Drága olvasóim! Nem, még nem résszel jövök sajnos, de már dolgozok rajta , viszont ez a bejegyzés arról szól , hogy megnyitottam az új blogomat, amit meg szeretnék osztani veletek is. http://complicatedspylove.blogspot.hu/  És sajnos ezt a blogot hamarosan 1-2 részen belül befejezem, ezért is nyitottam meg  azt. Nem szerettem volna ezt befejezni, mert mikor elkezdtem tele voltam ötletekkel, csakhogy ez mostanra már elenyészett és egyszerűen képtelen vagyok ezt írni hiba ülök le , de befejezetlenül nem szeretném itt hagyni, ezért még megírok 2 részt és egy befejezést. Kérlek ne utáljatok meg, tudom, hogy nem (volt) valami hosszú blog, de nem megy tovább ennek az írása, egyszerűen nem érzem magamhoz olyan közel , mint az előzőt.

9.fejezet

 Sziasztok! Meghoztam a részt és kissé összecsapott lett a vége, amiért elnézést kérek, de máshogy nem tudtam megírni és meg szeretném köszöni Kitti-nek , hogy írt nekem és az előzőhöz kapott 9jó és 1 elmegy pipát. Remélem tetszeni fog nektek a rész...jó olvasást! ♥♥♥

-Ugye tudod, hogy elmúlt éjfél?- nézett rám kíváncsi szemekkel, mikor befejeztem a lelkem kiöntését.

-Ez esetben bocsánat , hogy ennyi ideig zavartalak.- mosolyogtam rá elnézést kérően, mert ténylegesen nem tűnt fel, hogy eddig beszélgettünk volna. Óvatosan elsétáltam mellette, de ő nevetve megfogta a karomat és magához húzott.

-Ugye tudod, hogy már nem igen biztonságos haza menni még taxival se? -kérdezte szemtelen mosollyal mire megráztam a fejem.

-Minden esetre nem szeretnék itt aludni.-erre a kijelentésemre már a mosolyát komolyság vette át és mielőtt bármit mondott volna felsóhajtott.

-Figyelj, nincs vendégszobánk szóval csak itt tudnál aludni-mutatott az ágyára-, de ez nem azt jelenti , hogy egy ágyban kell aludnod velem, majd alszok a földön, de tényleg ne menj már ilyenkor a városba. 

-Rendben..-bólintottam vonakodva kis idő gondolkodás után, majd felvettem a korábban viccelődve nekem szánt "pizsamát" és beballagtam a fürdőbe , amit mutatott. A tükörbe nézve ijedten láttam, hogy a szemem piros a sírástól, és a hajam is kócosan áll össze vissza.

-Jézus!- hajoltam közelebb megijedve, hogy tényleg ilyen állapotban látott, majd inkább elfelejtettem az imént látott képet és beszálltam a gőzölgő kádba.

-Tényleg ott fogsz aludni?- kérdeztem meg meglepődve , mikor beléptem  a szobába.

-Igen.-pillantott felém , majd felült és megrázta a párnáját, hogy puhább legyen én pedig felmásztam az ágyára, amit már előre megcsinált nekem. 

- Jó éjszakát.- hajoltam ki hozzá , majd befordultam a fal felé és egészen idáig, nem éreztem, hogy mennyire is fáradt vagyok valójában, mert innentől szinte lehetetlen volt kinyitnom a szememet. Illetve egy valaki miatt mégis megtettem.

-Mocorogsz még? - hajoltam ki. Ő elsőnek zavartan bámult rám, majd felhúzta a szemöldökét és maga alá mutatott.

-Aludtál már földön? -a kérdésére csak megráztam a fejem, de ezt ő is tudhatta. -Nem a legkényelmesebb. -jelentette ki, majd megint megrázta a párnáját, ahogy  az elmúlt percben többször is megtette, majd visszafeküdt és behunyta a szemét, ezért én is így tettem, amíg ismét zörgést hallottam. 

-Gyere fel mellém, vagy cseréljünk helyet!

