II.1.rész

 Sziasztok! Sajnálom a rengeteg késést és ígérem többet nem fordul elő, de egy kicsit ezen a héten túl sok volt minden és nem tudtam írni. Vagy nem volt ötletem vagy időm esetleg túl fáradt voltam és olyankor csak nézni tudtam az üres oldalt és a billentyűzetet . Köszönöm szépen a kommenteket és pipákat, nagyon jól esnek és nagyon hálás vagyok miatta. Ez olyan semmien rész lett, tudom nem a legfényesebb, de remélem azért nem szörnyű...jó olvasást!♥♥♥

-De még túlságosan fáj , hogy megbocsássak. Nem könnyű becsuknom a szememet ez felett, mert én soha nem tettem volna meg ezt veled és belőlem hamarabb kinézték volna , mint belőled. Még mindig szeretlek, de képtelen vagyok megbízni benned újra. -válaszoltam összeszorítva a szememet. Fáj kimondanom a szavakat, de igazak voltak. Nálam a bizalom jelent mindent és ő elveszítette azt. 

-Akkor csak enged meg , hogy vissza szerezzem.Engedd, hogy a barátod legyek. Nekem ez most épp elég. Csak találkozunk , mint a barátok és ígérem nem teszek semmit, amíg te nem akarod. Egy kósza érintés se lesz, amíg te nem szeretnéd, de engedd , hogy veled lehessek. Adj még egy esélyt, mint egy barátnak.-kérlelt könnyektől ragyogó szemekkel. A szívem vadul dobogott a torkomban és nem tudtam mit válaszoljak. Szűkségem volt rá, de nem engedhettem meg, hogy velem legyen , mert fájdalmas lenne mindkettőnknek.

-Nem könnyű feladat visszanyerni a bizalmamat.

-Nem baj. Megéri.

-Rendben. De csak barátok.-bólintottam, mire szélesen elmosolyodott és ettől nekem is mosolyognom kellett. Hirtelen megakart ölelni, majd visszahúzta  kezét, valószinűleg, mert nem tudta mit tehet, ezért hát én öleltem át. A kezemet a karja alatt átbújtattam és a kissé izmos hátára fektettem. A fejemet a mellkasára döntöttem és becsukott szemekkel élveztem a szíve gyors dobogását. A lányok mögöttem egyszerre sóhajtottak fel , ami megtörte számomra a varázst és hátrébb léptem.

-Ezek szerint a gazdag lányok még a chanel táskánál is jobban szeretik a romantikát , legyen az szegény srác is. -suttogta Jeffrin , hogy csak én halljam. Egy széles mosollyal jeleztem, hogy igaza van, majd megigazítottam a hajamat.

-Kollégiumban laksz?-kérdeztem meg, mire ő csak bólintott.

-Rendben, akkor délután elmegyek arra. Kíváncsi vagyok, hogy hol laksz. -ajánlottam fel és leírtam a címet, majd a lányokkal együtt  rögtön hozzám mentünk. Anya persze szívesen látta őket és mindegyiküket ragyogó tekintettel és puszival üdvözölte miközben megérkezett a pedikűrös és a többi személy. Amíg maszkot kentek ránk természetesen a lányok Jeffrinről szerettek volna minél többet megtudni, így meséltem nekik róla. Persze rengeteg  dolgot hagytam ki , de ettől függetlenül jól esett róla beszélni másnak. Olyannak akit érdekel , hogy mit mondok még ha csak azért is hogy másoknak elmondhassák. Talán csak pletyka téma miatt, de érdekelte őket. Pár óra múlva elmentek a lányok én pedig végre önmagam tudtam lenni. Az ágyamon végigfeküdve gondolkoztam azon, hogy mit kellene tennem. Hogy mi lenne a legjobb, de semmire nem jutottam.

-Szerinted mit tegyek, cicus?-kérdeztem a fehér kismacskámat, akit nemrég kaptam ajándékba. Még kölyök szóval elég kajla, ami azt jelenti , hogy van úgy, hogy csak ül az ágyon és hirtelen leborul , de nagyon bújós kismacska és még annyira picike, hogy  elfér az egyik tenyeremben. A nyakára piros masni van kötve, ami már félig szétjött , ezért újra csináltam neki. Beszélek hozzá pár szót ő pedig olyan értelmesen néz rám, mintha értené amit mondok, majd a végén még nyávog is egyet.

-Érdekel az én véleményem is? -kérdezte a bátyám az ajtóban állva. A hirtelen hang elijesztette a mellettem fekvő macskát,így ketten maradtunk.

