3.fejezet

 Sziasztok! Tudom nagyon régen nem írtam és egyetlen mentségem van, hogy csak ma tudtam arra időt szakítani, hogy leüljek a géphez és megírjam a részt, de nem is untatlak titeket. Szeretném megköszönni az előző részhez kapott komennteket és remélem tetszeni fog a rész és a hosszú kihagyás ellenére nem vesztettelek el titeket. Jó olvasást ! ♥♥

Mielőtt elindultam volna a hotel felé, küldtem neki egy sms-t , nehogy elfelejtse , hogy a városba megyünk , mert szerettem volna neki rendesen is megmutatni. Bár tegnap megfogattam, hogy nem fogom még egyszer olyan közel engedni magamhoz , mert azáltal én is közelebb kerülök hozzá és nem akartam megismerni. Elég volt a látszat, hogy irtózzak tőle és gondolni se akartam rá, de ez nem jött össze, mert mondhatni a nap minden percében azon jár az eszem, hogy hogyan rázhatnám le magamról. Eszembe jutott az a mód, hogy bunkó leszek vele, de félek, hogy így csak még nagyobb kihívás leszek neki és szerintem nem is lennék képes állandóan bunkózni, akármennyire is utálom , majd jött az az ötlet, hogy hagyom békén és rendesen bánok vele, megpróbálom megismerni, ahogy Addina javasolta, de ezt ésszerűen lehetetlennek tartom és minden porcikám irtózik ettől a gondolattól. Mire feleszméltem a gondolataimból már a fő csarnokban álltam a lépcső korlátjának dőlve , ő pedig pontosan elém lépett.  A külsője most sem lepett meg ; a haja tökéletes kontyba rendezve , és a meleghez illő rövid ,drága ruhában parádézott. A kezében pontosan olyan kis táska lógott , mint a városi pláza cicáknak.

-Látom egymáshoz öltöztünk .-mutatott vigyorogva a zöldeskék felsőnkre. -Látod máris egy húron vagyunk.

-Azt leszámítva , hogy az ennyim egyszerű felső , míg a tiedé mindenféle gyöngyöktől és dekoltásoktól díszeleg és, hogyha egy húron lennénk akkor én még mindig bent ülnék a pult mögött és talán ha egyszer kétszer ki kéne szolgálnom téged itallal , az is sokkal jobb lenne mint ez és ebben te is egyet értenél. -mondtam szemtelen mosoly kíséretében, majd a mögöttem elhangzó krákogásra hátra kaptam a fejem. A főnököm, Rickey állt ott , hawaii mintás felsőben , ami vidáman hatott volna , hogyha nem néz úgy rám, mint aki meg akar ölni.

-Örülök, hogy ma is láthatlak, remekül nézel ki és csodásan fogjuk érezni magunkat , kedves Dayna.- fordultam vissza és mentettem ami menthető , majd a kezem a nevetéstől rázkódó hátára tettem és a kijárat felé vezettem, majd kint a szabadban már el mertem engedni, így zsebre tett kézzel figyeltem az utat és hallgattam, ahogy mindenféle dologról vidáman csacsog , miközben a kezével folyamatosan mutogat. Erről a tulajdonságáról rögtön Addina jutott eszembe, mert ő is így szokott beszélni.

-Hallottál egyáltalán valamit abból amit mondtam?-állított meg és csípőre tett kézzel mérlegelt.

-Persze.-mondtam, és bizonyítás kép idéztem pár szót az elejéről, mert valójában csak akkor figyeltem oda. -Gyere , arra van a kirakodás.-mutattam témát terelve, bár nem érdekelt volna, hogyha lebukok .

Amint beléptünk a hosszú sorra megcsapott az ottani nyüzsgő élet. Mindenfele bodegák sorakoztak és különféle árút árultak és hirdettek vagy épp kürtös kalácsot , pizzát sütöttek és adták el.

-Nahát..-nyögte ki a széles mosolyával az egyetlen szót, majd feltört belőle a vásárlós éne , rögtön odasietett az első nyakláncoshoz. Elsőnek csak végighúzta az ujjait a gyöngysorokon , majd felkapott kettőt és maga felé mutatta.