-Akármennyire is szeretnél , nem alszunk egy ágyban, az meg kizárt, hogy eltudsz aludni a földön, vagy hogy hagynám neked. 

-Nem szeretnék egy ágyban aludni veled..-zártam ki rögtön, de a gondolatra pír szökött az arcomra, amit szerencsére a sötét miatt nem láthat.-Aludni szeretnék. -a kijelentésem után hosszasan bámult, majd aprón megrázta a fejét és visszafeküdt én pedig neki hátat fordítva próbálkoztam az alvással, amihez elég jó úton jártam volna ha hirtelen be nem süpped az ágy.  

Kicsit hátra fordulva rá néztem , és egész végig azon törekedtem, hogy a mellkasom egyenletesen mozogjon.

-Ha nem gond, hercegnő.-mosolygott rám fél oldalasan. Én megráztam a fejem és vissza fordultam az eredeti helyzetembe, de csak rá bírtam koncentrálni. A szívem eszeveszett tempóban vert és végig azon görcsöltem, hogy neki ne tűnjön fel semmi . Több mint fél óra telt el, mire majdnem elaludtam,de  még éreztem, ahogy álmában hátulról hozzám bújik és egyik karjával átkarol.

A szememet bántotta az erős napfény , így hunyorogva nyitottam ki és ijedten vettem észre , hogy van valaki mellettem és nem a saját szobámba vagyok. A tegnap este emlék képei rögtön eszembe jutottak, ami félig vigyort csalt az arcomra, de ezzel többet nem is törődtem, hanem inkább felmértem, hogy hogy tudnám

kiszabadítani magunkat. Az egyik karján rajta feküdtem, míg a másik a derekamon pihent és a lábaink össze vissza volt gabalyodva, ráadásul a takaró is körénk csavarodott. Az arcára sandítottam, de ő is pont ébredezett és mikor észre vett engem, még a levegőjét is vissza tartotta, majd egy szuszra kifújta és beletúrt a kócos hajába, ami ugyanúgy visszaugrott. 

-Jó reggelt.-mormogta mély hangon , majd visszacsukta  a szemét.

-Neked is-hajtottam vissza  a fejem és zavarodottan rá néztem, mert még a kezét sem mozdította volna el. 

Nem kellene kikelni az ágyból?- zavartam meg megint, mire érthetetlenül hümmögött , majd  hogy még inkább kiigazodhatatlanná váljon , a derekamon nyugvó kezével a fülemtől egészen az államig végigsimított az arcomon , majd megrázta a fejét és pimaszul elmosolyodott , mire én levegőt is elfelejtettem venni. Nem lehetsz belé szerelmes!-figyelmeztettem magam, de tudtam, hogy úgyis felesleges, e helyett inkább beletúrtam a hajába , majd megpróbáltam kimenni, de a kezem után nyúlt és vissza rántott magára. 

-Nem azért, de kezdesz furcsa lenni.-figyelmeztettem zavarodottan, mire megrázta a vállát.

-Most nem akarok hülyeségeken gondolkodni, csak pihenni veled.- nyomta meg az utolsó szót, majd visszatakart, nekem pedig a kintről behallatszódó dudorászástól a szívem még inkább zakatolni kezdett az ijedségtől.

-Jeffrin?-böktem meg-Mit fogsz szólni az anyukád hozzám?-a kérdésemre hirtelen kipattant a szemei, majd  az arcomat fürkészte.

-Hogy milyen aranyos barátnőm van. -mondta pár percen belül.

-Barátnő?-kérdeztem vissza mosolyogva és eljátszottam a gondolattal, hogy ez igaz lenne.

-Ő azt fogja hinni. -magyarázta meg. 

-De mi csak barátok vagyunk.-bólintottam fájdalmasan és ettől a  gondolattól összeszorult a mellkasom és most már végképp ki akartam bújni az ölelő karjai közül.