-Persze.-bólintottam és a lábamat arrébb húzva helyet adtam neki.

-Szerintem el kellene felejtened! Nem hozzád való és te is tudod, hogy nem pénzről beszélek.  Ő megbántott téged nem is egyszer és ha hagyod neki előfordul többször is. Megcsalt. Ezt megtudod neki bocsájtani? Dayna ő összetört téged! Olyanra lenne szűkséged aki soha nem bántana meg. -mondta ki a véleményét. Pár percig még csendben dolgoztam fel és talán azt hihette, hogy nem fogok válaszolni, mert elindult kifelé , de a  hangom hallatán visszafordult.

-Nincs mindenben igazad. -ültem fel és átöleltem a térdemet, majd rá néztem , hogy a szemébe mondhassam amit szeretnék. Így talán ő is megérti, hogy igazat mondok, ha látja az én szememben lévő érzelmeket.

-Én is tudom, hogy el kellene felejtenem, de képtelen vagyok rá. Már próbálkoztam vele és nem megy, akkor miért ne adnám meg az esélyt arra, hogy valamennyire, de boldog lehessek? Csak az tud igazán megbántani engem , aki ismer, és ő úgy ismer , mint te. Szeretem őt, túlságosan ahhoz, hogy hagyjam elmenni, de bizonyítania kell. Látnom kell, hogy vagyok neki annyira fontos, hogy harcoljon értem . Ez után képes vagyok neki megbocsájtani, persze idővel, mert most még nem megy, de hiányzik.Értsd meg Ron , velem még nem volt ilyen.Mindenki azt mondja, hogy nem hozzám való, tudod mit?  Nem érdekel, hogy hozzám való-e vagy sem, nekem ő kell. Talán nem a mi világunkba tartozik, de jobban megért mint bármelyik átkozott gazdag lányka vagy pasi . Ő figyel rám, és azokat is megérti, amit nem mondok ki. Sokkal inkább rá van szűkségem , mint a többi szépfiúra. Talán tényleg megbántott, de mégis ő az , aki folyamatosan felhúzott a padlóról és akár az éjszaka közepén is, de ott volt , amikor szűkségem volt valakire. Te is tudod, hogy gyakran bántjuk meg azokat akiket szeretünk, de ahhoz , hogy képesek legyünk megbántani ismernünk kell. Szeretem őt és nem érdekel más.És ő is szeret engem.

-És ha még egyszer megteszi? Mi van, ha csak kihasznál?

-Pont ő az, aki nem használ ki.-ráztam meg a fejem. -Ha pedig még egyszer megteszi, nincs több esély, de ez ellen nem kell félnem. Most csak barátok vagyunk.

-Jó barátkozást!-röhögött fel és kiment a szobámból.

-Jó Lydázást!-kiabáltam utána emlékezve a barátnője nevére, majd megnézve a címet elkezdtem készülődni. Csak egy egyszerű ruhát húztam fel és a hajamba egy csatot tűztem, majd befújtam az egészet vanillia illatú haj ápolóval.

Bár Jeffrin mondta, hogy ne legyen nagy elvárásom a kolesszal kapcsolatban mégis ,amikor kiszálltam a kocsiból, amit a sofőrünk vezetett kicsit meglepődtem a téglás épületet látva.

-Megvárjam , kisasszony? -kérdezte meg Bob.

-Nem köszönöm.-ráztam meg a fejem és elindultam fel a lépcsőn, majd az első emeleten bekopogtam a 2/A-s , kopott fa ajtón.

-Szia!-nyitotta ki Jeffrin az ajtót én pedig bentebb mentem. Az egész szoba kicsi volt és kopár. A plafonról jött le  a vakolat és a fehér falon is csak egy-két kép díszelgett. Két egy személyes ágy volt a fal két oldalán és mind kettő mellett egy éjjeli szekrény. Volt még a szobában és búgó hűtő és két szekrény egymással szemben.

-Hűha.-néztem körbe még egyszer.

-Az.-mosolyodott  el.-Mondtam, hogy ne legyen nagy elvárásod. majd idővel berendezem , plusz a szoba társam is hoz majd pár holmit.

-Nekünk van a padláson dolgok, amik nem kellenek. Ha gondolod szívesen..-kezdtem bele,de félbe szakított.

-Köszi, de nem. Majd megoldjuk.-utasította vissza.

-És hol van a szoba társad? Jó fej? 

