Oldalak

2013. augusztus 30., péntek

5.fejezet

 Sziasztok ! Meghoztam az új részt és szívből remélem, hogy tetszeni fog. A vége miatt kicsit aggódtam, hogy vajon nem -e korai ilyeneken gondolkodni, de végül is minden szót leírtam, úgy ahogy jött. Szerintem biztos észre vettétek, hogy lett egy fejlécem, amiért köszönettel tartozok Vanessának.. :) Jó olvasást! ♥♥♥
Az éjjelem borzasztóan telt, mert a sok hülye gondolatok nem hagytak aludni , de hogyha pár másodpercre sikerült is, rögtön felriadtam és kezdődött minden előröl . Talán az álmom  vagy az esti buli hatása miatt , de eszembe jutott, hogy Kurtis sokkal inkább illik Daynához, mint én. Ő csajozó tipus és akármennyire is küzd még most sem tudja teljesen távol tartani magát attól, hogy ha odamegy hozzá egy lány egyből önmagától elküldje  és ritka nála a tartós kapcsolat . Ő tökéletesen megfelelne Daynának, de neki én kellek. Na persze nekem meg Adinára van szűkségem. Milyen szép is az élet..!
Morogva nyúltam a telefonom után, ami felkeltett egy újabb borzalmas álomból.
-Mi az? - kérdeztem nem épp kellemesen , és csukott szemmel , párnába bújt fejjel vártam, hogy az illető beleszóljon.
-Istenkém! Csak nem felkeltettelek? - kérdezte a már jól ismert hang, mire felmordultam. Szóval a rém álom folytatódik.
-De, éppenséggel , igen , de köszönettel tartozom , mert szerepeltél az álmomban és elhiheted, hogy borzalmas volt.
-Velem álmodtál? - kérdezte vékony hangon tettetett meghatódottsággal.
-Ja. Mint említettem borzasztó volt. Sőt életem legrosszabb rém álma.  -fokoztam még  mindig emlékezve rá, ahogy közel hajoltam Daynához és megcsókoltam.
-Csak azért volt rém álom, mert nem kaptál tőlem jó éjt csókot.
-Miért kerestél ilyenkor? - kérdeztem bunkó hangnemben, mert idegesített, hogy már megint játszadozott.
-Ilyenkor? Szívem egy óra...- erre kételkedve néztem a falon lógó szerkezetre és megdöbbenve vettem észre, hogy igaza van, sőt már egy is elmúlt.
-Jól van látom.
-Tökéletes, legalább a látásoddal nincs probléma. Szóval mikor találkozunk? Szerintem szörföznünk kéne, szeretnék végre megtanulni.
-Unatkozol? Túl hamar elment a játékszered? - kérdeztem utalva a tegnap estére.
-Tessék? Te féltékeny vagy? -nevetett bele
-Féltékeny ? Dehogy, csak elegem van . Elvárod, hogy szórakoztassalak a nap 24 órájában és ráadásul már megint kezdet , pont úgy mint a legelső napon .Előtört a "mindent megkapok és megszerzem" tulajdonságod. Engem is akarsz, de nem éred be eggyel , mert addig kell pár "játék" amíg itt vagy. Engem hagyj ki...elmegyek, szórakoztatlak a nyár végéig, de köztünk soha nem lesz több.
-Jól van. Majd csörgess meg ha itt vagy.- szólt semleges hangon és kinyomott én pedig éreztem, hogy ismét túllőttem a célon.
-A francba!- dőltem vissza, mert idő közben felültem. 

Zsebre tett kézzel tébláboltam a hotelben és vártam, hogy megadják nekem Dayna  ajtajának számát. Igaz, hogy csak fél óra telt el, de a veszekedés eléggé felébresztett és energiát is adott ahhoz, hogy 10 perc alatt ide érjek.
-103-as..-mondták én pedig bólintva indultam , majd türelmetlenül kopogtam és reménykedtem, hogy ő fog ajtót nyitni.
-Lent várj!- mondta semleges arccal mikor kinyitotta az ajtót és már csapta volna be, de gyorsabb voltam és az ajtó útjába tettem a lábam.
-Kérlek, sajnálom. Megint tapló voltam. -szegeztem le a fejem.
-Legalább már magadtól belátod. -csukta volna be megint az ajtót, de a lábamat nem vettem el onnan ezért most ő lett kissé ideges , így kitárta az ajtót, majd a kezét a mellkasomra tette, így lassan kilökött a folyosóra, mígnem a falig hátráltam, ő pedig előttem , bár ami nem tűnt fel eddig, az az volt, hogy egy fürdőköpenyben van, így zavartan néztem a szemébe.
-Jeffrey Weinig , hidd el nemcsak neked van eleged belőlem, mert ilyenkor én is falra mászok tőled és nem kell többször elmondanod, az életbe nem akarok most már tőled semmit. -folyatta, de csendben bánatos tekintettel közbe szóltam.
-Nincs elegem belőled.-suttogtam, így kissé csitítva őt, ami sikerült is, mert ezen meglepődött. Kerek szemekkel nézett rám, majd elmosolyodott. 
-Nincs? - kérdezett vissza , ezért bólintottam. -Szóval kedvelsz, csak bal lábbal keltél...-kezdett szélesedni a vigyora 
-Ne fokozzuk- figyelmeztettem immár én is halvány mosollyal , de ettől függetlenül már látszatja sem volt  az előbbi feszültségnek. 
-Lent várlak, elkérem a pót szörf deszkákat, ami a raktáron van. -kacsintottam rá , majd egy rövid ideig átöleltem , csakhogy megbizonyosodjak róla, minden rendben van -e közöttünk és elmentem mellette. Persze lent összefutottam Kurtisékkel és megbeszéltük, hogy négyesben töltjük a mai napot, így már közösen vártuk Daynát, aki látszólag meglepődött, mikor leért. 
-Szia. Nem baj, ha csatlakozunk, ugye? - kérdezte Adina Daynától egy édes vigyor keretében, mire a lány csak megrántotta a vállát. 
-Dehogy, legalább többen tudtok majd kiröhögni, ha a vízbe esek. 
-Nem tudtál nemet mondani , mi? - lökött meg egy kicsit, amikor lemaradtunk. 
-Valahogy úgy..meg gondoltam, hogyha ők is velünk vannak, talán nem veszünk össze. 
-Hát persze, hogy nem fogunk. A legjobb formádat kell mutatnod Adinának.- nézett rám kekeckedő mosollyal, én , pedig egy  grimaszos nézéssel, majd hamar beérve őket letelepedtünk. 
-Látom osztozkodtok a helyen. - jegyezte meg Adina mosolyogva, amikor Daynával sikerült végre kiterítenünk a nagy plédet. -
-Igazság szerint, ha Jeffrinen múlna én feküdnék a forró homokban.- vont vállat Dayna, majd a ruháit elcsomagolta a táskájába Adina pedig felnevetett a megjegyzésen. 
-Nem hiszem. Jeff nagyon udvarias szokott lenni. 
-Valóban? - kérdezte meg mosolyogva a barna hajú lány rám pillantva én pedig hirtelen álltam fel. 
-Jössz? Ahogy látom tökéletes hullámok vannak, ezen hamar megtanulhatsz. - hívogattam és segítség képen a kezemet nyújtottam. 
-Dehát csak most kezdetem beszélgetni Adinával és naptejjel sem vagyok lekenve.-rázta meg a fejét , de nem akartam tovább beszélgetni hagyni őket, ezért mindkét kezét megragadtam és felhúztam.
-Nem fogsz leégni, Adina meg itt lesz egész nap, de a hullámok nem . -érveltem és hátra intettem, majd vonszoltam magam után Daynát és a két deszkát. 