-Héé, most meg mi bajod van?- kérdezte, amikor kipattantam az ágyból és a tegnapi holmimat kezdtem kotorászni, plusz fél kézzel próbáltam rendbe tenni a hajam.

-Semmi.-mondtam , majd az ágya felé akartam fordulni, hogy a szemébe nézhessek, de a mellkasába botlottam, mert már előttem állt.

-Semmi..-ismételte meg és várakozón nézett rám, mire megpróbáltam lenyelni a torkomban érezhető gombócot és elbámultam mellette. Semmi, csak már nem akarok csak a barátod lenni.-fejeztem be a fejemben a hülye gondolatomat.-Nem lehet rajtad kiigazodni , az egyik pillanatban minden rendben, majd most megint van valami, de nem mondod el. Azt hittem, hogy végre megbízol bennem , de semmi, maradtál a falaid mögött. Nem értelek.-tárta szét a karját. 

-De ezt nem lehet.- motyogtam.

-Mit ? Mit nem mondhatsz el Dayna?- -túrt idegesen a hajába, és a beszélgetésünket egy krákogás vetett véget.

-Sajnálom gyerekek..nem akartalak megzavarni benneteket, csak nem tudtam róla , hogy vendégünk lesz.- nézett rám egy fiatalos kinézetű csinos nő, majd a pillantása Jeffrinre csúszott át és a tekintetével üzent a fiának, hogy talán szólhatott volna. - Majd ha elkészülődtök gyertek ki..-bólintott zavartan az anyukája, majd becsukta az ajtót.

-Édes istenem!- döntöttem a fejem a mellkasának. -Csak szerintem volt kellemetlen helyzet?- néztem fel rá, ő pedig megsimította a hajam  és megrázta a fejét, majd az  ajtó felé hátrált, de mielőtt lenyomta volna a kilincset, közölte, hogy az előbbi beszélgetést még folytatni fogjuk.

-Jó reggelt!- léptem ki mögüle és zavarodottan köszöntem az előbb látott nőnek és az asztalnál ülő kislánynak, aki a tejbegrízével játszott.

-Anya, hadd mutassam be Daynát, Dayna az anyukám.- vakarta meg a tarkóját Jeffrin én pedig magabiztos mozdulattal, direkt megfeledkezve arról, hogy egy rövid gatya és hosszú felső van csak rajtam, kezet nyújtottam az anyukájának. 

-Dayna Laumer, Jeffrin egyik barátja vagyok.-ráztam meg a kezét udvariasan.

-Marhta. -mosolygott rám .

-Szia!- kiabált a kislány mögülem.- Te vagy Jeffrin szerelme?

-Szia .-nevettem fel a látványtól, mert a szája körül erősen tejbegrízes volt.-Nem ,nem én vagyok.-ráztam meg a fejem és fájdalmasan hasított belém Adina képe.

-Gyere Hailey, hagyjuk magunkra  a fiatalokat. -emelte fel a lányát az asztaltól ,majd rám mosolyogva kiment a helységből.

-Utál engem?- néztem a fiúra. 

-Nem. Ha utálna akkor nem hagyott volna minket itt. -vonta meg a vállát, majd a hűtőhöz lépett. 

-Tojás rántotta?- emelt fel két tojást.

-Tökéletes lesz.-bólintottam, majd a hajamat oldalra tűzve elkezdtem segíteni neki. 

-Szóval , ami bent volt..-kezdett bele

-Az semmi nem volt. Azt felejtsd el. -törtem bele az újabb tojást a tányérba. 

-De nem akarom.-fújtatott .

-Én sem azt a csókot.- mondtam ki  hirtelen feltámadó bátorsággal, ami rögvest el is múlt, csakhogy már nem tudtam visszavonni a kimondott szavakat.

-Mi van?- nézett rám megdöbbenve.

-Semmi. Semmi.-ráztam meg a fejem összeszorított szájjal, majd a szekrényhez léptem, hogy kivegyek belőle egy villát. 