-Elvileg elment  a várost felfedezni. Rendes gyerek, remélhetőleg nem pszichopata gyilkos. Tiszta kocka a srác, kissé szerencsétlen és  a gépes játékai , na meg persze a kaja után a lányok seggét szereti a legjobban.-magyarázta érdekes arc kifejezéssel , mire felkacagtam.

-Nem mutatod be a várost?- kérdezte, mire bólintottam.

-De szívesen. És megnyugodhatsz én nem tévedek bele a sáros környékre , vagy hasonló. Amiből látszik, hogy jobb idegen vezető vagyok.-emlékeztem vissza.

-Én se vagyok rossz. Csak el akartalak ijeszteni. -rázta meg a vállát, majd bezárva maga után az ajtajukat elindultunk az utcán. Mindenféleképp a park fele, mert az volt az egyik kedvenc helyem és szerettem volna, ha azt látja elsőnek.

-Na és mit kell tudni Brooklyn-ról? -kérdezte, a kezében egy pohár forró teát szorongatva. Ezt az egyik kávézóban sikerült beszereznünk, de nagyon finom volt.

-Elég hamar köszönt be a tél és a hideg.-szürcsöltem bele a sajátomba, miközben gondolkodtam.-Rosszabb, mint egy falú, mert az emberek mindent tudnak egymásról, leginkább olyanokat amúgy, amit meg sem tettek. És itt egyetlen unalmas nap sem létezik. -mosolyogtam rá, amit viszonzott. A hideg szél belekapott a hajamba , így folyamatosan söpörtem ki az arcomból, majd mikor feladtam akkor ő tűrte félre. A keze végigsúrolta az arcomat és túl ismerős érzés terjedt szét az egész testemben . A keze pár pillanatig még az arcomon maradt, majd elkapta onnan és bocsánatot kért. 

-És hogy szeretnéd , majd berendezni a szobát?-kérdeztem, megtörve a kínos csendet. 

-Mindent időben szeretnék csinálni. Most elsőnek munka keresésben vagyok. -rúgott el egy útban lévő kis kavicsot.

-Ha gondolod be tudlak juttatni arra a munka helyre , amelyikre szeretnél bejutni.-ajánlottam fel, bár tudom, hogy feleslegesen. 

-Nem kell.-rázta meg halvány mosollyal a fejét.-Eddig is mindig megoldottam most is menni fog. Majd a hoteltól szerzek ajánló levelet és azzal próbálkozom. 

-Miért nem fogadod el az én ajánlatomat? Az sokkal könnyebb lenne.

Pár pillanatig gondolkodott, majd megnyalta a száját és válaszolt. 

-Makacsság. Szeretek én elérni dolgokat és nem mások segítségét kérni. Vagy megoldom vagy sehogy. De ez ugyanolyan, amiért te nem adtad fel, hogy megszerzel még régebben, pedig könnyebb lett volna találni egy másik srácot. -hozta fel én pedig bólintottam, hogy értem. Nem szerettem volna felhozni ezt a témát most, de igaza volt. Nem akartam feladni és most sem szeretném, pedig már több okom lenne rá. 

-Télen sokkal szebb az egész, mert minden ki van világítva. A lámpákra és a kopasz fákra  izzó füzér van tekerve és az egész olyan hangulatos. Vasárnap esténként pedig mindig kijövök megetetni a kacsákat és néha a galambokat is. 

-Idén veled tarthatok Tudod nálunk nincs ilyen lehetőségek. -kérdezte kíváncsi tekintettel.

-Még szép. meg is sértődnék, hogyha nem jönnél velem.-mosolyogtam rá szélesen és egy darabig csak egymás szemébe nézve álltunk, nekidőlve a tó korlátjának. Szerettem volna közelebb lenni hozzá , szerettem volna ha átölel és homlokon puszil. Azt akartam, hogy mondja, hogy szeret és tudtam, hogy csak egy szavamba kerülne és mindez megint az ennyim lehet, de még nem volt itt az ideje , pont ezért hálás voltam, hogy tényleg tartotta a szavát és nem próbálkozott.

-Ugye nem haragszol?-mutatta fel a kisujját .

-Nem haragszom.-mondtam és a kisujjamat az övébe akasztottam, pont mint ovis korunkban , hogyha összevesztünk valakivel. Csak felmutatjuk a kisujjunkat és minden rendben jön. Most nem egészen jött rendbe minden , de mégis több volt a semminél. Mégis jelentett valamit és amikor ő elakarta húzni a kezét én szorosabban kulcsoltam össze a kisujjunkat és így sétáltunk tovább  a kialakított úton.