-Csak nem fordítva sült el , amit kiterveltél? - nézett rám mosolyogva és a szemöldökét húzogatta. Elsőnek ismét a parton gyakorlunk, így , amíg a lábát igazítottam ő a vállamba kapaszkodott, hogy ne essen le. 
-Nem terveltem ki semmit, csak nem szeretném, hogy elszóld magad. -léptem hátra , majd elkezdtem oktatni. 
-Miről?- kérdezte miközben lefeküdt a deszkára és tapsra felállt a korábban beállított mozdulatba. 
-Te is tudod.-zártam le a témát, de ő még azért megszólalt ezzel kapcsolatban, bár örültem neki, hogy ezt halhattam, mert valamelyest megnyugtatott.  
-Soha nem köpnélek be. Csak jó volt nézni a szenvedő és aggódó arcodat. 
10 perc gyakorlás után beúsztunk a kisebb hullámok közé , ahol még magyaráztam, arról, hogy lehet elkapni  és rajta maradni a hullámon . 
-Akkor megpróbálom. -bólintott és már meg is fordult a deszkával.  
-Maradj rajta ! Menni fog! - biztattam, amikor felállt és megremegett alatta a deszka, de nem csak én, hanem kintről is kiabáltak neki Kurtisék. Már majdnem végére ért, amikor hirtelen eltűnt a vízben . Oda úsztam a deszkával együtt, majd vártam, amíg kitisztult a látása és szomorkásan néz rám.
-Jó volt. Próbáld meg azt elkapni és sikerülni fog, nem kell paráznod. -biztattam, majd elláttam még egy két tanáccsal és ha egy két borulás  volt is jól elszórakoztunk ketten a vízen.  
-Nézd ez kicsi.  Most mindketten rajta maradunk és gyere közelebb , majd ugorj át hozzám. 
-Nem! Félre fogok ugrani! Vagy lelöksz..
-Indulás!- mondtam és tudtam, hogy úgyis jönni fog, így megfordultam, majd gyorsan úsztam egy darabig és felpattantam a deszkára, közben vártam , hogy ő közelebb jöjjön. 
-Nem merek!- rázta meg a fejét, ezért kinyújtottam a karom. A hullám már kezdett eltűnni, amikor megragadta és átugrott.
-Fordulj meg!- figyelmeztettem, mert éreztem, hogy a deszka oldalra csúszik. Az ellentétes irányba dőltem, majd a csípőjére tettem a kezem és őt is arra irányítottam, így sikerült rajta maradnunk. 
-Nyisd ki a szemed!
-Nyitva van!- válaszolta félelemtől remegő hanggal. 
-Akkor mindkettőt. -forgattam meg a szemem, majd láttam ahogy előttem lassan kiteszi a kezét , majd a feje felé emeli őket és belekurjant a levegőbe, csakhogy ebben a pillanatban a hullám eltűnt alólunk, így mind a ketten beleestünk a vízbe  , majd egymásra mosolyogtunk, mikor  feljöttünk. 
-Látod? Megcsináltuk. - kacsintottam rá , mire elpirulva bólintott, amit meglepve vettem észre.  
-Vidd ki a deszkát én bemegyek a másikért.- mondtam hátra mutatva, majd úszni kezdtem mielőtt a víz elsodorná.  Egyszer sem pirult még el...még akkor sem amikor  csak pár centi választotta el tőlem.
Vizesen és fáradtan dőltem le a pokrócra , és hallgattam, ahogy a lányok valami sztárokról csacsognak , hogy mennyire cuki , majd Kurtissel jelentősen összenéztünk , mire ők elhallgattak. 
-Gond van , fiúk? -kérdezte kíváncsian a szőkeség. 
-Dehogy , csak Jeff épp azon gondolkodott, hogy elmegy nekünk inniért.-magyarázta ki Kurtis. 
-Kurt meg mindenféleképp velem akart tartani.-bólintottam , mire gyilkos tekintettel nézett rám. 
-Én limonádét kérek, Jeff. -adta le a rendelését Dayna, majd Adina is közölte a haverommal, hogy mit szeretne. 
-Segíteni akarok? Komolyan? - kérdezte meg Kurtis mikor már elég messze kerültünk ahhoz, hogy ők ezt ne hallják. 
-Jeff  azon gondolkodik , hogy elmegy italokért... viccelsz? -néztem ugyanúgy rá , mire felsóhajtott. 
-Legalább nem kell hallgatnunk őket. -mondtam, mire fájdalmasan nézett rám.
-Amíg nem voltál  sokkal rémesebb témákról beszélgettek.
-Nem akarom tudni, hogy miről.- ráztam meg a fejem , majd leadtuk a rendelést az újonc fiúnak , bár kissé béna volt, szóval mi csináltuk meg magunknak. 
-Hihetetlen, hogy így is ki kell fizetni . Kiszolgáljuk önmagunkat, majd még ezért pénzt is kérnek. -rázta a fejét , majd átnyújtottuk a kért üdítőt. 
-Ara gondoltunk Adi-val, hogy játszhatnánk röpit. - vetette fel az ötletet Dayna én pedig nem tudtam figyelmem kívül hagyni, hogy hirtelen milyen jól kijönnek. 
-Mi Jeffel együtt vagyunk.- foglalt le Kurt.
-Mi is így gondoltuk.-mosolyogtak össze, majd miután kiürültek a poharak és felszabadult a pálya elfoglaltuk. 
-Adjunk nektek egy kis előny pontot, csakhogy tisztességes legyen? - kérdeztem mosolyogva 
-Szerintem rájuk férne- állt mellém Kurtis is 
-Hiányozni fog még nektek az a pont. - vigyorogtak ránk, majd egymásra és beálltak egymás mellé, majd kezdtek is, mi pedig ahogy sejtettük rögtön elsőre az ő pályájukon pattant le a labda , így miénk volt  a pont, majd ez után még három hasonló esett következett. 
-Egyszerűbb lenne, ha most mi inkább meg se mozdulnánk, csakhogy ti is előnyhöz jussatok. - incselkedtem, Kurtis pedig csak nevetve bólogatott, majd vissza állt.
-Gyerünk lányok, ígérjük, hogy gyengédek leszünk.-kacsintott át, majd ahogy ez a mondat elhagyta a száját a labda hihetetlen gyorsasággal  röpült el mellettem, így a földre terültem, hogy megmentsem, de csak a fejem fölé sikerült felhoznom, amibe Kurtis ugyan beleért, de ez nem volt elég , hogy átmenjen a hálón ők pedig visongva összepacsiztak. Kezdők szerencséje.-súgtunk össze Kurtissel, csakhogy az ötödik ilyen dobás után már kezdett gyanús lenni. 
-Minket átvertek.- feküdt a térdére Kurtis. 
-Átvertek? Szerintem inkább porig aláznak.- ingattam a fejem. - Két csaj, haver mi van veled? 
-Velem? - mutatott magára.- Nem jók a passzaid. 
-Semmi baj nincs az én passzaimmal. - védtem meg magam, majd mindketten kifújtuk a levegőt és véget vetettünk a szünetnek. 
-Menni fog.-pacsiztunk össze reménytelien. 
-Nem hiszem el!- dobta a földre Kurt a labdát, amikor a lányok leütötték a 10. pontjukat , ami  most a mecs végét jelentette . 
-Mennyi is volt az állás? 10-? -kérdezte Dayna széles vigyorral , mikor karöltve elmentek a barátnőjével . 
-Az elején sikerült az a négy pont és kész.  Semmi más. - artikulárta Kurtis minden egyes szót nekem.
-Tudom.-tettem én is hasonlóan, majd a lányok után indultam, csakhogy Adina már pakolni kezdett .