- Melyik jobb?-mutatta fel. Mind a kettő medál egy ugyanolyan kék színű szalagon lógott. Az  egyik egy ezüst színű vasmacska volt, míg a másikon egy hajó kormánya.

-Nem tudom.-húztam el a  szám és alaposabban is megnéztem , de tényleg nem bírtam eldönteni. Ő csak a kezével könnyeden legyintett rám, majd az eladóhoz fordult és megvette mind a kettőt és már ment is a következő helyre. Eleinte utáltam az egészet, leginkább azt , hogy mindegyik árushoz oda kellett menni , de amikor már túl voltunk a felén arra figyeltem fel, hogy ezúttal én ragadom meg az ő karját és ahhoz az árushoz ráncigálom, ahol bicskák, szörfdeszkák találhatóak.

-Látod, hogy mégis élvezed?- kérdezte és önelégült mosolyra húzta a száját. Én csak megforgattam a szememet , majd tovább nézelődtem és nagyon nem tetszett, hogy igaza van..

-Gyere meghívlak egy fagyira.- fordultam felé . Ő csak meglepetten nézett rám, valószínűleg nem számított rá, de elfogadta a meghívást és ezáltal megtudtam azt is, hogy  kókusz és a meggyes a kedvence és, hogy nem szereti az új ízeket kipróbálni, mert fél a csalódástól, hogy borzalmas lesz. 

-Ezzel megleptél.. azt hittem, hogy annyi pénzből miden nap valami újfajta egzotikus ízű kelyhet eszel.-mondtam és hogy bizonyítsam még a döbbenetet is kimutattam az arcomon , de a mondatomat nem reagálta , így csak csöndben sétáltunk, de nem is bántam, csakhogy ez nem tartott sokáig, mert a az eddig távolabb sétáló haverjaim kiszúrtak és a rájuk jellemző hatalmas zajjal közeledtek felénk és boldogan üdvözöltek minket, de nem haladtak tovább , helyette dumálni kezdtünk. 

-Barátnő?- bökött David a most kicsit távolabb sétáló Dayna felé.

-Az hiányzik még...pont ő? Dehogy  is.-ráztam tagadóan a fejem, majd gyors elmeséltem nekik , hogy miért is vagyok vele és , hogy a látszat valóban szép , de ezek ellenére nekem biztos nem kell , mert egy borzalmas személyiség. Miközben ezeket mondtam végig őt néztem. Elsőnek kidobta a fagyihoz járó szalvétát , de nem jött teljesen vissza , mert fél úton leguggolt egy síró kisfiúhoz , aki  a kutyáját tartotta, bár a jószág akkora volt mint ő így elgondolkodtató ki tart kit és ki irányít.

Mivel kíváncsi voltam miről beszélhet abbahagytam a magyarázást és vissza fordultam , így az egyik haverom kezdett beszélni , de a száját elhagyó hangokra nem is figyeltem inkább a fülemmel hátra összpontosítottam . Mivel csak három méterrel odébb volt, így nem volt nehéz hallanom, ahogy Dayna elsőnek a kutya nevéről érdeklődik.

-Tomi.-szipogta a kisfiú. 

-Nagyon aranyos. És te miért sírsz? Eltűntek a szüleid? -kérdezte lágy és kedves hangon. 

-Nem..anya még mindig ott vár a padon . Adott pénz ,hogy vegyek magamnak fagyit , de valaki nekem jött, így itt lehorzsoltam és a fagyim is leesett.

-És fáj a lábad? -kérdezte majd a fiú valószínűleg bólogatott, mert újra Dayna szólalt meg. -Hát akkor miért sírsz? A fagyi miatt? anyuék biztos vesz másikat..-vigasztalta, de a kisfiú hanga ismét megremegett. 

-Nem fog. Tudom. -magyarázta és kitört belőle a sírás. Egy pillanatra hátra fordultam és láttam, ahogy Dayna magához húzza szőke fiút, aki 5 éves lehetett és a hátát simogassa nyugtatás képen. Nem értem miért engedi el az anyukája egy ilyen kisfiút egyedül.

-Gyere veszek neked fagyit. -mondta a lány , de  a kisfiú tőle nem várt módon tiltakozni kezdett.

