánya.-álltam fel ,de ő áthajolt az asztalon és visszaültetett a kényelmes bőr fotelbe.

-Jeffrin, Jeffrin.-ismételgette a nevemet- Álljunk meg egy pillanatra. Fiatal vagy még és buta, nem gondolkozol. Most ugye egyetemre jársz, elég szép összegért. Gondolom kellene pénz pár dologra és a szüleid nem tehetik meg , hogy minden héten vagy hónapban utaljanak, ezért keresel állást.De tudod te milyen nehéz bármelyik üzletbe bejutni diák munkásként? Van annyi belőlük mint a fene és majdnem hogy ugyanazért a pénzért dolgoznak, mint a teljes óra béresek. Szerinted felvennének akárhova máshova? -kérdezte meg miközben kíváncsian méregetett.

-Reménykedem benne.

-Fiam, ide a reménykedés nem elég. Abból nem lehet megélni. Itt a lehetőség!Tálcán kínálom fel. Mit válaszolsz, elfogadod? -kérdezte én pedig nem tudtam, hogy mit válasszak.

-Rendben.- sóhajtottam szaggatottan.Nem akartam ezt tenni, de igaza lehet. Apáéknak nincs annyi pénzük, hogy még mindig adjanak nekem és valóban nehéz bejutni diákoknak egy jól fizetett állásra.

-Öröm volt veled üzletelni.-állt fel önelégülten, mire egy gúnyos, de tehetetlen mosoly futott végig az arcomon. Hát persze, hogy ők mindig megszerzik, amit akarnak, mert a kezükben van a hatalom.. 

-Önnel kevésbé.

-Nem fogod megbánni.Tessék ma kezdesz.-dobta oda nekem az egyenruha felsőt, ami egy sötétkék ing volt. -És te fogsz bezárni, csakhogy szokjad a rendszert.

A ruhatárban felhúztam a ruhámat és lecseréltem az gatya részét is egy fekete farmerre, majd végignéztem a sok irigy arcokon, akik engem bámultak,ugyanis előttem küldték el az embereket, hogy nincs már meg a megüresedett állás. Persze én kevésbé érzem magamat szerencsésnek, mint ahogy ők látnak. Az embereket elkezdtem kiszolgálni, és még akkor is olyan hangnemben válaszolok, ahogy illik egy pincér fiúnak, közben pedig azon gondolkodtam, hogy nem fogom feladni Daynát. Ha kell akkor kerülöm az apja jelenlétében , de akkor is vele leszek.

-Sok sikert.Ja és meg kell várnod amíg végez , majd a lány. Ellenőrizned kell, hogy kivan kapcsolva a sütő és a kávéfőző gépek.-nyomta a kezembe a kulcsot az egyik alkalmazott miközben vagy ezernyi utasítást sorolt fel. -Ha bármi gond van akkor még fél óráig itt van a főnök.-kiáltott utánam

- Megjegyeztem.-bólintottam és elkezdtem a székeket felpakolni , ez után amikor ezzel kész lettem, söpörni.

-Ne feledd miben egyeztünk meg.-szólalt meg hirtelen Mr.Laumer a hátam mögött.

-Hogy felejthetném.-mosolyogtam rá fájdalmasan és hagytam, hogy abban az álom világban éljen, hogy ez tényleg úgy is lesz.

-Pár óra múlva jön a lányért egy járat.-intett be a konyhába én pedig bólintottam és folytattam a munkámat. Eleinte nem igen érdekelt, hogy ki van még velem, csak amikor meghallottam az ismerős hang dudorászását.

Kíváncsiságból benéztem a konyhába ahol nekem háttal Dayna állt a mosogatónál.

-Bassza meg..-csúszott ki halkan a számon, mert az egész hely be volt kamerázva és biztos vagyok benne, hogy pont ezért hagyta őt itt. Tudta, hogy ha kettesben leszünk egyszer csak észre vesszük a másikat és én nem tehetek másképp most.

Hirtelen hátra fordult ,amikor becsuktam az ajtót, de még pont elkaptuk a másik tekintetét és pár percen belül kinyitódott az ajtó. A kezéről lekerült a rózsaszín gumi kesztyű, de a ruhája ujja kissé vizes volt.

-Hát te mit csinálsz itt? -kérdezte széles mosollyal. Belenéztem az egyik kamerába egy pillanatra, majd vissza rá.

-Mától itt dolgozom.- fordultam meg és egy ronggyal az asztalt kezdtem törölgetni, aminek ő rögvest neki dőlt.

-Nem is tudtam róla.-nyalta meg a száját és édes mosollyal figyelt.

-Én se, hogy te is itt leszel. -mondtam pár perc csend után.

-Ez amolyan büntetés féle. De ez az utolsó előtti napom.

-Az jó.-mondtam és egy másik asztalról takarítottam le a sütemény morzsáit. Próbáltam nem rá figyelni, de rettenetesen rossz érzés volt. Ki szerettem volna futni erről az egész helyről mielőtt megbántanám, de a csalódott arc kifejezésére pillantva tudtam, hogy elkéstem.

-Tettem valamit?-kérdezte meg komoly arccal, mire a rongyot otthagyva elé sétáltam.  Kezeimet a zsebembe dugtam és a válaszon gondolkodva néztem a tökéletes arcát. Mégis mit mondhatnék? Hogy nem tett, de nem akarok vele nyilvánosan beszélgetni, mert belesétáltam az apja játékába?

-Nem beszélhetnénk meg ezt kint?-kérdeztem. Az arca értetlenül meredt rám, majd kikerülve bement a konyhába. -Hát persze, hogy megbeszélhetjük. -tette hozzá még az ajtóban és hagyta maga mögött becsukódni a lengő ajtót.

-Kérlek ne haragudj! -mentem utána , mialatt teljesen tehetetlenül éreztem magam.

-Nem haragszom. Csak már megint nem értelek.- fordult meg. A szemei szikráztak , de az arca rezzenéstelen maradt.

-Kint megmagyarázom. -túrtam a hajamba.

-Miért nem most?

-Mert itt nem lehet. -feleltem kérlelő szemekkel és per pillanat olyannyira utáltam Dayna apukáját , mint még soha senkit az életben. És magamat is..

-Kint találkozunk.-fordult meg én pedig hiába álltam ott már nem szolt többet hozzám, ezért kint befejeztem a takarítást.

-Tessék.-adtam a kezébe egy teát és bezártam a kávézó ajtaját.

-Szóval miről van szó?

-Ígérd meg , hogy végighallgatsz.-kértem, mire rám nézett és kinyögött egy ígérem-t.

-Amikor bejöttem reggel jelentkezni az állásra , fogalmam se volt róla , hogy apukádé ez a hely. Ő csak azzal  a feltétellel adta nekem az állást, hogy távol maradok tőled. -kezdtem el meséli és az arcát vizsgáltam. - Először nem akartam elfogadni, de olyan dolgokat hozott fel, amik miatt tudtam,hogy nem hagyhatom elveszni ezt az állást. De téged sem akarlak elveszíteni.

-Megzsarol?-kérdezte halkan.

-Nem. Nem mondanám annak. Inkább a valóságot ábrázolta , úgy , hogy mindenféleképp kedvezzen neki.

-Ez jellemző rá.-rázta nemlegesen a fejét és a szája fájdalmas mosolyra húzódott. -Tudod, minden igaz amit mondtál nyáron a gazdagokról. Mindent megszereznek, amik kellenek nekik és szegényebb emberek csak  játékosok a sakktáblájukban. Nem érdekli őket a sok dolog csak a pénz és a hatalom. Nem érdekli őket a családjuk érzései sem , csak, hogy minden úgy alakuljon, ahogy szeretnék. De én mégis mindig másra számítok,pedig nem először teszi meg ezt.

-Akkor tévedtem. -utaltam a nyárra és látva az elveszett tekintetét magamhoz húztam ő pedig a fejét a mellkasomba nyomta.

-Ugye te nem fogsz magamra hagyni? -kérdezte csendesen. Mivel rögtön a kérdés után az ajkába harapott ezért tudtam, hogy talán ezt nem akarta volna kimondani.

-Nem foglak.-simítottam meg a göndör haját, mire gyorsan eltávolodott tőlem.

-És mihez akarsz kezdeni? Mármint mi lesz velünk? Szeretnéd, hogy beszéljek apával? Vagy esetleg elszökök, úgyis lázadónak tituláltak.. -húzta össze a szemöldökét és belekortyolt a teába.

-Majd titokban találkozunk. Miért hiszik, hogy lázadó vagy? -kérdeztem halvány mosollyal.

-Ez  hosszú történet nem is érdekes. -rázta meg a fejét, mire rákérdeztem, hogy hova szökne el.

-Szerintem az édességboltba. Kiskororomban is oda mentem el. Kerek négy órán keresztül ott voltam, amíg el nem kezdtek hiányozni. Azt hittem aggódnak értem, de fel se tűnt nekik, hogy nem vagyok otthon.

-Szorítsak helyet a szobában? Ha kell kitúrom Iant..

-Ez a legjobb ajánlat, amit hallottam..-nevetett fel. -Szeretnék én ott lenni?

-Imádnál..-bólintottam. -Persze csak Ian miatt..talán még a végén a chipsen is osztoznátok. Én meg tarthatnám a gyertyát.-ábrázoltam a fejemben lévő képet, mire édesen felkacagott.

-Mindenféleképp átgondolom az ajánlatodat. Viszont innentől én arra megyek.-mutatott a háta mögötti járdára és intett nekem.

-Hé..-szóltam utána és megfogtam a kezét, nehogy elmenjen. -Mi rendben vagyunk?

-Igen. -bólintott kedves mosollyal és egy puszit nyomott az arcomra.-Jó éjt pincér fiú.-köszönt el és hátat fordítva elsétált.

II.3.rész

Dayna szemszöge:

-Magasabbra kell, hogy emelj!! -szóltam neki nevetve .