-Szerintem mi megyünk.-mutatott felfele, ahol szürkés felhők igyekeztek ők pedig egy hosszas búcsú után el is tűntek. 
-Én is pakolok , jó?- kérdeztem Daynától, mire ő bólintott és mellém gugolt, miközben hatalmas szemekkel meredt rám. 
-Mit szeretnél?- húztam fel a szemöldököm. 
-Még utoljára bemehetek? 
-Elég hamar jön erre a vihar.-húztam a szám és a deszkákra néztem , ő pedig alkudozni kezdett, így végül is beadtam a derekam, majd fél szemmel őt néztem miközben pakoltam. Amikor sikerűlt felállnia egy elég nagy hullámra a figyelmemet rá összpontosítottam , ám ő abban a pillanatban ahogy kiegyenesedett le is esett a nagyobb baj , akkor volt, amikor még mindig nem láttam felbukkani az alakját és hirtelen a szívverésem felgyorsult az ijedségtől. 
-Dayna!- kiabáltam oda , de tudtam, hogy felesleges, mert a víz alatt úgyse hallja meg, ezért befele futottam , arra amerre beleesni láttam. A vízben már vihar erősségű szél tombolt , és az ez miatt keletkezett hullámok csak hátráltattak , hogy közelebb kerüljek, de végül is sikerült nagyjából oda jutnom, ahol ismét kiabáltam, majd lebuktam a víz alá. A víz csípte a nyitva tartott szememet , de ettől függetlenül csak a most felkavarodott mocskot láttam a máskor tiszta  vízbe, amit a szél belefújt. Levegő hiányába felbuktam egy pillanatra a felszínre, majd ismét lefelé úsztam. A tüdőm kezdett összeszorulni, amikor hirtelen megcsiklandozta valami a talpamat én pedig rögtön oda nyúltam . Az ő haja volt. A keze után nyúltam, majd felhúztam a felszínre, de a szeme csukva volt és nem vett levegőt. A pánik még jobban elkapott és a lehető leggyorsabban úsztam ki, majd mikor már leért a lábam felkaptam a kezembe  és kirohantam vele , ezek után pedig lefektettem a földre és mesterséges légzést adtam. 
-Dayna..- ráztam meg a vállát, majd az érdes bőrkeményedéses kezemet az ő puha arcához tettem. Nyugodt volt és semmi jelet nem adott, hogy itt lenne , a pulzusa pedig egyre gyengébb volt. Útoljára még megpróbálom és hívom a mentőket.-gondoltam, majd  nagy levegőt vettem és a számat ismét  az ővére tettem, miközben befogtam az orrát. 
A megkönnyebbűlés hatalmas mértékben terjedt szét a testemben, amikor hirtelen elkezdett vizet felköhögni , majd kinyitotta a szemét . 
-Ilyet mégegyszer ne tegyél.- húztam szorosan az ölembe és nem érdekel, hogy mit gondolhatott a karjaimba zártam a fejem pedig a nyakába temettem. Ez az egész megrémisztett. Egyrészt az, hogy majdnem megfulladt másrészt , pedig , hogy elmondhatatlanul aggódtam érte, ami azt jelenti sokat jelent nekem, mert másképp nem így reagáltam volna le. Ugyanúgy kihoztam volna , persze aggódással, csak nem éreztem volna azt a félelemet, hogy talán elveszíthetem. 
-Köszönöm.- nyögte ki nehezen , mikor eljutott az agyáig, hogy mi történt vele.  
-Gyere.- húztam fel és a maradék csomagot a hátamra kaptam, majd a derekánál fogva kísértem , hogyha elesne, vagy megszédülne elkapjam. Az eső barna foltokat hagyott a homokban maga után és bár nem tudom pontosan mikor kezdhetett esni, csakhogy nem javasolt ilyenkor kint maardni, mert amilyen ereje volt a szélnek rögtön kidönthette volna a mellettünk lévő fát. 
-A hotelben van egy orvos, meg kellene vizsgálnia. - erősködtem az ajtaja előtt, de ő továbbra is makacskodott, miszerint semmi baja. 
-Bármi van hívj!- kértem és el akartam tőle köszönni. 
-Ilyen időben elmész? - nézett rám kérdőn , mire bólintottam. 
-Addig nem maradnál amíg el nem csillapodik ? - nézett rám kérlően . 
-A szüleid nem hiszem, hogy örülnének neki, ha csak úgy vizesen piszkosan belépnék és megvárnám az esőt. -mondtam egy kifogást ami átfutott az agyamon, mert most leginkább azt kívántam, hogy hadd maardjak biztos távolságban tőle. 
-Mindegyikünknek külön szobálya van.-mondta és behúzott.
-Vagy inkább lakosztálya.- jegyeztem meg belépve a hatalmas nappaliba. 
-A fürdő arra-mutatott az egyik ajtóra , de előbb ő ment el , majd egészen éjfélig kártyáztunk , mert csak ez után állt el a vihar, bár a fejemben végig ott motoszkált az a gondolat, ami ott kint tőrt rám. Elvégre akivel törődsz és akiért aggódsz azt valamennyire szereted én, pedig nem akarom őt szeretni. Semmi értelme nem lenne. 

2013. augusztus 29., csütörtök

Trailer

Kaptam egy traillert Vanessától , ( akinek egyébként van egy rettenetesen jó blogja) amit nagyon meg szeretnék köszönni neki és nagyon tetszik :) ♥♥

2013. augusztus 26., hétfő

4.fejezet

 Sziasztok! Mivel ma már itthon vagyok ezért gyors megírtam nektek  a részt, ami remélem tetszik, majd nektek és rettenetesen köszönöm a 12 rendszeres olvasót, a több, mint 2000 látogatót és a sok pipákat, kommenteket. Nem is tudjátok mennyire jól esik, de nem is húzom az időt. A fejezetek most már ismét visszatérnek a régi kerékvágásba és 3-4 naponta hozni fogom őket , jó olvasást! ♥♥
 Mivel mára hajókázást terveztünk ragaszkodtam a reggeli indulásért , így  reggel nyolc körül már a móló felé sétáltunk és a  levegőben kínos csend ült. Legalábbis nekem az volt ő viszont csak bambult  maga elé és elég sűrűn pislogott előre , néha viszont túl sokáig maradt lecsukódva a szeme és ilyenkor csak felkuncogtam rajta.
-Zavar a korán kelés? - böktem oldalba mire csak lustán megrázta a fejét , pedig én titokban reménykedtem , hogy nem válik ínyére.
- Nem , csak rossz éjszakám volt.-vonta meg a vállát és gyors témát terelt a hajókkal kapcsolatban.
-Pontosan , mikor indul a hajónk?
-Amikor , csak akarjuk. Nem vagyunk időhöz kötve , feltéve , ha Bill kölcsönadja nekem a járgányát.
-Te fogod vezetni? - kérdezte , mire bólintottam az ő arcára pedig kiült a pánik. - Jézusom, meg fogok halni. Vagy napokig a vízen ragadunk. -Aggodalmaskodott és ha a tekintete még hiteles is volt a hangja árulkodott arról, hogy nem izgul ezek miatt, mégis úgy éreztem meg kell védenem magam.
-Csak , hogy tisztában légy vele , profi módon vezetek kisebb hajókat. Már kiskorom óta apuval tartottam és 10 évesen kezdett taníttatni , de igazán csak 4 éve fogtam fel az értelmüket és tavaly le is vizsgáztam. Nem fogunk a vízen ragadni, de ha mégis én ki tudok úszni téged pedig boldogan otthagylak a semmi közepén.-a mondatom végén fintorogva megrázta a fejét, de nem reagált semmit.