-nem. Nem szabad idegenektől elfogadnom semmit.

-Ez így igaz és tudod mit. Inkább véletlen itt hagyom a fagyira való pénzt és ha megtalálod akkor a tied. -mondta , majd hallottam ahogy matat és pár perc után már mellettem állt, de láttam, ahogy a kisfiú ezután boldogan integet felénk és egy köszönömöt kiabált Daynanak én pedig elgondolkodtam, hogy vajon igaz -e amit az előbb meséltem róla.

-Na szóval ennyi történt, de megyünk is, mert rövid az éjszaka és sok helyre be kell látogatnunk.- fejezte be a mesélést és fel se tűnt neki, hogy más kötötte le a figyelmem, ugyanúgy barátságosan elköszöntek és tovább mentek.

-Várjál.-állított meg mikor elindultam volna és ismét a táskájában matatott. Kíváncsian vártam, hogy mit akar elővenni, majd mikor megláttam a kézi tükröt a kezében és ahogy az arcát tanulmányozza vele megforgattam a szememet. 

-Mégis minek van erre szűkséged ebben a pillanatban?- utaltam a tükörre unottan és ha a kedvességébe talán tévedtem is, abban biztos nem, hogy túl sokat számít neki a külsője, mint mindegyik hozzá hasonlónak.

-Mert ez nem csap be és csak az igazat mutatja. -válaszolta meg miközben még mindig magát nézegette.

-Igazad van.-bólintottam és a hangomon nagyon is érződött az irónia. Ő hosszasan kifújta a levegőt, majd közvetlen mellém állt, olyannyira , hogy összeért az oldalunk. Távolabb akartam lépni, de megfogta a karom, és az arcomhoz emelte a tárgyat.

-Látod? Nem csap be. Látod a majdnem tökéletes arcodat. -mondta vidám hangon.

-Majdnem tökéletes?-kérdeztem vissza

-Igen. Csak a szád nem tökéletes.-erre közelebbről megnézem a szám és nem értettem mi vele a baj. -Az én számon lenne a helye.- mondta és közelebb hajolt.

-Jesszus ilyen béna szöveget.- mondtam , és ezúttal sikeresen megnöveltem a köztünk lévő távolságot.

-Hajnalodik..haza? - kérdezte kíváncsi tekintettel én pedig már majdnem rábólintottam , de a számon egészen más szavak csúsztak ki. 

-Nem. Megmutatok valamit . -mondtam és a móló felé sétáltam. 

-Kedves volt tőled , hogy segítettél a kisfiún . -szakítottam félbe a kínos csendet. 

-Nem éri hallgatózni főleg, hogyha beszélnek hozzád. -szidott le játékos hangon, de ezt csak tudomásul vettem.

-Nem értem, hogy miért hagyta egyedül elsétálni az anyukája.- adtam hangot a korábban felmerülő gondolatomnak.

-Tudod van , akinek néha sokkal fontosabb a munkája vagy akármi más a gyerekénél.

-Veled is így van?- kérdeztem meg félve, mert az előbbi mondatát úgy jelentette ki, mint aki átélte volna .

-Hova viszel?- kérdezett rá a válasz helyett. 

-A mólóra. Hamarosan sötétedik és szerintem tetszene neked. Majd meglátod. -bólogattam és csendben tettük meg a hátra lévő métereket , jobban mondva negyed órát. 

-Gyere ez az. -mondtam mikor oda értünk . Bár az oldalsó villanyok most nem égtek és hamar sötétedett én ezek ellenére pontosan tudtam, hogy meddig mehetünk el.

-Bele fogok esni...nem látok semmit. -vinnyogta és ez tőle már annyira megszokott volt,  hogy csak elmosolyogtam.

-Majd vigyázok rád, gyere. -nyugtattam. A sötéttől látni nem láttam, de hallottam a lépéseit és ahogy mellém ért a háta közepére tettem a kezem, pont mint mikor elindultunk, így vezettem el a széléig, majd megfordítottam , így ő is láthatta amit annyira szeretek. Az egész hely nyugodt volt . Visszanézve látszott a város színes fénye és az égre nézve a sok apró csillag , amit a város belső részéről nehezen lehet kiszúrni.