- De elfáradtam!- fintorgott rám és letett. Már több hónap eltelt , de mi végig csak barátként viszonyultunk a másikhoz, akámilyen helyzetbe kerültünk és ez idő alatt volt, hogy szerettem volna, ha kezdeményezne , de volt, amikor túlságosan féltem, hogy mi lenne utána, ezért inkább csak elfordultam tőle. Féltem, hogy amint összeveszünk el fogom veszteni örökre és nem tudtam mit csináljak.

-Muszáj az emelés?-nyögte

-Csak nem puhány vagy Weinig? - kérdeztem, amikor letett és meglöktem a csípőmmel amikor elhaladtam mellette.

-A tizedik után egy kicsit elkezdek gyengélkedni..

-Rendben akkor pihenőt tartunk.-adtam meg magam , mire megragadta a derekamat és hirtelen elkezdtünk dőlni.

-Végre.-szólalt meg és magához ölelt a kanapén szétterülve. Túlságosan közel voltunk a másikhoz, de nem húzódtam el , inkább a karjára fektettem a fejemet és imádkoztam, hogy apáék ne most érkezzenek meg. A jellegzetes illata megcsapta az orrom , mire becsuktam a szemem.

-Hát persze, hogy te ide jössz.- szólt a macskámnak , amikor ő is felugrott közénk és a fejét kezdte simogatni.

-Biztos velem szeretnél táncolni? Elég béna vagyok. -utalt  a múltkori meghívásomra, mert hamarosan lesz egy végzősöknek rendezett búcsúztató, amire mindenkinek lehetett hívni egy partnert és én őt választottam.

-Egészen biztos.-bólintottam ő pedig aranyosan rám mosolygott.-Nekem lesz a leghelyesebb partnerem. - vigyorogtam rá, mire viszonozta azt és a kezével megkereste az ennyimet. Csak arra koncentráltam, hogy az érzést és a képet elraktározzam akkora,  amikor egyedül leszek és hiányozni kezd.

-Te tényleg hiszel benne, hogy működne kettőnk között ez a dolog.- kérdeztem csukott szemmel.

-Szeretném hinni. És igen, bízok benne.

-És ha megutálsz? -tettem fel megint egy újabb kérdést. Nem szerettem volna ha így lenne, de folyamatosan bennem volt a félelem, hogy nem lennék neki elég. Egyszer hirtelen rá jön, hogy nem illek hozzá és ott hagy.

-Miért kérdezel ilyen butaságokat? -könyökölt fel , így én is hasonlóképp tettem.

-Dayna?! Fent vagy kicsim? -hallottam meg anya kiabáló hangját, mire rémülten néztem Jeffrinre.

-Gyere!-súgtam amilyen halkan  tudtam és bevezettem a fürdőszobámba, de már kimenni nem volt időm, mert anya feljött a szobámba. Az ajtóba lévő kulcsot elfordítottam és a biztonság kedvéért befogtam Jeffrin száját.

-Épp törölközök. Egy pillanat. -kiabáltam ki zakatoló szívvel. A szememet az előttem álló fiúéba fúrtam és arra összpontosítottam, hogy ne röhögjem el magamat. A szeme össze volt szűkülve , így tudtam, hogy ő is szélesen mosolyog.

-Rendben. Hoztam neked egy ruhát, majd próbáld fel. Szeretném, ha este ezt húznád fel.

-Már mondtam, hogy nem akarok menni!

-Én pedig , hogy kötelező. Apádnak fontos, hogy ott legyen a családja ezen az estén és támogassa. Igyekezz!

-Be fog jönni a fürdőbe utána. -suttogtam aggodalmasan. Ő megfogta a szájára tapasztott tenyeremet és levette onnan, majd a kezét a csípőm köré fonta és még közelebb húzott magához.

-Megoldom. De miért kérdezted azt ott kint? -suttogta vissza.

-Mert félek.-ráztam meg a vállam, mintha ez olyan kis dolog lenne.

-Soha nem tudnálak utálni . Egyszer már próbáltam és nem sikerült..akkor csak beléd szerettem. És ez nem is fog változni. -válaszolt még mindig túl közelről, de nem közeledett tovább. Megígérte, hogy ő semmi olyat nem fog kezdeményezni, ami nem lenne baráti és ezt be is tartja. Én pedig nem hajoltam közelebb tekintve arra, hogy anya kint áll , pedig szerettem volna. Nagyon is..

Félve lenyomtam a kilincset és egy szűk résen a lehető leggyorsabban kiléptem, majd visszahúztam magam mögött az ajtót.

-Azt hittem már soha nem végzel. -Igazította meg az aranyszőke haját, amit direkt erre az estére festetett és szárított be.

-Próbáld fel. Szerintem csodás leszel benne. -nyújtotta felém a ruhát és a fürdő felé pislogott.

A kezembe vetem a piros hosszú szoknyát , aminek a mell alatti része strassz kövekkel volt kirakva.

-Ha este megyünk , akkor délután még szabad vagyok. Ugye? -kérdeztem rá, miközben belebújtam a puha anyagú ruhába. Anya elhúzta a száját és megrántotta a vállát. 

-Ha nagyon el akarsz menni. Kivel leszel?

-Az egyik barátnőmmel vásárolunk.-hazudtam és megigazítottam a ruhát. Aggódva néztem oldalra, amikor besétált a fürdőmbe, majd kijött onnan. Az arca semmiről nem árulkodott , így mivel nem kérdezett én sem szólaltam meg. 

-Legyél itthon, hogy el tudjál készülni. Szeretnélek bemutatni valakinek. -mondta ellenmondást nem tűrően és kitopogott a szobámból. Csalódottan néztem a tükörben az arcomat, mert bűntudatom volt, hogy folyamatosan hazudok. 

-Találkozunk a parkba két óra múlva?-fordultam meg Jeffrinhez , aki csak bólintott és kimászott az ablakon. Én leszedtem a ruhát magamról, majd visszaakasztottam a vállfájára és lefektettem az ágyamra. Hirtelen eszembe jutott a fürdőszobai jelenet , mire egy levakarhatatlan buta mosoly került az arcomra. A kezemet a számra tettem és valami melegebb ruhát kezdtem keresni. 

-Fél órája várok rád! - köszöntött durcás arccal, amikor megérkeztem, mire tündéri vigyort varázsoltam magamra. 

-Sajnálom?! -kértem bocsánatot hátha ez elég, de ő az egyik szemöldökét felvonta . A karjaimat a nyaka köré fontam, már amennyire engedte a sok kabát és a sál .

-Haragszom rád! - tolt el magától és ekkor vettem észre ,hogy a tenyerében egy hatalmas hógolyót dobálgat. 

-Jeffrin,  esküszöm megbánod, ha azt nekem dobod! - figyelmeztettem  komoly arccal és hátrálni kezdtem, mert a mosolya csak egyre inkább szélesebb lett. 

-Hagyjál!-kiabáltam amikor elkezdtem futni, de ő is megindult utánam a végén pedig elrugaszkodott és magával húzva engem is, a hideg hóba estünk.-Te csalsz!- szóltam neki és elkezdtem felé dobálni azt a havat, amit elért a kezem. 

-Ne haragudj, de ezt muszáj!-mondta és a  nyakamhoz nyomta a hideg hógolyót. 

-Utállak- nevettem fel és elkezdtem kiszedegetni, majd vissza adtam neki, amiből egy hó csata kerekedett. 

-Lefagy az arcom.-jött közelebb és sűrűn pislogva nézett rám. A szempillái végén pedig apró kis fehér hó darabok ültek. 

-Várjál -szóltam neki és a sálammal lesöpörtem az  arcát, mert a kesztyűm tele volt kicsi,oda ragadt  galacsinokkal. 

-Gyere van egy ötletem. -mondta és a hátára vett.

-Hova megyünk?-kíváncsiskodtam széles mosollyal. Tetszett ez a nap és szerettem vele lenni. Még mindig. Ez amolyan búvóhely a valóság elől. Ő a menedékem, és minden nap ő segít  hogy egyben tudjak maradni. Én pedig csak neki engedem meg, hogy segítsen. 

Egy aprócska lejtő volt előttünk, ami már simára volt csúszva. Szorosabban bújtam hozzá, amikor megindult, ezt követően pedig esdekelve értünk a legaljára.Én vagy nyolcszor azt hitem, hogy mind a ketten elesünk . Mielőtt fáradtan támaszkodtam a térdemre még egyszer lejöttünk , de ezúttal egymás kezét szorítva . A gatyámon vizes foltok dísztelenkedtek és a hajam is teljesen elázott a hótól, de nem foglalkoztam vele. Máskor érdekelne ezek a dolgok, de vele ezek nem foglalkoztatnak egy ideje. 

-Van egy ötletem. Egy utolsó fogócska. El kell futnod addig a fáig , ha elkaplak még az előtt ,nyertem, ha eljutsz oda te győzöl. 

Összefont kézzel néztem komolyan a kopasz ágakat, majd rá emeltem a tekintetem, mintha egy fontos dologról beszélnénk nem pedig egy játékról. 

-Ha nyerek kapok egy forró csokit. 

-Komoly tétről beszélünk, de benne vagyok.- mosolygott rám féloldalasan és a kezét nyújtotta, hogy érvényesítsük a szabályzatot, majd kicsit előnyt adva magamnak, kigáncsoltam és futni kezdtem. Párszor megcsúsztam, de végig küzdöttem magamat, csakhogy az utolsó pár lépés előtt a karjai körém fonódtak. 

-Nem játszol tiszta lappal!!- mondta nevetés közben mire megfordultam a karjai között. 

-Ez még tisztességes volt.-jelentettem ki, ő pedig felvont szemöldökkel meredt rám. 

-Ja, hogy ez még tisztességes.

-De mennyire, hogy az. Járt nekem, az előny. 

-De megvagy. Én nyertem. -ismételte el.-Ezért jár egy csók. -jelentette ki határozottan ,én pedig hirtelen abbahagytam a lélegzést a meglepettségtől. 

-Igen? Én erről a szabályról még nem hallottam. 