-Itt vagyunk, de állj meg egy pillanatra. -kértem, de a hangomban ez a része nem hallatszott , ő pedig nem akart megállni , így sóhajtva utána nyúltam, majd magam felé fordítottam. -Bill nem szereti a magad fajtákat, sőt az nem is kifejezés, hogy nem szereti engem viszont kedvel, ezért gondoltam, hogy ennek ellenére kölcsönadja nekünk a gépét. Tegnap már telefonon lebeszéltem vele, de akkor nem mondtam el, hogy milyen is vagy, szóval viselkedj valahogy átlagosan.-kértem tőle, mire a száját gúnyos mosolyra húzta.
-Vagy még jobb lenne, ha úgy viselkednék , mint Adina, nemde bár? -a kérdésére a számat csak egy vékony vonallá húztam , de ezen kívül semmi mást jelet nem adtam, hogy hallottam volna a megjegyzését. A hajából kivettem a méregdrága áráról árulkodó napszemüveget, majd a haját előre igazítottam, hogy valamelyest természetes formát nyújtson.
-Ezt tedd el .- nyújtottam felé a szemüveget , amit csak egyszerűen bevágott a táskájába. A szeme szikrákat szólt ahogy rám nézett, mire csak zavartan összehúztam a szemöldököm és kérdő tekintettel néztem rá.
-Így már nem tűnik fel , hogy milyen is vagyok? -húzta fel a szemöldökét és az eddig csilingelő hangja most fagyossá változott. Egy rövid pillantással végignéztem rajta. Egyszerű kék lábujjas papucs volt rajta . Egy fehér ruhát hordott , ami a combja közepéig ér alatta pedig átlátszik a kék fehér csíkos fürdőruhája. A vállán két táska lógott. Kurtán bólintottam, majd egyszerre indultunk végig a mólón.
-Ne feledd, csak természetesen.-súgtam neki oda, amikor csak pár méter választott minket el a háttal álló Bobtól.
-Nyugi, teljesen olyan leszek , mint a drágaságos Adinád.
-Vagy inkább meg se szólalj. -kértem tőle , majd hangosan odaköszöntem Bobnak és bemutattam neki Daynát.
Bob semmit se változott mióta legutóbb találkoztunk, pedig  már vagy egy éve  nem láttam. Középmagas köpcös férfi volt. Az ősz haját egy hajós sapka alá rejtette , de az idő már az arcán és a kezén is meglátszott. Váltottunk egy pár perc baráti csevejt, majd odaadta a kulcsot és jó szórakozást kívánva otthagyott bennünket.
-Már kezdtem izgulni, hogy tőled is fog kérdezni. - fújtam ki a levegőt , majd mosolyogva a kezemet nyújtottam Daynának, hogy felsegítsem a hajóra, de ő csak fagyos arccal felkapaszkodott a hajó korlátjára és áttornászta magát a fedélzetre, majd körülnézet. Én pillanatokon belül már a kormány mögött álltam és boldogan fordítottam el a kulcsot, mire a motor felbőgött.
-Kapaszkodj.-kiabáltam ki és már el is indultam , csendbe fütyörészve. Nem mentem gyorsan mégis pillanatokon belül egyre kisebb pontban láttuk a partot és a többi hajót, majd egy óra után leállítottam a hajót és kisétáltam a most fedélzeten napozó lányhoz.
-Na milyen? Ilyenre számítottál? -kérdeztem, de nem válaszolt, csak makacsul bámult előre fele. -Mi bajod van? - sóhajtottam fáradtan.
-Semmi. -vont vállat , mire lemondóan néztem rá.
-Az a baj , amit  kint mondtam?
-Igen.
-Minden egyes szava igaz volt.-ráztam meg a vállam, mire izzó tekintettel nézett rám.
-Nem, nem volt.  Nem vagyok hisztis picsa, mint aminek hiszel és igenis tudok rendesen viselkedni, sőt soha nem viselkedem elkényeztetett módon és nem nyávogok akkor, hogyha nem kapok meg valamit, de te mégis rettegsz, hogy mit fognak szólni, hogyha velem látnak.
-Egy szóval se mondtam, hogy hisztis picsa vagy, de a többi teljesen igaz rád, lássad be. Mindig is mindent megkaptál és ezt mostanra már el is várod, mert szörnyű módon el vagy kényeztetve, de ezek szerint nem hangoztatom eléggé.
-Legyen ahogy akarod, talán tényleg így viselkedem, de legalább nem vagyok olyan egoista bunkó , mint te. -szűrte a fogai közt, majd a mellkasomra bökött.
-Nem vagyok egosta bunkó.
-Dehogyisnem.-nevezett fel. - Azt hiszed mindenkinél jobb vagy, így ítélkezhetsz és ha úgy adódik nyugodtan viselkedhetsz lekezelően. Úgy gondolod, hogy te mindent tudsz, pedig még  egy lánynak se tudod elcsavarni a fejét , merthogy Adina még mindig Kurtissbe van habarodva, illetve mindig is belé volt. -mondta és az utolsó mondatott tudtam, hogy csak azért hozza fel, hogy megbántson.
A fejemet ráztam miközben egyértelműen lenézően néztem rá, majd a hajó hátuljára mentem, hogy a kisebb vasmacskát a vízbe dobjam és a fejemben felbukkant egy ötlet miszerint tényleg nem rossz gondolat a korábbi elméletem. Én kiszállok a mentő csónakkal , Dayna , pedig vagy megoldja a  problémáját, vagy itt marad örökre, de ez még tőlem is szemét dolog lenne vele kapcsolatban.
A vizet figyelve azon töprengtem, hogy vajon milyért is utálom ennyire őt. Soha életemben nem utáltam senkit ennyire, sőt az emberek 99 százalékával kedves voltam és figyelmes. Erről az oldalamról , csak az ismerhetett, aki már elégszer keresztbe tett nekem szándékosan és Dayna semmivel nem ártott.
Valóban rühellem az elkényeztetett apuci lányokat ,  de őket sikerült lerendeznem. A pult mögül kiszolgáltam őket és az utálatomnak nem adtam hangot velük szemben.
Talán csak azért nem , mert nem volt alkalmam rá...-tisztáztam, de ahogy hátam mögé néztem a harag megint elárasztott.
 Nincs igaza. Tegnap is kedves voltam hozzá és megbíztam enne, amit ő ki is használt. -vígasztaltam magam, majd több alkalmat kerestem, de nem találtam olyat, amikor nem ítéltem el. Sőt egyszer sem volt olyan, hogy teljes esélyt adtam annak, hogy megismerjem.-Mire feleszméltem már mellette álltam.Zavartan fürkésztem az arcát, majd leülltem mellé, mire felült, a törölközőt az ölébe ejtette és a sarkát kezdte piszkálni.
-Sajnálom.-mondtam halkan, de a fejét rögtön felém kapta. Az arca semmit nem változott és a tekintete azt sugallta, hogy egy sajnálom nem elég, de ezt magamtól is tudtam.- Talán igazad van és túl könnyen elítélek embereket. Amióta megismertelek alig volt olyan pillanat, amikor nem szóltam be, de te eddig folyamatosan bírtad , én pedig szinte rá se döbbentem mit teszek.-mondtam ki.-Vagyis ez nem igaz. Teljesen tudatosan cselekedtem , viszont azt hittem ez a legjobb és nagyon sajnálom. Tényleg.- bizonygattam.
-Én nem fogok bocsánatot kérni.- rázta meg makacsul a fejét , mire a szám kissé felgörbült. -Nem is kell, csak bocsáss meg. Túllőttem a határokon.