-És mi van ha nekem mégse tetszik.. Tudod az elkényeztetett libák jobban szeretik a városi nyüzsgést.

-Akkor visszaindulunk.- mondtam kissé csalódottan , de ezt lepleztem, inkább elkezdtem kifele tolni, de megfogta a kezemet és gyengéden vissza húzott.

-Maradj. Ez gyönyörű .- mondta én pedig csak egy mosollyal nyugtáztam , amit ő nem láthatott . 

-A válaszom igen.- mondta határozottan miközben törökülésbe leült . A szemem már annyira hozzá szokott a sötéthez, hogy ki tudtam venni az arcát, ahogy engem néz és a zavarodott tekintetem miatt megmagyarázta mikor mellé ültem. -Kérdezted, hogy átéltem-e, akkor pedig nem válaszoltam. Mindkét szülőmnek fontos munkája van sohasem volt rám vagy a bátyámra idejük. Felfogadtak mellénk egy nevelő nőt, de engem inkább a bátyám nevelt. Ő volt velem minden nap , így jobban ismer mint a saját anyám. Persze anya meg apa minden este leültek velünk vacsorázni ahol megkérdezték, hogy mi történt velünk, mi pedig minden este beszámoltunk, de már kicsinek is láttam, hogy feleslegesen mondom, mert gondolatban már az újabb üzletnél tartanak, de soha nem hánytam a szemükre, inkább mindennap elmeséltem valamit , majd este anya bejött , hogy esti mesét olvasson nekünk , mialatt apa a szobában heverő fotelban ült. Ez volt a a kedvenc nap szakom, mert ilyenkor tényleg csak mi voltunk nekik. A könyves mesék helyett mindig megkértem őket, hogy magukról meséljenek. Hogyan szerettek egymásba és milyenek voltak kicsiként. Ronnal , a bátyámmal , képesek voltunk ugyanazt a történetüket akár 10 szer is végighallgatni, de sokkal jobb volt , mint a Hamupipőke. Majd ahogy Ron nagyobb lett, külön szobát kapott és anyuék már engem is nagynak találtak az esti meséhez. A vacsoránál immáron ők is beszéltek pár szót, de csak a jelenlegi munkájukról. Ritkán megtörtént, hogy elmentünk kirándulni , de mint mondtam ritkán. A helyzet most se különb. Anya , Apa megvesz mindent amire szükségem van , amikor valami gond van, akkor észbe kapnak és leteremtenek , majd minden folytatódik tovább. -fejezte be én pedig nem tudtam, hogy mit is mondhatnék. Ha Addina mondta volna ezt akkor biztosra tudom, hogy szorosan magamhoz ölelném , de Daynát nem szerettem volna. Sajnáltam, de ettől még nem változik sokat a véleményem róla, így csak a hátát simogattam meg . 

-Ennyi? Kész? Egy hát veregetéssel lerendezed? - akadt ki , majd a végére elröhögött.-Hát nem erre számoltam. 

-Nem akarlak magamhoz ölelni, és igazából nem tudom mit mondhatnék rá. Sajnállak téged és a testvéredet.

-Hát ez van. Mi már változtatni nem tudunk akárhogy próbálkozunk. Van olyan pillanat amikor cselekedni kell, máskor viszont csak beletörődni a sorsunkba.  És az igazat megvallva örülök, hogy akármennyire is mondod, hogy sajnálsz mégse kezelsz máshogy. 

-Nem kell tartanod ettől még ugyanolyan elkényeztetett maradsz a szememben. Elvégre a szereteten kívül mindent megkapsz. -mondtam , de tudtam, hogy hülyeséget mondok. Nem ismerem , de tudom, hogy mindazt ami megvan neki gondolkodás nélkül feladná a szülei törődéséért.

-Szeretnek ők, csak nincs rám idejük. -rázta meg a vállát. és mintha nem is esne neki rosszul ugyanolyan vidám hangon beszélget tovább.

-Te jösz. 

-Az én családommal minden rendben. Van egy kishúgom, akit imádok és a szüleim eleget törődnek velünk.