-Mert most találtam ki. De ettől függetlenül még igaz.. -felelte, de nem mozdult.nekem kellett megtennem az első lépést, ezért gyengéden elmosolyogtam és a tenyeremet az arcára tettem, hogy közelebb húzzam magamhoz. Talán ez nem tartozik a barátság kategóriába, de nekünk soha nem lett volna elég  csak barátság. Nekem kellett ő és a szemébe nézve biztosra vettem, hogy viszonozza ezt az érzést . Mind a ketten nyakig benne voltunk, felesleges lett volna tagadni. 

II.1.rész

 Sziasztok! Sajnálom a rengeteg késést és ígérem többet nem fordul elő, de egy kicsit ezen a héten túl sok volt minden és nem tudtam írni. Vagy nem volt ötletem vagy időm esetleg túl fáradt voltam és olyankor csak nézni tudtam az üres oldalt és a billentyűzetet . Köszönöm szépen a kommenteket és pipákat, nagyon jól esnek és nagyon hálás vagyok miatta. Ez olyan semmien rész lett, tudom nem a legfényesebb, de remélem azért nem szörnyű...jó olvasást!♥♥♥

-De még túlságosan fáj , hogy megbocsássak. Nem könnyű becsuknom a szememet ez felett, mert én soha nem tettem volna meg ezt veled és belőlem hamarabb kinézték volna , mint belőled. Még mindig szeretlek, de képtelen vagyok megbízni benned újra. -válaszoltam összeszorítva a szememet. Fáj kimondanom a szavakat, de igazak voltak. Nálam a bizalom jelent mindent és ő elveszítette azt. 

-Akkor csak enged meg , hogy vissza szerezzem.Engedd, hogy a barátod legyek. Nekem ez most épp elég. Csak találkozunk , mint a barátok és ígérem nem teszek semmit, amíg te nem akarod. Egy kósza érintés se lesz, amíg te nem szeretnéd, de engedd , hogy veled lehessek. Adj még egy esélyt, mint egy barátnak.-kérlelt könnyektől ragyogó szemekkel. A szívem vadul dobogott a torkomban és nem tudtam mit válaszoljak. Szűkségem volt rá, de nem engedhettem meg, hogy velem legyen , mert fájdalmas lenne mindkettőnknek.

-Nem könnyű feladat visszanyerni a bizalmamat.

-Nem baj. Megéri.

-Rendben. De csak barátok.-bólintottam, mire szélesen elmosolyodott és ettől nekem is mosolyognom kellett. Hirtelen megakart ölelni, majd visszahúzta  kezét, valószinűleg, mert nem tudta mit tehet, ezért hát én öleltem át. A kezemet a karja alatt átbújtattam és a kissé izmos hátára fektettem. A fejemet a mellkasára döntöttem és becsukott szemekkel élveztem a szíve gyors dobogását. A lányok mögöttem egyszerre sóhajtottak fel , ami megtörte számomra a varázst és hátrébb léptem.

-Ezek szerint a gazdag lányok még a chanel táskánál is jobban szeretik a romantikát , legyen az szegény srác is. -suttogta Jeffrin , hogy csak én halljam. Egy széles mosollyal jeleztem, hogy igaza van, majd megigazítottam a hajamat.

-Kollégiumban laksz?-kérdeztem meg, mire ő csak bólintott.

-Rendben, akkor délután elmegyek arra. Kíváncsi vagyok, hogy hol laksz. -ajánlottam fel és leírtam a címet, majd a lányokkal együtt  rögtön hozzám mentünk. Anya persze szívesen látta őket és mindegyiküket ragyogó tekintettel és puszival üdvözölte miközben megérkezett a pedikűrös és a többi személy. Amíg maszkot kentek ránk természetesen a lányok Jeffrinről szerettek volna minél többet megtudni, így meséltem nekik róla. Persze rengeteg  dolgot hagytam ki , de ettől függetlenül jól esett róla beszélni másnak. Olyannak akit érdekel , hogy mit mondok még ha csak azért is hogy másoknak elmondhassák. Talán csak pletyka téma miatt, de érdekelte őket. Pár óra múlva elmentek a lányok én pedig végre önmagam tudtam lenni. Az ágyamon végigfeküdve gondolkoztam azon, hogy mit kellene tennem. Hogy mi lenne a legjobb, de semmire nem jutottam.

-Szerinted mit tegyek, cicus?-kérdeztem a fehér kismacskámat, akit nemrég kaptam ajándékba. Még kölyök szóval elég kajla, ami azt jelenti , hogy van úgy, hogy csak ül az ágyon és hirtelen leborul , de nagyon bújós kismacska és még annyira picike, hogy  elfér az egyik tenyeremben. A nyakára piros masni van kötve, ami már félig szétjött , ezért újra csináltam neki. Beszélek hozzá pár szót ő pedig olyan értelmesen néz rám, mintha értené amit mondok, majd a végén még nyávog is egyet.

-Érdekel az én véleményem is? -kérdezte a bátyám az ajtóban állva. A hirtelen hang elijesztette a mellettem fekvő macskát,így ketten maradtunk.

-Persze.-bólintottam és a lábamat arrébb húzva helyet adtam neki.

-Szerintem el kellene felejtened! Nem hozzád való és te is tudod, hogy nem pénzről beszélek.  Ő megbántott téged nem is egyszer és ha hagyod neki előfordul többször is. Megcsalt. Ezt megtudod neki bocsájtani? Dayna ő összetört téged! Olyanra lenne szűkséged aki soha nem bántana meg. -mondta ki a véleményét. Pár percig még csendben dolgoztam fel és talán azt hihette, hogy nem fogok válaszolni, mert elindult kifelé , de a  hangom hallatán visszafordult.

-Nincs mindenben igazad. -ültem fel és átöleltem a térdemet, majd rá néztem , hogy a szemébe mondhassam amit szeretnék. Így talán ő is megérti, hogy igazat mondok, ha látja az én szememben lévő érzelmeket.

-Én is tudom, hogy el kellene felejtenem, de képtelen vagyok rá. Már próbálkoztam vele és nem megy, akkor miért ne adnám meg az esélyt arra, hogy valamennyire, de boldog lehessek? Csak az tud igazán megbántani engem , aki ismer, és ő úgy ismer , mint te. Szeretem őt, túlságosan ahhoz, hogy hagyjam elmenni, de bizonyítania kell. Látnom kell, hogy vagyok neki annyira fontos, hogy harcoljon értem . Ez után képes vagyok neki megbocsájtani, persze idővel, mert most még nem megy, de hiányzik.Értsd meg Ron , velem még nem volt ilyen.Mindenki azt mondja, hogy nem hozzám való, tudod mit?  Nem érdekel, hogy hozzám való-e vagy sem, nekem ő kell. Talán nem a mi világunkba tartozik, de jobban megért mint bármelyik átkozott gazdag lányka vagy pasi . Ő figyel rám, és azokat is megérti, amit nem mondok ki. Sokkal inkább rá van szűkségem , mint a többi szépfiúra. Talán tényleg megbántott, de mégis ő az , aki folyamatosan felhúzott a padlóról és akár az éjszaka közepén is, de ott volt , amikor szűkségem volt valakire. Te is tudod, hogy gyakran bántjuk meg azokat akiket szeretünk, de ahhoz , hogy képesek legyünk megbántani ismernünk kell. Szeretem őt és nem érdekel más.És ő is szeret engem.

-És ha még egyszer megteszi? Mi van, ha csak kihasznál?

-Pont ő az, aki nem használ ki.-ráztam meg a fejem. -Ha pedig még egyszer megteszi, nincs több esély, de ez ellen nem kell félnem. Most csak barátok vagyunk.

-Jó barátkozást!-röhögött fel és kiment a szobámból.

-Jó Lydázást!-kiabáltam utána emlékezve a barátnője nevére, majd megnézve a címet elkezdtem készülődni. Csak egy egyszerű ruhát húztam fel és a hajamba egy csatot tűztem, majd befújtam az egészet vanillia illatú haj ápolóval.

Bár Jeffrin mondta, hogy ne legyen nagy elvárásom a kolesszal kapcsolatban mégis ,amikor kiszálltam a kocsiból, amit a sofőrünk vezetett kicsit meglepődtem a téglás épületet látva.

-Megvárjam , kisasszony? -kérdezte meg Bob.

-Nem köszönöm.-ráztam meg a fejem és elindultam fel a lépcsőn, majd az első emeleten bekopogtam a 2/A-s , kopott fa ajtón.

-Szia!-nyitotta ki Jeffrin az ajtót én pedig bentebb mentem. Az egész szoba kicsi volt és kopár. A plafonról jött le  a vakolat és a fehér falon is csak egy-két kép díszelgett. Két egy személyes ágy volt a fal két oldalán és mind kettő mellett egy éjjeli szekrény. Volt még a szobában és búgó hűtő és két szekrény egymással szemben.

-Hűha.-néztem körbe még egyszer.

-Az.-mosolyodott  el.-Mondtam, hogy ne legyen nagy elvárásod. majd idővel berendezem , plusz a szoba társam is hoz majd pár holmit.

-Nekünk van a padláson dolgok, amik nem kellenek. Ha gondolod szívesen..-kezdtem bele,de félbe szakított.

-Köszi, de nem. Majd megoldjuk.-utasította vissza.

-És hol van a szoba társad? Jó fej? 

-Elvileg elment  a várost felfedezni. Rendes gyerek, remélhetőleg nem pszichopata gyilkos. Tiszta kocka a srác, kissé szerencsétlen és  a gépes játékai , na meg persze a kaja után a lányok seggét szereti a legjobban.-magyarázta érdekes arc kifejezéssel , mire felkacagtam.

-Nem mutatod be a várost?- kérdezte, mire bólintottam.

-De szívesen. És megnyugodhatsz én nem tévedek bele a sáros környékre , vagy hasonló. Amiből látszik, hogy jobb idegen vezető vagyok.-emlékeztem vissza.