-Tényleg szarul esett.- nézett rám . Az arcáról eltűnt a gyűlölet, és egy pillanatra láttam is, hogy igazat beszélt , mert az arca elkomorult, majd a szája felgörbült és a szemébe visszaköltözött az életteli csillogás.
-Megbocsájtok egy valamiért cserébe... egy bocsánat puszi. -mutatott az arcára, mire a szememet megforgattam. Soha nem adja fel. Végül is a szemforgatás után közelebb hajoltam , majd adtam egy puszit a felém eső arcára, bár tovább tartott , mint terveztem. Megfordult a fejembe, hogy belefordul vagy valami mással próbálkozik , de ő csak halvány mosoly kíséretében várt.
-Szóval mit csinálunk holnap? Nézünk teknősöket?- kérdezte izgatottan.
-Dehogy. Az unalmas és a lányok béna romantikus filmekbe szokott lenni, csakhogy mi nem vagyunk az ilyenek szereplői. -ráztam a fejem miközben a gondolataimat egy zavaros mondatba foglaltam össze, amit reméltem, hogy ért.
-Nem, nem vagyunk, mert ha az lenne akkor te már rég az ennyim lennél. Illetve én a tiéd..mindegy. -rázta a fejét lemondva az ötletéről.
-Tökéletes, nincsenek teknősök. Hozok innit .-pattantam fől . Mire visszaértem ő a táskájában kutakodott , majd diadalmas tekintettel bújt ki belőle , a kezében egy fényképezőgépet szorongatva.
-Tessék.-adtam neki oda a neki szánt limonádét, majd a masináját kezdtem vizsgálni, amit ő szó nélkül tűrt.
-Lefényképezel?- nézett rám hatalmas szemekkel , mikor vissza akartam nyújtani.  Egy mosollyal jeleztem a válaszom , majd megvártam, hogy a hajó szélére álljon és széles mosollyal nézzen a lencsébe, majd  ismét   vissza nyújtottam, amikor észrevett valamit és elindult érte.
-Ne piszkáld!- szóltam neki , amikor feltűnt, hogy a sapkámat és a szemüvegemet nézte ki magának és utána indultam, de addigra a dolgaim már rajta voltak.
-Tök jól áll..- tisztázta , amikor a hajó sötétített ablakába nézett .
-Nagyon, de most már tedd le. Legalább csak a sapkát.
-Miért? Mi olyan különleges benne, hogy nem szabad hozzá érni? - kérdezte zavarodott  tekintettel és nézegetni kezdte, majd észre vette az alá írást.
-Juj de cuki.- mosolygott rám és hátrafelé lépkedett. Egy röpke másodpercre azt hittem, hogy belefogja dobni a vízbe, de mikor visszatette a fejére megnyugodtam.
-Csíz! -szóltam neki és a gépen lévő gombot kezdtem nyomogatni, így a legtöbben hülye fejet vágott illetve mozdulatképnek sikerült, mert nem tudott előre "beállni". A legutolsón meglehetősen jól nézet ki.
-Tényleg jól áll. -néztem le magam mellém, bár csak fél fejjel voltam magasabb . Egy bólintással tisztázta , majd
megfogta a csuklómat és a széle felé húzott.
-Gyere, kell veled is egy kép. -mondta és szorosan mellém állt.
-Miért kell, hogy én is benne legyek?- kérdeztem és el szerettem volna, menni , de nem engedett.
-Mert szeretnék rád emlékezni.- válaszolt és olyan tekintettel nézett rám, mintha ez tök természetes lenne.
-Azt hiszem emlékezni fogsz rám fénykép nélkül is. A srác aki nem lehet a tiéd .Ezzel már kiemelkedek a tömegből.. és még ha nem is akkor is ott vannak a csípős megjegyzéseim. Nem hiszem, hogy akárki is így merészel beszélni veled.
-Nem is volt tömeg..-dünnyögte , mire inkább csak visszaálltam mellé és a kamerába mosolyogtam, amit a lehető legmesszebb tartottam magunktól, majd lenyomtam a gombot , mire a vaku mindkettőnket megvakított, amit ezek szerint véletlen sikerült megnyomnom. Ez után inkább ő átvette a gépet, majd a jó hangulat majdnem veszekedésé alakult, arról, hogy ki a béna .
-Hűtsd le magad! -mondta, majd felkapta a mellette lévő vízzel teli vödröt és az egész tartalmát rám borította és mind a ketten nevetésben tőrtűnk ki. Pár lépéssel átszeltem a köztünk lévő távolságot, mire ledöbbenve állt. A kamera már rég az asztalon feküdt így nem kellett aggódnom . Könnyedén felkaptam a kezembe
-Ugye tudsz úszni? -kérdeztem , amikor már a hajó korlátjánál álltunk.
-Igen.. vagyis nem. Nem. -kiabált, amikor már a levegőben volt. Ijedten néztem utána és már készültem, hogy utána ugrok, amikor felbukott a víz felszínén.
-Most tudsz úszni vagy nem? -kiabáltam felé.
-Ha emlékszel még a szörfös napra, akkor  tudnád, hogy tudok, csak nem akartam, hogy beledobj.. -mondta, mire mosolyogtam és hátrébb léptem , majd nagy lendülettel én is a vízbe vetettem magam és mosolyogva bukkantam fel mellette. 
-És hogy jutunk vissza?- kérdezte , mikor a hátamra fordulva lebegtem a felszínen.
-Nyugi megoldjuk. -mondtam  mire sóhajtott és a hajó fele úszott.
- A másik oldalon van egy létra felszerelve.- mondtam, hogy feleslegesen ne kerülje meg a hajót és én is utána indultam.
-Van egy kis gond..- lépett mellém amikor már fent voltunk.
-A szemüvegedet fogtam a kezembe ,így nem süllyedt el , de a sapkád tiszta vizes lett, így a felirat elmosódott. -mutatta én pedig visszatettem a fejére.
-Én dobtalak bele a vízbe és amúgy is, Adina máskor is rá tud firkálni a sapimra.-ráztam meg a vállam.
-Dehát ez Adinától volt..biztos hülyéskedtetek meg minden és így került rá , így egy emlék is rajta volt..nem? -kérdezte , mire csak hümmögtem, hogy így volt és kifeküdtem száradni.
-Nem is vagy dühös, hogy tönkrement?- kuporodott le .
-Nem.-ráztam meg a fejem. Magam se értem, hogy miért nem haragszok önmagamra, hogy tönkrement , de a mosoly, ami arról árulkodott, hogy jól érzem magam nem akart eltűnni és így volt ez a hangulatommal is. Nem lettem dühös vagy csalódott, csak ugyanolyan derűs.
-Nem értelek.-rázta meg a fejét
-Én se téged.-mondtam , mire felnevetett.
-Hát nem vagy egyedül.. -válaszolt és elkezdte piszkálni a mellkasomat. Kis köröket rajzolt, a bőröm pedig bizsergett azon a helyen , ahol megérintett.
-Nem gondolkoztál még rajta, hogy jó kislány leszel? Legalábbis visszahúzódóbb? - kérdeztem és elvettem a kezét.
-De megfordult már a fejemben és meg is próbálkoztam vele. -válaszolta egy vállrázás keretében.
-És mi történt? -húztam fel a szemöldökömet, majd a válaszán elröhögtem magam.
-Unatkoztam. -Ezek után élveztük a csendet és a lágy szellőt , ami csak a vízen volt érezhető, de a telefonom vad pittyegésbe kezdett , amiről tudtam, hogy sms. Hagyni akartam, mert jelentéktelennek tulajdonítottam , de a kíváncsiságom győzött , így végül is megnéztem, de tévedtem, jelentéktelen volt. Csak Kurtis küldte, hogy este a parton lesz egy buli és menjek el velük rá. Gyors válaszoltam neki , hogy ott leszek és visszaballagtam Daynához. Már nyitottam a számat, hogy megkérdezzem van -e kedve velem jönni, de inkább nem tettem, helyettem ő szólalt meg.