-Dayna. Mondd el, már úgyis mindegy.-mondta csendesen a szavakat mögém lépve,ezzel pedig engem a pultnak szegezve és igaza volt, bár tudtam, hogy felesleges lesznek a most mondott szavak, mert ő mindig is Adinát szerette, de már mindegy volt, ahogy mondta. 

- Beléd szerettem.-tártam ki a karjaimat mindenfajta bevezetés nélkül. - Én csak meg akartalak szerezni, ahogy mindenkit megkapok. Csak szerettem volna egy nyári kalandot, de te fogtad és felbolygattad az életemet most pedig miattad képtelen vagyok józanul gondolkodni. És ez még nem történt meg velem.- mutattam magamra. -Én csak epekedve vártam idáig a pillanatot amikor itt előttem állsz, átölelsz , majd megcsókolsz és arra kérsz hogy maradjak veled, de ez a pillanat sose fog elő fordulni . Nem tudom miért pont te, és hogy mikor, de beléd szerettem. Meg akartam kérdezni, hogy te mit gondolsz rólam, de felesleges volt , mert úgyis tudtam a választ..én csak a barátod vagyok. Illetve legalább az vagyok, voltam!? Most már nem tudom..szeretettem volna megkérdezni, hogy mit gondolsz a csókról, de féltem feltenni a  kérdést, mert kivételesen számított a válaszod, nem úgy mint eddig bárkinél. Én csak meg akartalak szerezni , de most már inkább elfelejtenélek, mert rohadtul fáj, hogy szeretlek és , hogy tudom, hogy te nem. -hallgattam el és valami reakciót vártam, de  ő mintha lefagyott volna , semmit nem tett..max. csak pislogott . Óvatosan megráztam a fejem és kikerültem őt, de  nem jutottam tovább, mert hátulról vissza  húzott és a karjaival magához láncolt, mindezt úgy, hogy összefűzte az ujjainkat.

-Adjál egy kis időt.- súgta a fülembe.

-Rendben.-mondtam feleslegesen reménytelenül. Kimondtam és ő időt kér, mert nem akar megbántani, de képtelen szeretni.

Jeffrin szemszöge: 

Lassan elengedtem Daynát és, mintha mi sem történt volna csendben megcsináltuk a tojás rántottát , majd megettük, mindezt a nélkül, hogy egymásra néztünk volna.

-Elmegyek felöltözni.-mutatott a szobámra, mire bólintottam és visszaültem a székre a fejemben pedig átpörgettem a vallomását. Szeret. Belém szeretett. 

Nyöszörögve dőltem a karomra, mert nem tudtam, hogy mit akarok..hogy mit tegyek. Elvileg én Adi-t szeretem..Daynával az egész csak egy hirtelen jött érzés. Akkor miért ölelted meg este? Akkor miért csókoltad meg és miért szeretnél folyton vele lenni? -kérdezte egy hang a fejemben ..remek már meg is bolondultam.

A hirtelen ajtó nyitódásra felpattantam, majd farkas szemet néztem vele.

-A fürdő szabad?- mutatott az említett helység felé.

-Persze..aha..-mondtam zavartan, majd miután elment bementem a szobámba és felhúztam egy térd gatyát és egy fekete trikót.

A konyhában találkoztunk és bár már anya is kint volt, én ugyanúgy zavartan figyeltem Daynát.

-Milyen csinos vagy.-dicsérte meg anya a lányt, mire ő mosolyogva pukedlizott.

-Köszönöm. Elvileg egy vacsorára mentem, de az el lett halasztva.-húzta el a száját. 

-Tényleg csinos.-értettem egyet, mire egy pillanatra rám mosolygott és egy kösz félét mormogott...mostantól mindig így lesz?

-Én megyek is, szóval köszönöm, hogy itt lehettem. 

-Maradj még ebédre. Szeretném megismerni a fiam barátnőjét. -kérlelte anya és talán ezt a mondatott nem kellett volna, mert Dayna hirtelen mintha feszengve állt volna.

-Nem vagyok a barátnője. 