-Én se vagyok rossz. Csak el akartalak ijeszteni. -rázta meg a vállát, majd bezárva maga után az ajtajukat elindultunk az utcán. Mindenféleképp a park fele, mert az volt az egyik kedvenc helyem és szerettem volna, ha azt látja elsőnek.

-Na és mit kell tudni Brooklyn-ról? -kérdezte, a kezében egy pohár forró teát szorongatva. Ezt az egyik kávézóban sikerült beszereznünk, de nagyon finom volt.

-Elég hamar köszönt be a tél és a hideg.-szürcsöltem bele a sajátomba, miközben gondolkodtam.-Rosszabb, mint egy falú, mert az emberek mindent tudnak egymásról, leginkább olyanokat amúgy, amit meg sem tettek. És itt egyetlen unalmas nap sem létezik. -mosolyogtam rá, amit viszonzott. A hideg szél belekapott a hajamba , így folyamatosan söpörtem ki az arcomból, majd mikor feladtam akkor ő tűrte félre. A keze végigsúrolta az arcomat és túl ismerős érzés terjedt szét az egész testemben . A keze pár pillanatig még az arcomon maradt, majd elkapta onnan és bocsánatot kért. 

-És hogy szeretnéd , majd berendezni a szobát?-kérdeztem, megtörve a kínos csendet. 

-Mindent időben szeretnék csinálni. Most elsőnek munka keresésben vagyok. -rúgott el egy útban lévő kis kavicsot.

-Ha gondolod be tudlak juttatni arra a munka helyre , amelyikre szeretnél bejutni.-ajánlottam fel, bár tudom, hogy feleslegesen. 

-Nem kell.-rázta meg halvány mosollyal a fejét.-Eddig is mindig megoldottam most is menni fog. Majd a hoteltól szerzek ajánló levelet és azzal próbálkozom. 

-Miért nem fogadod el az én ajánlatomat? Az sokkal könnyebb lenne.

Pár pillanatig gondolkodott, majd megnyalta a száját és válaszolt. 

-Makacsság. Szeretek én elérni dolgokat és nem mások segítségét kérni. Vagy megoldom vagy sehogy. De ez ugyanolyan, amiért te nem adtad fel, hogy megszerzel még régebben, pedig könnyebb lett volna találni egy másik srácot. -hozta fel én pedig bólintottam, hogy értem. Nem szerettem volna felhozni ezt a témát most, de igaza volt. Nem akartam feladni és most sem szeretném, pedig már több okom lenne rá. 

-Télen sokkal szebb az egész, mert minden ki van világítva. A lámpákra és a kopasz fákra  izzó füzér van tekerve és az egész olyan hangulatos. Vasárnap esténként pedig mindig kijövök megetetni a kacsákat és néha a galambokat is. 

-Idén veled tarthatok Tudod nálunk nincs ilyen lehetőségek. -kérdezte kíváncsi tekintettel.

-Még szép. meg is sértődnék, hogyha nem jönnél velem.-mosolyogtam rá szélesen és egy darabig csak egymás szemébe nézve álltunk, nekidőlve a tó korlátjának. Szerettem volna közelebb lenni hozzá , szerettem volna ha átölel és homlokon puszil. Azt akartam, hogy mondja, hogy szeret és tudtam, hogy csak egy szavamba kerülne és mindez megint az ennyim lehet, de még nem volt itt az ideje , pont ezért hálás voltam, hogy tényleg tartotta a szavát és nem próbálkozott.

-Ugye nem haragszol?-mutatta fel a kisujját .

-Nem haragszom.-mondtam és a kisujjamat az övébe akasztottam, pont mint ovis korunkban , hogyha összevesztünk valakivel. Csak felmutatjuk a kisujjunkat és minden rendben jön. Most nem egészen jött rendbe minden , de mégis több volt a semminél. Mégis jelentett valamit és amikor ő elakarta húzni a kezét én szorosabban kulcsoltam össze a kisujjunkat és így sétáltunk tovább  a kialakított úton.

12.rész

 Sziasztok! Mint látjátok sok késéssel, de meghoztam a részt. Sajnálom, hogy eddig nem voltam, de eléggé sűrű volt a napi rendem és semmi időm nem volt írni. Ez a fejezet ennek az évadnak az utolsó része,de rögtön pár nap múlva hozom a következő részt, szóval nagyon sok változás nem történik, csak szerettem volna külön választani a kettőt, mert mégiscsak egy egész időszak zárul le. A fejezetről annyit, hogy kíváncsi vagyok a véleményetekre és tudom, hogy nem lett a legjobb, de remélem nem is a legrosszabb...jó olvasást és köszönöm az előzőhöz kapott kommenteket. Nagyon imádlak titeket!♥♥♥♥

Jeffrin szemszöge:

Az az éjszaka után nem mertem rögtön utána menni a hotel szobájába, de vissza menni se volt kedvem, így

csak hazafelé indultam és inkább másnapra halasztottam a próbálkozást , hogy még egyszer beszéljek Daynával, de az idő ellenem játszott. Mivel nem akart beengedni kikértem a kulcsot, de amikor kinyitottam az ajtót, csak egy üres szoba fogadott, ami kongott a csendtől és a  magánytól, de az egész helyen az ő illata terjedt, amitől összeszorult a mellkasom és olyan érzésem volt, mintha még mindig itt lenne, holott láttam magam előtt a kihalt helységet. Végigkutattam az egész szobát, de csak egy dolog volt , amit itt hagyott, mégpedig egy levél a szüleinek címezve. Leírta benne, hogy nem akar többé itt lenni és hazament. Már felesleges lett volna számára az a pár itt töltött nap, ami még volt hátra és, hogy otthon jobban lesz. A levelet fájó szívvel csúsztattam be a helyére és ekkor tudatosult bennem igazán, hogy ténylegesen elveszítettem. Örökre . Pár óra alatt felforgott az életem ebben a hónapban már sokadjára és mindez miatta. Megjelent és kénytelen voltam nem vele törődni, mert megkövetelte magának, majd idővel már nem is akartam mást. Beleszerettem, úgy isten igazából, és nem vigyáztam rá igazán. Természetesnek vettem, hogy van nekem és, hogy van még időnk, ráadásul mindent elrontottam azzal, hogy nem löktem el magamtól Adinát. Bár nem is értettem, hogy miért nem tettem. Eleinte megpróbáltam, mert tudtam, hogy fontos nekem Dayna és nem tehetem meg vele ezt, de mégsem tudtam teljesen eltolni  magamtól mikor fellobbant bennem valami ami azt követelte, hogy csókoljak vissza én pedig engedtem magamnak .Engedtem, hogy tönkre tegyem életem legszebb nyarát és egy lányt. Pontosabban azt a lányt, aki úgy belopta magát a szívembe, hogy észre se vettem.

A gondolataim miatt leültem egy székbe és vártam. Vártam, arra, hogy hirtelen megjelenjen az ajtóba , merthogy itt hagyott valamit. Vagy csak egy jelre, egy gondolatra , ami megsúgja mit kellene tennem, de képtelen voltam normálisan gondolkodni. Nem akartam sajnáltatni magamat, mert jól tudtam, hogy én csesztem el és tudom, hogy ez talán életem hátralevő részéig kísérteni fog, vagy amíg meg nem bizonyosodók arról, hogy ő már jól van és tovább lépett.

-Megbízott bennem.-húztam el fájdalmasan a számat és ezt a pár szót súgtam csak magam elé, a többit inkább magamban tartottam. Egy ideig még vártam, majd tehetetlenül kiléptem a szállodából és csak kószáltam az utcákon. Éjfélre hazamentem, de nem bírtam lehunyni a szememet inkább a földön ültem az ágy előtt és hagytam, hogy a könnyeim végig folyjanak az arcomon és ez így ment majdnem minden nap. Adina  párszor felbukkant , hogy szeretne velem beszélni, de végig kerültem őt amíg meguntam és belementem az ötletébe. Azt hittem, hogyha járni fogok Adinával, majd elfelejtem Daynát, de ez csak részben sikerült. Amikor vele voltam mardosott a bűntudat, de azt szerettem volna, ha elfelejtem ezt az elmúlt őrült hónapot, azonban tudtam, hogy nem ezt kéne tennem. Végig hiányzott valami, akármennyi időt is töltöttem Adinával, nem tudtam teljesen felhőtlenül boldog lenni, mert hiányzott. Jobban mint bármi eddig. Hiányzott az , ahogy viselkedik. Hiányzott az apró kis mozdulatai és a hibái. A nevetése és , hogy képes órákig fecsegni minden féléről. Hiányzott az , ahogy kitűnt a többiek közül és nem bírtam elviselni, hogy többet nem beszélhetek vele. Sőt még csak hallani se fogok róla, mert a telefont nem veszi fel , érthető okból és több mint 1000 km választ el minket egymástól.

-Zavarhatok?-nyitott be anya két kopogás között. Szomorú mosollyal nézett végig rajtam, de nem akartam látni , hogy mit gondolom. Tudtam, hogy a szemeim karikásak és, hogy nyúzott tekintetem van, nem kell, hogy ő is megmondja.Pont úgy néztem ki , mint minden anya rémálma. Elhagyatott voltam és összetört, mint Dayna .

-Nem tudom, hogy mi történt, de remélem ezzel sikerül egy kis mosolyt csalnom az arcodra. -mondta és leült velem szembe a padlóra, a kezében három levelet szorongatva. Mivel izgatottnak tűnt a tekintete , ezért egy kis kíváncsiság bennem is fellobbant, hogy hátha tényleg örülni fogok neki.

-Felvettek mind a három egyetemre.- nyújtotta felém a borítékot.

-Augusztus vége van.Szerintem már lekéstem azt, hogy indulhassak Szeptembertől. Különben is , mondtam, hogy ha fel is vesznek halasztok, mert itt van rám szűkség. -dobtam le őket a földre és kibámultam az ablakon. A szél gyengéden fújta a homokot, de még volt olyan meleg, ez ellenére is, hogy akik még itt voltak, azok kihasználva az alkalmat ,kimentek a strandra.