-Hazamegyünk?-kérdezte bár a hangja inkább kérés volt, így megkérdeztem, hogy szeretne-e , ezek után pedig elkezdtem visszafele kormányozni. A gyalog  megtett utat végigbeszélgettük, majd egy arcra puszi után , amit ő adott fel is sietett a lépcsőn én, pedig hazafele sétáltam, majd pár óra múlva találkoztam a mi kis csapatunkkal . 

-Nem zavar? - kérdeztem Adinától. Már elég rég óta lent voltunk a parton , most épp a pultnál ültünk és Kurtis elment hozni innivalót, de visszafele leállították beszélgetni, amivel nem is lett volna baj, hogyha nem csajok lennének , vagy elküldte volna őket.
Ő , csak megrázta a vállát.
-De . -piszkálgatta a pult szélét én , pedig átkaroltam és megsimogattam a karját. Amit ő mosolyogva tűrt.
-Na és milyen volt a te napod?
-Meglehetősen jó.. ma hajókázni voltunk.
-És kibírható a lány?
-Tűrhető.- biccentettem, mire a mosolya szélesebb lett.
-Már csak az kell, hogy összejöjjetek. Én megmondtam , hogy megfogod kedvelni. - dőlt hátra, mire megráztam a fejem. 
-Nem kedvelem és rémes lenne, ha mi összejönnénk..soha nem járnék vele.- közöltem, majd egy percet kértem, hogy elmenjek az üdítőnkért. Talán egy valami rosszabb lenne, annál, hogy én és Dayna járnánk az pedig az, hogyha megkedvelném, márpedig pont azt teszem. És ha megkedvelem lehetséges az is , hogy beleszeretek.. hülyeséget beszélek, soha nem szeretném meg. 
Ekkor egy ismerős hajzuhataggal találtam szembe magam. Dayna egy strandbulis ruhában sétálgatott egy nála egy fejjel magasabb fiú mellett. A lány vadul mosolygott rá, amit a fiú látszólag nem bánt. Egy pillanatra összeakadt a tekintetem Daynával ő köszönt és , mintha nem is ismernénk egymást elsétált.

2013. augusztus 6., kedd

3.fejezet



 Sziasztok! Tudom nagyon régen nem írtam és egyetlen mentségem van, hogy csak ma tudtam arra időt szakítani, hogy leüljek a géphez és megírjam a részt, de nem is untatlak titeket. Szeretném megköszönni az előző részhez kapott komennteket és remélem tetszeni fog a rész és a hosszú kihagyás ellenére nem vesztettelek el titeket. Jó olvasást ! ♥♥
Mielőtt elindultam volna a hotel felé, küldtem neki egy sms-t , nehogy elfelejtse , hogy a városba megyünk , mert szerettem volna neki rendesen is megmutatni. Bár tegnap megfogattam, hogy nem fogom még egyszer olyan közel engedni magamhoz , mert azáltal én is közelebb kerülök hozzá és nem akartam megismerni. Elég volt a látszat, hogy irtózzak tőle és gondolni se akartam rá, de ez nem jött össze, mert mondhatni a nap minden percében azon jár az eszem, hogy hogyan rázhatnám le magamról. Eszembe jutott az a mód, hogy bunkó leszek vele, de félek, hogy így csak még nagyobb kihívás leszek neki és szerintem nem is lennék képes állandóan bunkózni, akármennyire is utálom , majd jött az az ötlet, hogy hagyom békén és rendesen bánok vele, megpróbálom megismerni, ahogy Addina javasolta, de ezt ésszerűen lehetetlennek tartom és minden porcikám irtózik ettől a gondolattól. Mire feleszméltem a gondolataimból már a fő csarnokban álltam a lépcső korlátjának dőlve , ő pedig pontosan elém lépett.  A külsője most sem lepett meg ; a haja tökéletes kontyba rendezve , és a meleghez illő rövid ,drága ruhában parádézott. A kezében pontosan olyan kis táska lógott , mint a városi pláza cicáknak.
-Látom egymáshoz öltöztünk .-mutatott vigyorogva a zöldeskék felsőnkre. -Látod máris egy húron vagyunk.
-Azt leszámítva , hogy az ennyim egyszerű felső , míg a tiedé mindenféle gyöngyöktől és dekoltásoktól díszeleg és, hogyha egy húron lennénk akkor én még mindig bent ülnék a pult mögött és talán ha egyszer kétszer ki kéne szolgálnom téged itallal , az is sokkal jobb lenne mint ez és ebben te is egyet értenél. -mondtam szemtelen mosoly kíséretében, majd a mögöttem elhangzó krákogásra hátra kaptam a fejem. A főnököm, Rickey állt ott , hawaii mintás felsőben , ami vidáman hatott volna , hogyha nem néz úgy rám, mint aki meg akar ölni.
-Örülök, hogy ma is láthatlak, remekül nézel ki és csodásan fogjuk érezni magunkat , kedves Dayna.- fordultam vissza és mentettem ami menthető , majd a kezem a nevetéstől rázkódó hátára tettem és a kijárat felé vezettem, majd kint a szabadban már el mertem engedni, így zsebre tett kézzel figyeltem az utat és hallgattam, ahogy mindenféle dologról vidáman csacsog , miközben a kezével folyamatosan mutogat. Erről a tulajdonságáról rögtön Addina jutott eszembe, mert ő is így szokott beszélni.
-Hallottál egyáltalán valamit abból amit mondtam?-állított meg és csípőre tett kézzel mérlegelt.
-Persze.-mondtam, és bizonyítás kép idéztem pár szót az elejéről, mert valójában csak akkor figyeltem oda. -Gyere , arra van a kirakodás.-mutattam témát terelve, bár nem érdekelt volna, hogyha lebukok .
Amint beléptünk a hosszú sorra megcsapott az ottani nyüzsgő élet. Mindenfele bodegák sorakoztak és különféle árút árultak és hirdettek vagy épp kürtös kalácsot , pizzát sütöttek és adták el.
-Nahát..-nyögte ki a széles mosolyával az egyetlen szót, majd feltört belőle a vásárlós éne , rögtön odasietett az első nyakláncoshoz. Elsőnek csak végighúzta az ujjait a gyöngysorokon , majd felkapott kettőt és maga felé mutatta.
- Melyik jobb?-mutatta fel. Mind a kettő medál egy ugyanolyan kék színű szalagon lógott. Az  egyik egy ezüst színű vasmacska volt, míg a másikon egy hajó kormánya.
-Nem tudom.-húztam el a  szám és alaposabban is megnéztem , de tényleg nem bírtam eldönteni. Ő csak a kezével könnyeden legyintett rám, majd az eladóhoz fordult és megvette mind a kettőt és már ment is a következő helyre. Eleinte utáltam az egészet, leginkább azt , hogy mindegyik árushoz oda kellett menni , de amikor már túl voltunk a felén arra figyeltem fel, hogy ezúttal én ragadom meg az ő karját és ahhoz az árushoz ráncigálom, ahol bicskák, szörfdeszkák találhatóak.
-Látod, hogy mégis élvezed?- kérdezte és önelégült mosolyra húzta a száját. Én csak megforgattam a szememet , majd tovább nézelődtem és nagyon nem tetszett, hogy igaza van..