-Igen ezt tudtam. legalábbis sejtettem a tegnapi beszélgetés után. Engem most inkább az a lány érdekel akibe szerelmes vagy. -jelentette ki, bennem pedig megállt az ütő .

-Nem vagyok szerelmes senkibe. Azt se tudom honnan veszed ezt a hülyeséget. -mondtam a lehető leghihetőbben, ami sikeres is volt , csak nem nála.

-Biztos , hogy van valaki. Egy lánnyal se kezdesz ki és nem igen nézel rá senkire úgy igazából. -mondta és várt, de csak csendet kapott. -Na. Bízz meg bennem, elvégre kinek mondanám el? És értelme se lenne. -biztatott , de még mindig nem volt elég meggyőző. -Én is elmondtam ezt, pedig ugyanannyira ismerlek mint te engem, ráadásul Ronnon kívül nem beszéltem erről senkinek. Nem érte meg és ha nem is látszik ez egy kissé fájó pont, gyengeséget, pedig senkinek nem mondok el.

-Tényleg van egy lány, de az a kapcsolat lehetetlen.-ráztam meg a fejem és ezt a pár szót is féltem megosztani vele. 

-Semmi nem lehetetlen. -rázta meg a fejét 

-De mert ő a legjobb haverom barátnője, Addina. -mondtam és ahogy kimondtam egy hatalmasat nyeltem, mert ezt már visszaszívni nem tudom. 

-Te aztán tudd kibe kell belezúgnod...És többet jelent neked a barátod mint az a lány?- kérdezte és a félelmem kezdett elmúlni, a helyét inkább meglepődés vette át. Arról a lányról akar beszélni akibe szerelmes vagyok, miközben ő tudtommal meg akar szerezni, vagy mi. Talán lemondott erről a céljáról? 

-Mindketten fontosak nekem és nem akarok olyan dolgot tenni, amit megbánok. 

-Pedig néha bizony bele kell menni olyan dolgokba amit megbánhatsz. Sose tudhatod mi sül ki belőle és talán még a  végén meg is érné.

-Kétlem, hogy megérné megcsókolni Adinát. mármint biztos hihetetlen fantasztikus lenne, de ez után a poklok poklát járnám..

-És ha ő is szeretne? 

-Az más lenne, de nem akarok a ha világában élni, inkább csak elfelejteni , hogy szeretem, majd megvárni, hogy ez igaz is legyen.

-Akkor miért nem engeded , hogy megismerkedj mással? esetleg ő segítene elfelejteni és a végén azon kapnád magad, hogy nem Adina kell neked hanem abba a lányba vagy szerelmes. És félre ne értsd, ez csak egy jó tanács nem magamra céloztam.

-Akármennyire is mondom, mégse vagyok képes tiszta szívből elfelejteni. -mondtam komolyan és ezzel már be is akartam fejezni a szerelmi életem boncolását-Hát persze, hogy nem magadra utaltál. Elvégre nem te akartál párszor megcsókolni vagy épp csak elcsábítani.-mondtam játékosan. A szája mosolyra húzódott. 

-Nem tagadom, tényleg kellesz nekem. Kíváncsi vagyok hogy csókolsz és milyen lehet eltölteni veled úgy egy hetet akár, hogy az ennyim vagy, de semmi több...-mondta és csendesen merengett maga elé. -Tudod a magad bunkó módján kedvellek. -miután kimondta a fejét a vállamnak döntötte én pedig nem ráztam le, csak mosolyogva lenéztem rá.

-Tudod a magad hisztis módján én is..áh lehetetlenség úgy kimondani, hogy komolyan is gondoljam... -ráztam meg végül is a fejem , mire hangosan felkacagott és beleütött a karomba.

-Nehezedre esik kimondani, hogy bírsz?  Pedig ha tagadod is ez egy csodás barátság kezdete.. -mondta és visszadöntötte a fejét. Abban igaza van, hogy a beszélgetés hozzá tartozik a barátsághoz. A beszélgetésben megértjük egymást és különböző titkokat fedünk fel egymás előtt és bár ha barátok nem is vagyunk , a mai este mindketten számunkra óriási titkot osztottunk meg egymással. Hogy mi a garancia arra, hogy köztünk marad? Csak a bizalom..