-Pont ezért küldtem én el a jelentkezésed. Tanulnod kell ,nem halaszthatod el ezt a lehetőséget. Keményen tanultál az elmúlt négy évben azért, hogy ösztöndíjjal felvegyenek és ezt nem dobhatod most csak úgy el.-magyarázta és közben megkeresve a kezemet gyengéden megszorította azt.Nem törődve a ledöbbent és meglepett arcommal tovább folytatta.- Mi megleszünk, már csak rajtad a sor. Tudom, hogy nem szívesen akarsz itt hagyni bennünket, de megvan a lehetőséged, hogy elhagyd ezt a helyet és itt az ideje, hogy azt csináld amiért dolgoztál.Emlékszem nem egyszer fent voltál éjfélnél is tovább, mert csak így lehetett meg az ösztöndíjad és ezt nem azért csináltad, hogy itt ragadj ebben a por fészekben. Nyáron mindenki által kedvelt helyén, azonban télen kihalttá válik, míg ezekkel-mutatott a papírokra-akárhova eljuthatsz. Az lehet aki igazán szeretnél. Mi megleszünk nélküled , ne aggódj és, majd amúgy is haza jössz a nagyobb szünetekben és akkor te is látod majd.

-Melyikre megyek?- kérdeztem meg, mert még nem döntöttem el, hogy ténylegesen el fogok-e menni.Szűkségük van rám akármit is mond, de anya arcán láttam az elszántságot, hogy mindenféleképp azt szeretné, ha elmennék tovább tanulni. A kérdésemre anya szórakozottan elvigyorgott és most rajta volt a sor, hogy kinézzen az ablakon. A napfény megvilágította az arcát és félretűrt egy szemébe lógó tincset.Még mindig fiatalnak tűnt, azonban most így észre vettem rajta egy két apróbb ráncot a szeme körül és a homlokán. Akármennyire is szép, az idő rajta is meglátszik lassacskán, mert az idő senkire sem vár.

-Sikerült megbeszélnem velük, hogy kapjál haladékot , hogy választhass . .-felelte én pedig kérdőn néztem rá.- Nem volt egy könnyű menet, de biztos vagyok benne, hogy megérte.-Szóval melyik?-emelte fel én pedig fél mosollyal áttanulmányoztam az egyetemeket, majd az egyiket a kelleténél tovább néztem a szívem pedig a torkomba ugrott. Talán ez van a legtávolabb a családomhoz, de mindössze öt órányi utazásra van Daynától.

-Úgy gondolom megvan.-mondta csendesen és a másik kettőt kivette a kezemből.

-Nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet.- ráztam meg a fejem és félve néztem rá.

-Csak félsz, de minden rendben lesz.-mondta nyugtatólag és egy puszit nyomott a homlokomra, majd kiment, azonban nem éreztem nyugodtabbnak magam. Rettenetesen féltem , de egyben mégis izgatott voltam. Nem lesz egy könnyű menet, de meg kell tennem. Hibáztam párszor ezúttal most nem akarok. A bőröndömet elővadászva elkezdtem csomagolni mindent amire szűkségem lehet, közben pedig anya is megjelent két repülőjeggyel és pár dobozzal.Mint kiderült ő is jönni fog, hogy berendezze a szobámat, mert amíg nem találja lakhatónak a kollégiumot, nem fog egyedül hagyni., fél  hogy éhen halok és megesz a kosz, persze megtudtam volna oldani egyedül ezeket, de nem ellenkeztem. Jól esett, hogy jönni akar velem.

-Ez kell?- emelt fel egy Adinával való képet, mire nemlegesen megráztam a fejem. A kapcsolatunk valójában csak három napig tartott , mert rájöttem, hogy ezzel semmi nem lesz jobb és véget vetettem vele.Kaptam pár érdekes mondatot, amiben felismertem, hogy mi illetve ki is ő és már nem találtam azt a lányt, akit kedveltem. Képes mindenkin áthaladni, csakhogy megszerezze amit akar, nem érdekli kinek mennyi baja lesz belőle, és hogy ezekkel kiket bánt meg , ebben pedig óriásira különbözik Daynától. Ő is ugyanúgy megszerzi amit szeretne, de ő ismeri a határokat.

Dayna szemszöge:

Az első napokat feszengve és összetörten töltöttem itthon, majd beleuntam az ön sajnálatba, meg a sok romantikus filmbe és inkább felhívtam a "barátnőimet". Pont úgy volt minden mint régen. Elmentünk a lehető legdrágább boltokba, ahol egész sok időt töltöttünk bent, persze az eladóknak semmi gondja nem volt velünk, mert számukra gyönyörű összegeket hagytunk ott, ami a legtöbbünknek meg se kottyant. A várost járva kávézókba ültünk be és hozzánk illő pasikkal flörtölgettünk, de ezek csak a nappal segítettek, mert éjszaka az az erős Dayna eltűnt, aki tökéletes mosollyal néz mindennek elébe és helyette előtört az összetört részem. Mindegy volt, hogy mit akartam , nem tudtam felejteni és az összes éjszaka álomba sírtam magam, majd másnap minden kezdődött előröl, mint egy örökös körforgás és nem tudtam mi lenne a legjobb számomra. Elakartam felejteni , könnyedén tovább gördülni rajta, és élni szerettem volna, ahogy eddig mindig is tettem, de semmi nem vállt be.Minden nap maradt a jól ismert álca, de a régi külső mögött már egészen más voltam. Minden mozdulatom és tettem azt sugallta, hogy semmi érdekes nem történt és semmi nem változott, de belül darabokban voltam. Már nem voltam ugyanaz és az álcám akkor bomlott le rólam, amikor az első nap az iskolába megjelent a folyosó kellős közepén egyenesen felém haladva megbánó tekintettel.

Akárki kérdezett a nyaramról nem meséltem semmit, amit persze furcsálltak a körülöttem lévők, de engem nem érdekelt, inkább a délutáni programot kezdtem nekik mesélni, hogy átjöhetnének készülődni, mert egy eléggé híres pedikűrös jön hozzám és szívesen látnám őket is fent .Persze a válaszuk igen volt, amit csak egy széles mosollyal nyugtáztam, de ez rögtön lehervadt az arcomról, amikor a tekintetemet ismét előre kaptam és szó szerint ledermedtem. A csengő megszólalt, ami azt jelentette, hogy a többieknek becsengettek, mi pedig végzősök nyugodtan elhagyhatjuk az iskolát, de egy tapodtat sem tudtam mozdulni, csak őt bámulni. Persze a lányok értetlenkedve fordultak felém és tettetett kíváncsisággal arról érdeklődtek, hogy mi a bajom, majd amikor kiszúrták az általam bámult személyt a szájuk egy o betűt formázott . Jeffrin állt ott egy szál vörös rózsával a kezében, majd megindult egyenesen hozzám. A gyomromban keserű csomó keletkezett pont mint a torkomban is és azon igyekeztem, hogy a könnyeim ki ne törjenek, mert nincs annál rosszabb, hogyha az előttem álló pletykások előtt bukik ki az összes érzelmem. Megindultam én is, de a magassarkúmon keresztül úgy éreztem, mintha ezer üveg szilánkon sétálnék , közben pedig valaki a friss sebeimet szaggatná fel.  Megálltunk egymást előtt és a szemébe nézve úgy éreztem mintha a tükörképem lenne. Ugyanazokat az érzéseket láttam benne tükröződni ,mint amik bennem zajlanak és talán ugyanazokról a fájdalmakról árulkodott  az egész teste.

-Mit keresel itt? Megmondtam, hogy nem akarlak látni.-ráztam meg a fejem és próbáltam erősnek tűnni. Fagyosan néztem rá, és a hangom meglepően magabiztosnak tűnt, sőt áradt a szavaimból a gyűlölet, de mégis éreztem azt a részemet, amelyik azt szeretné, hogy a karjaiba vessem magamat, ha kitárja azokat . Mögöttünk a csajok össze sutyorogtak és éreztem az értetlen kíváncsi tekintetüket, de most csak Jeffrinre koncentráltam és magamra. A bőre már fakóbb volt és a haja is sokkal hosszabbnak tűnt, de a szeme pont ugyanolyan vakító kéken ragyogott, mint bármelyik nap, amikor belenéztem és őt nézve egy pillanatra úgy éreztem, mintha semmi nem változott volna. Mintha az az este meg se történt volna, csak egy rossz álom  lenne.

-Küzdök valamiért, ami igazán fontos, életemben először .Pontosan tudom, hogy nem szeretnél itt látni, de nem tudlak elengedni. Kaptam egy lehetőséget és élni szeretnék vele. -válaszolt és a hangjára feltört a gyomromban az az ismerős pillangó, de a könnyeim is előtörtek.

-Megbántottál..megcsaltál.-suttogtam.-Én nem tudok megbízni benned.-ráztam meg a fejemet nemlegesen.

-Tudom.-bólintott, majd szomorú mosolyra húzta a száját.- Tudod azt szokták mondani, hogy addig nem jössz rá mid volt, amíg el nem veszítetted. Én tudtam mim volt , csak egy percre sem hittem, hogy elveszítelek és meg kell hogy mondjam pocsék érzés. Ha lenne még egy esélyem, akkor jobban megbecsülném, mert már nem tudom elképzelni a jövőmet nélküled. Már nem megy minden ugyanúgy, ahogy a nyár közepén . Vagy csak nem akarom, hogy minden ugyanúgy legyen, minden esetre nem fogom feladni. Most talán hibát hibára építek, de miután elmentél pár nap erejéig összejöttem Adinával, mert elakartalak felejteni és kíváncsi is voltam, hogy vajon tényleg érzek-e iránta még valamit, de semmi. Nem tudom miért csókoltam aznap éjjel vissza, de akármi lenne is a mentségem megetettem, viszont azt tudom, hogy még egyszer  nem fordulna elő, mert szeretlek és soha senkit nem szeretném még ennyire mint téged. Képtelen vagyok elengedni téged.-suttogta a végét és az egyik újával végigsimított az arcomon én pedig nem tudtam, mit mondjak. Annyiszor elképzeltem ezt a helyzetet és annyiféle kimenetele volt ez azonban más volt. Ez nem csak a  fejemben zajlott, hanem ténylegesen előttem állt  . Éreztem a bőrömön a tenyerét, hallottam a szavait, azonban nehezemre esett hinni neki, vagy inkább megbocsájtani. 