-Gyere meghívlak egy fagyira.- fordultam felé . Ő csak meglepetten nézett rám, valószínűleg nem számított rá, de elfogadta a meghívást és ezáltal megtudtam azt is, hogy  kókusz és a meggyes a kedvence és, hogy nem szereti az új ízeket kipróbálni, mert fél a csalódástól, hogy borzalmas lesz. 
-Ezzel megleptél.. azt hittem, hogy annyi pénzből miden nap valami újfajta egzotikus ízű kelyhet eszel.-mondtam és hogy bizonyítsam még a döbbenetet is kimutattam az arcomon , de a mondatomat nem reagálta , így csak csöndben sétáltunk, de nem is bántam, csakhogy ez nem tartott sokáig, mert a az eddig távolabb sétáló haverjaim kiszúrtak és a rájuk jellemző hatalmas zajjal közeledtek felénk és boldogan üdvözöltek minket, de nem haladtak tovább , helyette dumálni kezdtünk. 
-Barátnő?- bökött David a most kicsit távolabb sétáló Dayna felé.
-Az hiányzik még...pont ő? Dehogy  is.-ráztam tagadóan a fejem, majd gyors elmeséltem nekik , hogy miért is vagyok vele és , hogy a látszat valóban szép , de ezek ellenére nekem biztos nem kell , mert egy borzalmas személyiség. Miközben ezeket mondtam végig őt néztem. Elsőnek kidobta a fagyihoz járó szalvétát , de nem jött teljesen vissza , mert fél úton leguggolt egy síró kisfiúhoz , aki  a kutyáját tartotta, bár a jószág akkora volt mint ő így elgondolkodtató ki tart kit és ki irányít.
Mivel kíváncsi voltam miről beszélhet abbahagytam a magyarázást és vissza fordultam , így az egyik haverom kezdett beszélni , de a száját elhagyó hangokra nem is figyeltem inkább a fülemmel hátra összpontosítottam . Mivel csak három méterrel odébb volt, így nem volt nehéz hallanom, ahogy Dayna elsőnek a kutya nevéről érdeklődik.
-Tomi.-szipogta a kisfiú. 
-Nagyon aranyos. És te miért sírsz? Eltűntek a szüleid? -kérdezte lágy és kedves hangon. 
-Nem..anya még mindig ott vár a padon . Adott pénz ,hogy vegyek magamnak fagyit , de valaki nekem jött, így itt lehorzsoltam és a fagyim is leesett.
-És fáj a lábad? -kérdezte majd a fiú valószínűleg bólogatott, mert újra Dayna szólalt meg. -Hát akkor miért sírsz? A fagyi miatt? anyuék biztos vesz másikat..-vigasztalta, de a kisfiú hanga ismét megremegett. 
-Nem fog. Tudom. -magyarázta és kitört belőle a sírás. Egy pillanatra hátra fordultam és láttam, ahogy Dayna magához húzza szőke fiút, aki 5 éves lehetett és a hátát simogassa nyugtatás képen. Nem értem miért engedi el az anyukája egy ilyen kisfiút egyedül.
-Gyere veszek neked fagyit. -mondta a lány , de  a kisfiú tőle nem várt módon tiltakozni kezdett.
-nem. Nem szabad idegenektől elfogadnom semmit.
-Ez így igaz és tudod mit. Inkább véletlen itt hagyom a fagyira való pénzt és ha megtalálod akkor a tied. -mondta , majd hallottam ahogy matat és pár perc után már mellettem állt, de láttam, ahogy a kisfiú ezután boldogan integet felénk és egy köszönömöt kiabált Daynanak én pedig elgondolkodtam, hogy vajon igaz -e amit az előbb meséltem róla.
-Na szóval ennyi történt, de megyünk is, mert rövid az éjszaka és sok helyre be kell látogatnunk.- fejezte be a mesélést és fel se tűnt neki, hogy más kötötte le a figyelmem, ugyanúgy barátságosan elköszöntek és tovább mentek.
-Várjál.-állított meg mikor elindultam volna és ismét a táskájában matatott. Kíváncsian vártam, hogy mit akar elővenni, majd mikor megláttam a kézi tükröt a kezében és ahogy az arcát tanulmányozza vele megforgattam a szememet. 
-Mégis minek van erre szűkséged ebben a pillanatban?- utaltam a tükörre unottan és ha a kedvességébe talán tévedtem is, abban biztos nem, hogy túl sokat számít neki a külsője, mint mindegyik hozzá hasonlónak.
-Mert ez nem csap be és csak az igazat mutatja. -válaszolta meg miközben még mindig magát nézegette.
-Igazad van.-bólintottam és a hangomon nagyon is érződött az irónia. Ő hosszasan kifújta a levegőt, majd közvetlen mellém állt, olyannyira , hogy összeért az oldalunk. Távolabb akartam lépni, de megfogta a karom, és az arcomhoz emelte a tárgyat.
-Látod? Nem csap be. Látod a majdnem tökéletes arcodat. -mondta vidám hangon.
-Majdnem tökéletes?-kérdeztem vissza
-Igen. Csak a szád nem tökéletes.-erre közelebbről megnézem a szám és nem értettem mi vele a baj. -Az én számon lenne a helye.- mondta és közelebb hajolt.
-Jesszus ilyen béna szöveget.- mondtam , és ezúttal sikeresen megnöveltem a köztünk lévő távolságot.
-Hajnalodik..haza? - kérdezte kíváncsi tekintettel én pedig már majdnem rábólintottam , de a számon egészen más szavak csúsztak ki. 
-Nem. Megmutatok valamit . -mondtam és a móló felé sétáltam. 
-Kedves volt tőled , hogy segítettél a kisfiún . -szakítottam félbe a kínos csendet. 
-Nem éri hallgatózni főleg, hogyha beszélnek hozzád. -szidott le játékos hangon, de ezt csak tudomásul vettem.
-Nem értem, hogy miért hagyta egyedül elsétálni az anyukája.- adtam hangot a korábban felmerülő gondolatomnak.
-Tudod van , akinek néha sokkal fontosabb a munkája vagy akármi más a gyerekénél.
-Veled is így van?- kérdeztem meg félve, mert az előbbi mondatát úgy jelentette ki, mint aki átélte volna .
-Hova viszel?- kérdezett rá a válasz helyett. 
-A mólóra. Hamarosan sötétedik és szerintem tetszene neked. Majd meglátod. -bólogattam és csendben tettük meg a hátra lévő métereket , jobban mondva negyed órát. 
-Gyere ez az. -mondtam mikor oda értünk . Bár az oldalsó villanyok most nem égtek és hamar sötétedett én ezek ellenére pontosan tudtam, hogy meddig mehetünk el.
-Bele fogok esni...nem látok semmit. -vinnyogta és ez tőle már annyira megszokott volt,  hogy csak elmosolyogtam.
-Majd vigyázok rád, gyere. -nyugtattam. A sötéttől látni nem láttam, de hallottam a lépéseit és ahogy mellém ért a háta közepére tettem a kezem, pont mint mikor elindultunk, így vezettem el a széléig, majd megfordítottam , így ő is láthatta amit annyira szeretek. Az egész hely nyugodt volt . Visszanézve látszott a város színes fénye és az égre nézve a sok apró csillag , amit a város belső részéről nehezen lehet kiszúrni.
-És mi van ha nekem mégse tetszik.. Tudod az elkényeztetett libák jobban szeretik a városi nyüzsgést.
-Akkor visszaindulunk.- mondtam kissé csalódottan , de ezt lepleztem, inkább elkezdtem kifele tolni, de megfogta a kezemet és gyengéden vissza húzott.
-Maradj. Ez gyönyörű .- mondta én pedig csak egy mosollyal nyugtáztam , amit ő nem láthatott . 