-Eddig csak barátok voltunk és most nem tudjuk, hogy mi van, mert elcsattant egy csók, ami talán többet jelentett.-magyaráztam gyorsan meg, úgy hogy Daynát ne bántsam meg a nem a barátnőm szöveggel, de a nőknél sosincs jó válasz.

-De tudjuk, hogy mit jelentett.-javított ki. 

-Örülök, hogy megismertem,remélem még találkozunk.-ment oda az anyukámhoz  és udvariasan a kezét nyújtotta, de anya ehelyett két  puszival köszönt el tőle.  

-Kikísérlek.- mondtam és utána ballagtam, majd az ajtót magam mögött becsuktam, így csendben álltunk a  kinti lépcsőn.

-Akkor majd még ma beszélünk. -mondtam

-Majd valamikor..-javított ki. - A hotelben megismertem pár magamfajta lányt, szóval velük leszek.-mondta , majd mintha felém akarna hajolni a szokásos puszi miatt, de meggondolva magát, inkább csak intett.

-Én nem fogok beleszólni az életedbe.-kezdte anya, amikor bementem a konyhába. 

-Rendben.

-De..-folytatta , így leültem a szemközti székre- igazán kedves lány. 

-Az-húztam el a szám. 

-Akkor meg mi a probléma?

-Az hogy el fog menni . Ő csak egy gazdag nyaraló. -ráztam meg a fejem 

-Akkor túl messze lakik innen? -fogta meg a kezem.- De szereted őt..láttam ahogy rá néztél. 

-Fogalmam sincs .- vágtam rá mindkét gondolatára a választ , majd bementem a szobámba. 

Körülbelül 7 óra telt el a reggel óra , így a parton sétáltam Kustist keresve, csakhogy e helyett a pultnál magába zuhant Adinát találtam.

-Mi a baj?- ültem le mellé.

-Szakítottunk Kurt-el.-bökte ki, mire ismét meglepődtem és még csak  4 óra volt.

-Mi? De hát miért?- kérdeztem, mire felállt és szorosan átölelt., majd belém karolt és így kezdtünk sétálni a víz mentén.

-Tudod..párszor össze kaptunk  és már így nem akartam tovább. 

-De nem csalt meg, ugye?

-Nem, dehogy.-rázta meg a fejét, majd leült és élvezte, hogy a víz nyaldossa a lábát.- Tudod ő nem  a hosszú távos kapcsolatos típus , de ezt tudhattam volna, viszont azért egész sokáig bírtuk.-vont vállat.-Melletted sokkal nyugodtabb életem lett volna, és nem kellett volna folyamatosan féltékenynek lennem.- mondta a  rövid csöndet megtörve.

-Mi van? - nyeltem nagyot.

-Tudtam , hogy szeretsz, szerettél. -hajtotta le a fejét. - Én is szerettelek, de Kurtist is és nem akartam köztetek haragot, így neked sosem vallottam be őt pedig már régebb óta ismertem.

-Szóval lett volna esélyem?- markoltam a homokba, majd mikor igennel válaszolt egy pillanatra eldőltem, és ő is így tett. 

-Most...haragszol? 

-Dehogy is.-mosolyogtam rá.-Csak sosem hittem volna és.. istenem eddig vártam, és reménykedtem, miközben tudtam, hogy ez helytelen és megjelent most meg Dayna , aki szöges ellentéte mindennek, amit benned szerettem, de egy részem mégis akarja ezt és nem tudom eldönteni és jössz most te is , hogy szerettél.. bár igaz, hogy ez csak a múlt, de akkor is.- magyaráztam és rá pillantottam, hogy érti-e miről beszélek.-Ugye csak a múlt. könyököltem fel, de nem kaptam választ , így a szívem egyre gyorsabban kezdett verni. Félve rám nézett, majd közelebb hajolt . A szánk már majdnem össze ért, amikor eltoltam.

-Sajnálom, nem lehet. -néztem bocsánat kérően rá.