-Én már tovább léptem.- hazudtam a szemébe. Nem tudtam azt mondani, hogy nem hiányzik, vagy hogy nem szeretem már, de azt se tudtam kimondani, hogy felejtsük el azt az éjszakát. 

-Valóban?-kérdezte kíváncsian és látszott rajta, hogy nem hisz nekem. -Miért hordod még mindig azt a nyakláncot? Van vagy ezer ékszered és mindegyik sokkal értékesebb ennél. Ha tovább léptél volna már nem hordanál olyan dolgokat amik hozzám kötnek.

-Randizom már valaki mással.-gondoltam Todra a kávés sráccal, akivel szombaton fogok találkozni. -Tessék vissza adom. -kapcsoltam ki és a tenyerébe ejtettem, biztosítva igazamról, pedig nem tévedett. Akármennyi nyakláncom is van, ez mindig kitűnt közülük, mert az egyik városi sétán kaptam tőle, mikor már együtt voltunk. És bármit mondok később az egyik legszebb nap volt az összes vele együtt eltöltött, mert úgy éreztem valakinek igazán fontos vagyok, de most kétségbe estem. Nem tudtam biztosra, hogy mit tegyek és így magamat óvva a csalódástól cselekedtem, de mi van, ha pont így teszem tönkre a boldogságomat..és az övét, ha tényleg jelentek még valamit neki.

Hosszasan nézte a kezébe ejtett láncot, rajta a kék medállal , majd ismételten rám nézett. 

-Ezt egy csókkal együtt adtam oda. Az is hozzá járt.-A mondatára aprót felröhögtem, mert aranyos próbálkozás volt, de csak összekulcsoltam a mellkasom előtt a kezemet. Szerettem volna megcsókolni, nagyon is, de tudtam, hogyha megteszem akkor az összes próbálkozásom amit ellene tettem romba dől. 

-Nem csókollak meg többet.- makacsoltam meg magam, de őt ez nem érdekelte. A rózsát ledobva a földre két tenyere közé fogta az arcomat és félve elsőnek csak alig érezhető puszit hagyott a számon. Olyan volt mint egy csók emléke . Pár centire eltávolodott tőlem, és ezúttal én kezdeményeztem. A karjaimat a nyaka köré tekertem és nem törődve a következményekkel, azzal, hogy ez után minden sokkal jobban fog fájni megcsókoltam. Megpróbáltam minden érzelmemet beleadni a csókba miközben a nyelveink ismerős táncot jártak.

-Kérlek engedd, hogy harcoljak érted. Engedd meg, hogy visszanyerjem a bizalmadat. Minden jobb a semminél. -szakadt el tőlem és a homlokát az ennyimére fektette miközben könyörögve nézett rám.

11.fejezet

 Sziasztok! Köszönöm szépen a sok feliratkozót és díjat . Meghoztam a részt, és remélem nem fogtok kinyírni engem.. viszont van egy jó hírem is. Ha az első évad befejeződik(amihez már csak egy rész és egy prológus van tervben) lesz második évad, mert egyszerűen képtelen vagyok teljesen befejezni ezt a blogot. Viszont szeretném tudni, hogy megéri -e. Hogy ti is szeretnétek-e második évadot.. Jó olvasást! ♥♥

-Szóval mára mit terveztél?- kérdeztem meg Jeffrintől és az ujjaimat a nyaka mögött fontam össze, úgy néztem a csillogó , tengerkék szemébe, ami már az első pillanatban megfogott. Bár a szemem elég gyakran letévedt a szájára, így közben pár csókot is váltottunk.

-Talán ha megreggeliztél elmehetnénk esetleg egy közeli várba.- gondolkodott és egy kócos tincset eltűrt a fülem mögé, mert elég korán jött , így nem volt időm se felöltözni, se megfésülködni.

-Utálom a várakat.-fintorogtam el.-Meg a múzeumokat. -tettem még hozzá mielőtt a vár helyet azt ajánlja fel.

-Tetszeni fog. Higgyél nekem. -mondta édes vigyorral az arcán.-Bízol bennem? -kérdezte , amikor kételkedést látott még az arcomon.

-Persze.-vágtam rá és ténylegesen így éreztem. Kevés ember van , akikben megbízom, sőt csak két ember , de abból ő az egyik.

-Tökéletes. Akkor csak öltözz fel , addig csinálok neked valamit. -mosolyodott el és egy hosszú puszit nyomott a homlokomra, majd  a  konyha fele lépkedett. Én egy pillanatig még halovány mosollyal álltam egy helyben és néztem azt a pasit, aki elvette az eszem és értelmet adott  annak, hogy szeressek valakit. Akire egészen ideáig mindig is vártam, majd mikor rájöttem, hogy túlzottan sok romantikus könyvet olvasok és ezek a gondolatok már behálózzák a sajátomat, a fülem mögé tűrtem a hajamat és magam mögött becsukva az ajtót a szekrényemhez léptem. Az ablakon át egészen jó idő volt kint, ezért hosszas keresgélés után kiszedtem egy fehér egybe részes szoknyát, majd egy magassarkút, azonban amikor rájöttem , hogy minden bizonnyal sokat fogunk sétálni, inkább egy lapos balerina cipőre cseréltem le. Miután a ruházatom megvolt átmentem a fürdőbe és egy természetes sminket feltettem tekintve arra, hogy Jeffrin jobban szereti az arcomat látni, mint a smink réteget és így én is jobban érzem magam. Kevésbé műnek.

-Kész vagy?- lépett mögém és a karjait a derekam köré tette , miközben én a hajam befonására koncentráltam. Az állát a vállam hajlatába temette, majd egy puszit nyomott a nyakamra és elkezdett piszkálni, csikizni plusz mindent elkövetett, hogy elrontsam a fonatot én pedig megunva a próbálkozást inkább kiengedve hagytam .

-Na milyen? - kérdeztem meg tőle mikor szembe fordultam. A szemét alaposan kétszer is végigfuttatta rajtam , majd visszafolyatott mosollyal megkérdezte, hogy nem -e szeretnék, hosszabb ruhát felhúzni.

-Szerintem tökéletes lesz.-fordultam meg, hogy a tükörbe én is megnézzem.

-Tökéletes, csak egy kicsit rövid és mindenki meg fog bámulni én pedig nem szeretnék egész nap azzal törődni, hogy beverjem a srácok orrát.

-Nem kell azzal törődnöd. -mondtam és egy puszit nyomtam az arcára, majd elmosolyodtam a reggelim láttára. A konyhában terített meg nekem.

A kis kerek asztal közepén egy szál vörös rózsa díszelgett előtte pedig a nekem szánt reggeli, amit ő pár perc alatt összedobott, míg fordított esetben nekem a fél napomba telt volna. Vagy talán csak a negyede.

-Nekem van a legjobb barátom. - néztem az asztalkára , majd a hasamra tettem a kezemet , mivel hangos korgásba kezdett az illatok miatt.

-Hercegnőm.-húzta ki a széket ,majd miután elültem ő is helyet foglalt velem szembe és büszkén nézett az alkotására.

Legelsőnek egy epret bedobtam a számba , majd kivettem egy másik nagyobb darabot és felé nyújtottam. Ő fintorogva megrázta a fejét és mentségéül azt hozta fel, hogy nem éhes.

-De muszáj!-ellenkeztem. -Nem leszel egészséges ez pedig tele van vitaminnal.

-Én már ettem otthon.-emelte a szája elé a kezét.-Látod nyeretem. -mormogta a tenyerébe az alig kivehető szavakat mire felálltam és egy határozott mozdulattal az ölébe ültem  vele szemben. Az egyik kezét a derekamra simította, hogy megtartson, míg a másikat még mindig a szája előtt tartotta, azonban a szeme elárulta, hogy mosolyog.

A puha arcára apró puszikat nyomtam a szája felé haladva , mire elvette a kezét és lecsapott az ajkaimra.  Szorosan magához húzott és a felszabadult kezével a hajamba túrt. Én tudtom nélkül az üres kezemmel a pólója szélét ragadtam meg, azonban  mielőtt bármit is tettem volna elhúzódtam és a szája elé tartottam az epret. Ő hosszasan nézett engem, majd szemforgatva megette a gyümölcsöt és felállt velem együtt. Ezúttal már mindkét kezével tartott, én pedig a lábamat szorosan a dereka köré kulcsoltam. Ismételten lecsapott a számra, míg a kanapéhoz hátrált és ledöntött rá. A számról az ajka a  nyakamra , majd kulcscsontomra tévedt. Ez után sikerült fordítanom a helyzeten és amíg én a nyakát borítottam be puszikkal, addig ő végigsimított a combomon, majd elkapva ajkaimat a nyelvével táncba hívta az ennyimet. A mellkasom gyorsan emelkedett fel és le, ahogy az övé is .Kapkodva vettük a levegőt. Hirtelen felült és így megint ugyanabban a helyzetben voltunk , mint az  asztalnál, majd elszakadt tőlem és hagyta, hogy a nyakába fúrjam a kipirult arcomat miközben arra koncentráltam, hogy a vadul kalapáló szívem megint rendesen, normális tempóban verjen.

-Mondtam , hogy nem jó ötlet ez a szoknya. -felelte , mire a szokásosnál sötétebb és csillogóbb szemébe néztem. -Gyere fejezd be a reggelit.- állított fel, majd megint az asztalhoz kísért és fél óra alatt közösen el is pusztítottuk az ételt.

-Mennyire mesze megyünk? - álltam fel és elmostam a három tányért meg a poharat.