-A válaszom igen.- mondta határozottan miközben törökülésbe leült . A szemem már annyira hozzá szokott a sötéthez, hogy ki tudtam venni az arcát, ahogy engem néz és a zavarodott tekintetem miatt megmagyarázta mikor mellé ültem. -Kérdezted, hogy átéltem-e, akkor pedig nem válaszoltam. Mindkét szülőmnek fontos munkája van sohasem volt rám vagy a bátyámra idejük. Felfogadtak mellénk egy nevelő nőt, de engem inkább a bátyám nevelt. Ő volt velem minden nap , így jobban ismer mint a saját anyám. Persze anya meg apa minden este leültek velünk vacsorázni ahol megkérdezték, hogy mi történt velünk, mi pedig minden este beszámoltunk, de már kicsinek is láttam, hogy feleslegesen mondom, mert gondolatban már az újabb üzletnél tartanak, de soha nem hánytam a szemükre, inkább mindennap elmeséltem valamit , majd este anya bejött , hogy esti mesét olvasson nekünk , mialatt apa a szobában heverő fotelban ült. Ez volt a a kedvenc nap szakom, mert ilyenkor tényleg csak mi voltunk nekik. A könyves mesék helyett mindig megkértem őket, hogy magukról meséljenek. Hogyan szerettek egymásba és milyenek voltak kicsiként. Ronnal , a bátyámmal , képesek voltunk ugyanazt a történetüket akár 10 szer is végighallgatni, de sokkal jobb volt , mint a Hamupipőke. Majd ahogy Ron nagyobb lett, külön szobát kapott és anyuék már engem is nagynak találtak az esti meséhez. A vacsoránál immáron ők is beszéltek pár szót, de csak a jelenlegi munkájukról. Ritkán megtörtént, hogy elmentünk kirándulni , de mint mondtam ritkán. A helyzet most se különb. Anya , Apa megvesz mindent amire szükségem van , amikor valami gond van, akkor észbe kapnak és leteremtenek , majd minden folytatódik tovább. -fejezte be én pedig nem tudtam, hogy mit is mondhatnék. Ha Addina mondta volna ezt akkor biztosra tudom, hogy szorosan magamhoz ölelném , de Daynát nem szerettem volna. Sajnáltam, de ettől még nem változik sokat a véleményem róla, így csak a hátát simogattam meg . 
-Ennyi? Kész? Egy hát veregetéssel lerendezed? - akadt ki , majd a végére elröhögött.-Hát nem erre számoltam. 
-Nem akarlak magamhoz ölelni, és igazából nem tudom mit mondhatnék rá. Sajnállak téged és a testvéredet.
-Hát ez van. Mi már változtatni nem tudunk akárhogy próbálkozunk. Van olyan pillanat amikor cselekedni kell, máskor viszont csak beletörődni a sorsunkba.  És az igazat megvallva örülök, hogy akármennyire is mondod, hogy sajnálsz mégse kezelsz máshogy. 
-Nem kell tartanod ettől még ugyanolyan elkényeztetett maradsz a szememben. Elvégre a szereteten kívül mindent megkapsz. -mondtam , de tudtam, hogy hülyeséget mondok. Nem ismerem , de tudom, hogy mindazt ami megvan neki gondolkodás nélkül feladná a szülei törődéséért.
-Szeretnek ők, csak nincs rám idejük. -rázta meg a vállát. és mintha nem is esne neki rosszul ugyanolyan vidám hangon beszélget tovább.
-Te jösz. 
-Az én családommal minden rendben. Van egy kishúgom, akit imádok és a szüleim eleget törődnek velünk.
-Igen ezt tudtam. legalábbis sejtettem a tegnapi beszélgetés után. Engem most inkább az a lány érdekel akibe szerelmes vagy. -jelentette ki, bennem pedig megállt az ütő .
-Nem vagyok szerelmes senkibe. Azt se tudom honnan veszed ezt a hülyeséget. -mondtam a lehető leghihetőbben, ami sikeres is volt , csak nem nála.
-Biztos , hogy van valaki. Egy lánnyal se kezdesz ki és nem igen nézel rá senkire úgy igazából. -mondta és várt, de csak csendet kapott. -Na. Bízz meg bennem, elvégre kinek mondanám el? És értelme se lenne. -biztatott , de még mindig nem volt elég meggyőző. -Én is elmondtam ezt, pedig ugyanannyira ismerlek mint te engem, ráadásul Ronnon kívül nem beszéltem erről senkinek. Nem érte meg és ha nem is látszik ez egy kissé fájó pont, gyengeséget, pedig senkinek nem mondok el.
-Tényleg van egy lány, de az a kapcsolat lehetetlen.-ráztam meg a fejem és ezt a pár szót is féltem megosztani vele. 
-Semmi nem lehetetlen. -rázta meg a fejét 
-De mert ő a legjobb haverom barátnője, Addina. -mondtam és ahogy kimondtam egy hatalmasat nyeltem, mert ezt már visszaszívni nem tudom. 
-Te aztán tudd kibe kell belezúgnod...És többet jelent neked a barátod mint az a lány?- kérdezte és a félelmem kezdett elmúlni, a helyét inkább meglepődés vette át. Arról a lányról akar beszélni akibe szerelmes vagyok, miközben ő tudtommal meg akar szerezni, vagy mi. Talán lemondott erről a céljáról? 
-Mindketten fontosak nekem és nem akarok olyan dolgot tenni, amit megbánok. 
-Pedig néha bizony bele kell menni olyan dolgokba amit megbánhatsz. Sose tudhatod mi sül ki belőle és talán még a  végén meg is érné.
-Kétlem, hogy megérné megcsókolni Adinát. mármint biztos hihetetlen fantasztikus lenne, de ez után a poklok poklát járnám..
-És ha ő is szeretne? 
-Az más lenne, de nem akarok a ha világában élni, inkább csak elfelejteni , hogy szeretem, majd megvárni, hogy ez igaz is legyen.
-Akkor miért nem engeded , hogy megismerkedj mással? esetleg ő segítene elfelejteni és a végén azon kapnád magad, hogy nem Adina kell neked hanem abba a lányba vagy szerelmes. És félre ne értsd, ez csak egy jó tanács nem magamra céloztam.
-Akármennyire is mondom, mégse vagyok képes tiszta szívből elfelejteni. -mondtam komolyan és ezzel már be is akartam fejezni a szerelmi életem boncolását-Hát persze, hogy nem magadra utaltál. Elvégre nem te akartál párszor megcsókolni vagy épp csak elcsábítani.-mondtam játékosan. A szája mosolyra húzódott. 
-Nem tagadom, tényleg kellesz nekem. Kíváncsi vagyok hogy csókolsz és milyen lehet eltölteni veled úgy egy hetet akár, hogy az ennyim vagy, de semmi több...-mondta és csendesen merengett maga elé. -Tudod a magad bunkó módján kedvellek. -miután kimondta a fejét a vállamnak döntötte én pedig nem ráztam le, csak mosolyogva lenéztem rá.
-Tudod a magad hisztis módján én is..áh lehetetlenség úgy kimondani, hogy komolyan is gondoljam... -ráztam meg végül is a fejem , mire hangosan felkacagott és beleütött a karomba.
-Nehezedre esik kimondani, hogy bírsz?  Pedig ha tagadod is ez egy csodás barátság kezdete.. -mondta és visszadöntötte a fejét. Abban igaza van, hogy a beszélgetés hozzá tartozik a barátsághoz. A beszélgetésben megértjük egymást és különböző titkokat fedünk fel egymás előtt és bár ha barátok nem is vagyunk , a mai este mindketten számunkra óriási titkot osztottunk meg egymással. Hogy mi a garancia arra, hogy köztünk marad? Csak a bizalom..