-Körübelűl 2 óra az út.-A választ halva bólintottam és  egy nagyobb táskát kotortam ki, majd visszatértem a konyhába. 

-Leveszed a szekrény tetején lévő kulcsot?- néztem rá sűrűn pislogva, mire felnyújtózkodott és  a kezembe nyomta azt. A táska aljába két üdítőt fektettem el , majd kinyitottam a kulccsal a zárt kis szekrényt ahol a félredugott nasikra néztem.

-Ezt minek zártad el?- nézett be a teli polcokra.

-Mert különben éjjel nappal ezeket enném és csúnyán meghíznék. Az is lehetséges, hogy hazafelé gurítanának anyuék , hogyha elérem a kulcsot. Szóval inkább csak az ilyen alkalmakra nyitom ki és teszek bele a táskába.- mondtam rá se nézve majd a nagy helyre beleejtettem pár kisebb kekszet, néhány zacskó gumi cukrot, csokit és mindent ami még belefért , persze helyet hagyva a szendvicsnek is, amit megértem, hogy csináljon.

-Készen vagy? - nézett rám, amikor már másodjára körbejártam a házat, hogy minden megvan -e .

-Azt hiszem. -bólintottam bizonytalanul ,ő pedig kitolt a lakosztályról mielőtt még valami az eszembe jut.

-Hozzam?- bökött udvariasan a kezemben lévő táskára , miközben az ujjainkat összekulcsolta.

-Elbírom.-ráztam meg a fejem és a vállamra akasztottam a pár kilós tatyót. Út közben beszéltünk pár emberrel , mert míg Jeffrin szinte az összes személyzeti tagot ismeri, addig én a folyosón lévő lakosztályos csajokat és bár ha mi haladtunk volna az összes ismerősünk akkor akart csevegni.

A kocsiban kényelmesen elhelyezkedtem, majd kivettem a kedvenc gumi cukrom és a rádiót bekapcsolva falatozni kezdtem miközben Jeffrin szájába is adtam párat.

-A várost még nem is hagytuk el ugye?- kérdeztem mikor lenyeltem a számban lévő édességet.

-Egy kicsit még odább van, hogy kijussunk innen.- pillantott rám , majd  a felém eső kezével elengedte a kormányt és a kezemben lévő zacskóban rejlő macikért nyúlt.

-Fogd azt a kormányt!-szóltam rá és a kezét visszatettem, majd két darabot a szájához tettem.

-Félsz?-mosolygott szélesen és ismét elengedte , csakhogy most a keze a combomon futott végig és  a ruhám szegélyénél megállt, merthogy ismételten leráztam.

-Addig nem, amíg két kézzel fogod. -feleltem , mire féloldalasan rám mosolygott.

-Vigyázok rád, nyugi.- felelte és mivel meghallotta a kedvenc számát hangot adott  neki és közösen kezdtük énekelni a jelenlegi nyári sláger számokat.

-Elzsibbadt a lábam. -  álltam mellé , amikor végre sikerült parkolót találnia. Ő nyomott egy puszit a homlokomra és miután lezárta a kocsit a kőből készült kapuhoz indultunk. A belépőt mindenféleképp ő  akarta állni és bár szép helyen volt az egész ettől még nem nyerte el a tetszésemet, bár jobban megbarátkoztam a gondolattal, amikor megláttam a kezében lévő vatta cukrot.

-Mehetünk?- lépett mellém, mire csíptem egy nagyobb darabot, de ő az egészet nekem adta, mondván nekem szánta , így  kikerülve a fotózkodó embertömeget kezdtünk el sétálni.

-Tudod mit felejtettünk el?- túrtam a táskát hirtelen megállva. Ő kíváncsian nézett, mire kiböktem, hogy ott maradt a fényképező ő pedig a zsebébe túrva kivette a telefonját.

-Csíz.-lépett mellém és feltartva a telefont megnyomta a  gombot. -Látod, mindent meglehet oldani.- kacsintott rám, majd kezében hagyva a telefont indultunk ismét a várba ahonnan hűvös levegő áradt. A fa ajtót átlépve egy egészen más fajta hangulat uralkodott. Ha a szememet körbejártattam a helyen minden egyes darabról sütött az idő haladása és a dolgok értéke.

-Ha visszamennénk az időbe te lennél az én páncélos lovagom ugye? -tettem fel a kérdésemet megállva egy csillogó, majdnem  két méter magas páncél előtt, ami a kezében lévő, ugyancsak ezüst színű díszes kardon támaszkodott.

-Ha  ténylegesen ezt szeretnéd , akkor lennék. Bár tartok a karddal való harcra , és a páncél súlyától, de érted mindent.-felelte és tovább húzott a következő üveg laphoz ahol fegyverek sokasága volt felsorolva, majd a következő szobában régi ruhákat találtunk, majd véletlen csatlakoztunk az előttünk haladó csoporthoz, akiknek idegen vezetése volt éppen ám hamar félreálltunk, mert az idegen vezető beszéd stílusát nem lehetett kibírni nevetés nélkül. A következő szoba tele volt kitömött bábukkal, és mivel szabad volt ezekkel fotózkodni , ezért Jeffrin megkért egy épp erre sétáló lányt..eléggé csinos lányt, hogy fotózzon le minket az udvari bohóc mellett. Majd a következő emberrel egy cseléd lánnyal fény képeztetett le és innentől felváltva fotóztuk egymást.

-Na tetszett a kastély?- léptünk ki és mivel az imént felidézte az idegen vezető hangját, még mindig a nevetéssel küszködtem. A gáz ,csak az volt, hogy pont mögöttünk volt a hang tulajdonosa akkor. 

-Elment.-ráztam meg a vállam mire a karját átvetette a vállamon és így sétáltunk tovább a kastély gyönyörű virágos kertjében, majd visszatértünk a kikövezett területre és felültünk a vár falára, mert padot nem igazán találtunk és mindkettőnknek fájt már a lába. Út közben egy idős nő mosolyogva nézte ahogy bohóckodunk és megpróbáljuk megörökíteni a helyzetet, így felajánlotta , hogy szívesen csinál egy képet. Az elsőn mind a ketten a lencsébe néztünk, majd a második képen elfordultunk és kaptam tőle egy csókot.

-Köszönjük szépen.-vettem el tőle a telefont. Bár a néni nem akart elmenni leült a szélére és mosolyogva nézett minket.

-Még húsz éve én is pontosan ugyanígy voltam itt a drága férjemmel.- mondta felidézve a képet . -Ha rátok nézek azokat a szép éveket juttatjátok az eszembe.-mosolygott ránk a nő kedves és őszinte mosollyal.-Tudjátok  ha a mai fiatalokra nézek semmiféle szerelmet nem látok, de most köztetek észre vettem és olyan jó nézni titeket. Vigyázzatok erre a csodás varázsra. Igazán egymáshoz illetek. 

-Köszönjük szépen.-feleltem széles vigyorral és a néni szavait hallva még boldogabb lettem , amitől könnyedén beszélgetni kezdtem vele. Mesélt a férjéről , aki katona volt és arról, hogy mennyi mindenen mentek keresztül.

-Én is ilyen szeretnék lenni ha megöregszem.- néztem hátra , amikor elment a néni. Jeffrin felnevetett, majd megnyugtatott, hogy minden bizonnyal ilyen leszek és oldalra nézve figyeltük a tájat. A fák aprónak tűntek és egy kis városkát öleltek körbe. A szememet megfogta a dimbes-dombos táj , és a messziségbe egy tó csillogását fedeztem fel. Őszintén szólva soha nem voltam az a fajta lány, aki eltud ülni akár egy órát a tájat bámulva, de most minden olyan nyugodt volt és kellemes. Meleg volt még, de már nem az a hőguta, ami még napokkal ezelötre volt jellemző és a lágy meleg szellő megmozgatta az alattunk lévő lombkoronák tetejét, egy-egy fa levelet elfújva. A szememet behunytam és mélyen belélegeztem Jeff megszokott illatát.

-Gyere menjünk.-bökösgette meg az oldalamat, majd miután felkeltem a mellkasáról és sikeresen két lábra álltam ő is felállt és a kijárat felé igyekeztünk.

-Felvennéd?- kérdezte meg a kocsiban, mert a telefonja már harmadjára csörgött meg. Úgy  látszik az illető nem akarja feladni.

-Szia!-szóltam bele , mert a kijelzőn Adina neve és képe villogott. 

-Szia , Jeffrin ott van?

-Persze, de vezet. 

-Értem. Csak azért hívlak , hogy ma este egy nyárzáró bulit rendezek és szeretném meghívni. Illetve meghívni titeket, mert gondolom te is jössz. -magyarázta. Én Jefrinnre pillantottam, mert a telefonja elég hangos ahhoz, hogy ő is hallja Adina szavait. Mivel a barátom csak megrázta a vállát, jelezve , hogy neki mindegy , így elfogadtam a meghívást.

-Csak beképzelem, vagy tényleg utál Adi engem?- néztem rá miközben a helyére tettem a mobilt.

-Csak beképzeled. Mégis miért utálna? - húzta össze a szemöldökét, és mivel nem tudtam logikus érvet kitalálni, ezért inkább egy vidámabb témát kerestem és észre sem vettem, hogy már a házuk előtt voltunk, ugyanis elsőnek ő öltözik át, majd felmegyünk hozzánk és én.

-Szülőképes vagyok?- igazítottam meg a hajam és próbáltam legyűrni az ideges csomót a gyomromban, mert mikor legutóbb találkoztam az anyukájával még csak barátok voltunk..akik együtt aludtak. 

-Te mindig az vagy, de mindegy, mert senki nincs otthon. Kimentek a partra. -mondta és előre engedett. Miután kiléptem a cipőmből rögtön a szobájába mentem.Míg  ő a szekrényéhez lépett ruhákat előszedve magának én az ágyára ültem. 

-Gyors letusolok magadra hagyhatlak? -kapta fel a ruháit , mire bólintottam . Az arcára hirtelen kaján mosoly ült, de mielőtt bármit is mondott volna kiment a szobából és nem sokkal ez után már a víz csobogását hallottam. Végigdőltem az ágyán azonban az éjjeli szekrényére nézve rögtön megakadt a szemem egy képkereten és mosolyogva vettem le az egyik közös képünket onnan. A képen a strandon vagyunk . Mind a ketten mosolyogva állunk egymás mellett. Bár én az egyik kezemmel átkarolom, mert nem akart a kamerába mosolyogni és így vigyorra húztam a száját a két mutató ujjamra, de mire elkattant a gép ő már rendesen , azzal a tipikus Jeffrin mosollyal nézett a kamerába .Azon a napon mindkettőnk arcát egy kicsit megpirította a nap így egy kicsit  piros volt az orrunk és pofink.

-Gyors voltál.-néztem fel, mert épp most lépte át a küszöböt, így még egy utolsó pillantást vetettem a képre és vissza tettem a helyére.

-Siettem vissza.-feküdt le mellém és szorosan magához húzott, majd a nyakamba puszilt. -Szeretlek.-duruzsolta a fülembe, mire ismételten átjárt az a boldogság és a pillangók , amiket már azt hittem eddig megszoktak,megint csapdosni kezdtek.

-Én is.-bújtam hozzá.-Mindennél jobban.-szívtam be a friss illatát, majd kis pihenés után átmentünk hozzám , mert én már vele ellentétben lassabban készültem el. Most fordult a kocka, mert ő feküdt az én ágyamban én pedig a szekrény előtt állva mutogattam  a ruháimat, de mivel mindegyikre azt mondta h tökéletes nem tudtam eldönteni.

-Válaszd ezt.- emelte fel az egyik válfán lógó darabot.

-Nem túl lenge? Mármint buliba illő? -vaciláltam a piros darabot nézve 

-Jaj Dayna, tökéletes jó? Az tetszik a legjobban nekem szóval legyen az. -sóhajtott , mire bólintottam és egy csókkal kiengeszteltem az előbbi ruhapánikom miatt. A fürdőben gyors lezuhanyoztam és felhúztam a választott darabot, majd a hajamat hosszú loknikba begöndörítettem és a szememre füstös sminket varázsoltam.

-Kész vagyok.-mentem be a szobámba, ahol ő csukott szemmel pihent.

-Máris megyünk.-válaszolta, de még mindig nem nyitotta ki a szemét addig pedig előkotortam a ruhához illő magassarkút.

Ez lenne a buli helyszíne? Nem tévedtünk el?- néztem körbe ,mert egy kicsit kisebbre számítottam. A ház tele volt emberrel és már egészen jó és baráti hangulat uralkodott. A hangfalakból üvöltött a zene és senkit nem érdekelt éppen  mi üvölt a lényeg az volt, hogy táncolhassanak.

-Sziasztok!-köszöntött minket a házi gazda. Adina egy tökéletesen hozzá passzoló fekete miniruhában volt és a hosszú szőke haját most kiengedve és kivasalva lógatta előre.  Mindkettőnknek köszönt két puszival, majd beküldött minket, azzal a kívánsággal, hogy érezzük jól magunkat. Mivel gyalog voltunk ezért elfogadtunk egy koktélt , majd bementünka tömegbe táncolni. Megismerkedtem pár emberrel akik igazán kedvesek voltak. Elvileg Jefrin haverjai és ha jól emlékszem már találkoztam velük egyszer, amikor a városban sétáltunk és elvitt a kikötőhöz.

-Elrabolhatom?- jött közénk Adina Jeffrinre mutatva. Én egy rövidke csókkal elköszöntem tőle , majd láttam, hogy az erkély felé tartanak és folytattam a társalgást, egészen addig, amíg el nem kezdtek nyomulni. Talán a bennük lévő pia tehette, vagy valóban ilyenek, minden esetre kényelmetlenül éreztem magam és az erkélyhez indultam csatlakozni hozájuk. Kopogni szerettem volna, de mégsem tettem inkább hátrébb léptem, hogy ne lássanak meg. Mind a ketten nekem háttal álltak , nekidőlve a korlátnak.

-Ezt nem mondhatod komolyan.- kapta felé Jeffrin a tekintetét , amiről félelem sugárzott.

-Sajnálom. elhiheted, hogy hihetetlenül rossz érzés és nem mondanám, hogyha nem gondolnám komolyan. Szeretlek Jeffrin. Képtelen vagyok nélküled élni. Minden nap érzem azt az ürességet és minden átkozott este könnyek közt alszok el. Hibát követtem, amikor azt mondtam , hogy menny oda Daynához és csókold meg. Szűkségem van rád. Jobban kellesz, mint bármi eddig életemben. -magyarázta halkan, de ahhoz eléggé hangosan, hogy meghalljam. A rejtekhelyemről kintebb mentem és fél arcomat kidugtam a fekete üveglap mögül.

-Adina ne csináld ezt.-rázta meg a fejét Jeffrin ezúttal már a lány felé fordulva és aggódva a kócos hajába túrt nekem pedig egy ideges csomó keletkezett a gyomromban. -Nekem ott van bent Dayna. Már túl késő.

-Engem szeretsz! Te is tudod! Mindig is engem szerettél..-magyarázott a lány - Ő csak egy futó kaland. Csak eltereled a figyelmedet, mert eddig nem láttál esélyt.Neked csak hiányzott az az érzés hogy szeressenek erre itt van a szerelemre éhes liba és te a lábai elé omlasz. Csak mert most megkapod tőle azt, amit eddig tőlem akartál.

-Ne nevezd így.-figyelmeztette Jeff halkan szinte suttogva, de egy szóval sem mondta h nem igaz az amit mond. 

-Bebizonyítsam? - vált kihívóvá Adina tekintette és egy lépéssel át lépte a köztük lévő távolságot, majd a vörösre festett ajkai Jeffrinére tapadtak. A karjait polipként tekerte körbe Jeffrin nyaka körül . Jeff a kezével megpróbálta eltolni a derekánál fogva, majd megfeledkezve mindenről elnyíltak a szájai és közelebb húzta magához a lányt, én pedig már könnyes szemmel néztem az egészet. Oda akartam menni mind a kettőt felpofozni és emelt fővel távozni , de képtelen voltam megtenni. A kezemet a szám elé tettem, hogy visszatartsam a bőgésem és éreztem, hogy az első könnyek kibuggyannak a szememből. Szinte éreztem azt  ahogy kettéhasad a szívem és fájt a lélegzetvétel is. A térdeim megremegtek és nem bírtam tovább állni , de nem akartam pont itt szétesni .  Elvettem a kezemet és letöröltem a könnyeimet, de felesleges volt, mert újak követték őket. A két száj szétvált egymástól , majd egymás szemébe néztek és mintha megérezte volna Jeffrin, hogy az ajtóban állok rám emelte a tekintetét . Megindult felém, mire megráztam a fejemet. Nem akartam, elhinni, hogy ez megtörténik és nem akartam hogy ide jöjjön. Megfordultam és menekülőre vettem. Csak minél hamarabb el akartam enni innen, de az előttem álló emberek lelassítottak ebben. Szorosan közel simulva egymáshoz táncoltak én pedig utat törve közöttük  szaladtam előre.

-Várj meg!-kiabált utánam, amikor kiléptem az ajtón és a cipőmet levéve elkezdtem futni a homokban. A csuklómra az ujjai fonódtak és visszahúzott, mire ledobva a cipőmet teljes erőből megpofoztam. Az ujjaim nyoma pirosodott az arcán. Azt akartam, hogy fájjon neki. Pont annyira fájjon , mint nekem . 

-Miért?-kiabáltam az arcába. és melkasomra tettem a kezemet, mert túl szorosnak éreztem , fájt és még jobban sírni kezdtem.

-Sajnálom. - nézett rám és a szemében talán láttam is, hogy tényleg igazat beszél, de akkor is megtette és ezt egy szó nem hozza rendbe. 

-Én is sajnálom, hogy beléd szerettem!-ráztam meg a fejem és hátraléptem egyet, hogy legyen egy kis távolság köztünk. -Istenem , bár soha nem  jöttem volna ide. Bár soha nem láttalak volna meg és bár soha nem szerettem volna beléd!- kezdtem el még jobban sírni ő pedig könnyes szemekkel átölelt.

-Bocsáss meg.- kérlelt, de ellöktem magamtól.

-Igaz amit mondott? Tényleg így érzel? Csak egy kaland?-kiabáltam a könnyeimet törődve.-Szerettél te egyáltalán valaha?- kérdeztem meg és utálattal néztem rá. Utáltam, mert túlságosan szerettem és hagytam, hogy össze törjön .És ez miatt utáltam magamat is.

-Szeretlek..-mondta ki kapaszkodva a kimondott szóba. -Nem akarlak elveszíteni. 

-Én viszont nem akarok maradni.-ráztam meg a fejemet. -Hagyjál békén örökre. Így lesz a legjobb. Ti szeretitek egymást és amúgy is mit hittünk? Túl nagy a távolság köztünk..Ez soha nem működött volna. Nem akarok többet veled lenni.-ráztam meg a fejem és a földet bámultam, mert képtelen lettem volna ezt a szemébe mondani. -Bíztam benned, de te visszaértél ezzel én pedig nem tudok megbocsájtani. -mondtam ki az utolsó mondatot és a hotel fele vettem az irányt. Még hallottam a szavakat amiket utánam kiabált, még hallottam, hogy maradásra kér , de már nem érdekelt. Az utcán és a hotelben megbámultak az emberek, de én csak összetörve és megsebezve mentem a szobámba, majd becsukva magam mögött az ajtót kiadtam a fájdalmamat. Kedvem szerint ordíthattam és sírhattam, mert már nem számít, hogy ki hallja. Hogy ki látja. A lábaim nem bírták és összecsuklottam a szobámba, majd folytattam a keserves sírást és elővettem a bőröndöm. Többé nem volt, ami itt tartott volna. Már nem volt ki miatt maradnom.