-Mert más szeretsz. -bólintott, én most én hallgattam. Most megkaphattam volna azt a csókot, amiért 2 éve imádkozok, de én mostanra már nem őt akarom csókolni. Mert idő közben beleszerettem Daynába, csak eddig féltem bevallani.

-De nem akarlak megbántani..-hajoltam sóhajtva a karomra, mire a keze megérintett én pedig ismételten rá összpontosítottam.

-Nem bántottál meg, sőt felszabadultam, hogy végre kimondtam magamból, most pedig menjél és szerezd meg Daynát. 

-Az elsőnek örülök- mosolyogtam rá halványan-és amúgy pedig felesleges megszereznem..mindjárt hazamegy.

-Mi van?- akart ki-Istenem, ne drámázzál, húzzál oda-mutatott egy most érkező vigyorgó lány csapatra - és tedd amit szeretnél. -bíztatott, majd erőt súgalva átölelt.

-Te rendben leszel?-néztem még rá

-Én már most rendben vagyok.-bólintott és innentől izgatottan nézte a "jelenetet", míg én félve mentem oda.

-Sziasztok!-intettem, majd a barna hajú lányhoz fordultam, akinek a mosoly hirtelen letörlődött az arcáról. -Beszélhetnénk Dayna?

-Nem akarok.-rázta meg a fejét.-Nem akarom hallani.- mosolygott, majd hátat fordítva elindult, mire utánam nyúltam, mint mostanában annyiszor megtettem és szorosan magamhoz húztam a számat pedig az övére tapasztottam. Elsőnek nem csókolt vissza, majd lassan elnyílt a szája a karjait pedig a nyakam köré fonta.

-Én is szeretlek!- néztem a szemébe, amikor elváltunk egymástól.

8.fejezet

 Sziasztok! Sajnálom , hogy ennyit kellett rám várni és, de képtelen voltam megírni a fejezetet hiába ültem le, egyszerűen nem bírtam írni, de ma végül is elkészült az egész délutáni és esti munkámmal szóval remélem, hogy tetszik. Gondoltam rá, hogy a felénél abba hagyom és az , majd külön fejezet lesz, de úgy gondolom, hogy ez így az egész összetartozik. Meg szeretném köszönni az előző részhez kapott kommenteket és reménykedek benne, hogy ehhez is kapok egy kis véleményt, mert különben nem tudom, hogy mit vártok és mit szeretnétek. Chatet a holnapi nap folyamán megpróbálok szerkeszteni, hogy ha kommentett nem szeretnétek írni, akkor ott megtudjátok osztani velem a véleményeteket. Minden esetre nem húzom tovább , jó olvasást! (kicsit szenvedő rész lett, bocsi ) ♥♥♥

Dayna szemszöge: 

A csók után döbbenten álltam és lassan elmosolyodtam, mikor felfogtam a történteket. Elég sokszor csókoltak már meg, de ha az összesből ki kellene választanom a legjobbat , gondolkodás nélkül is tudtam volna , hogy ez az, mert ez a csók sokkal többet számított , mint az összes többi egybe véve. Sőt Jeffrin is többet jelent nekem , mint bárki más, mert a bátyám után ő áll hozzám a legközelebb és ő tudta magának kiharcolni, hogy szeressem , hogy  fél embernek érezzem magam miatta. Ő az oka annak, hogy mosolyogtam és nevettem azokban a pillanatokban, amikor legszívesebben sírtam volna a magányban és miatta érzem úgy , hogy várom a holnapot, mert végre talán van egy személy akinek számítok és aki ugyanúgy számít nekem. Eddig csak a "barátok" által ismertem a szerelmet, hiába volt sok kapcsolatom, egyiket sem tudtam szeretni úgy ahogy kellett volna. Legalábbis feltétel nélkül nem sikerült, még akkor sem, amikor már azt hittem, hogy valóban az a szerelem, de most , mikor a mutató ujjam a bizsergő , kislányosan mosolygó ajkaimra teszem, rájöttem, hogy minden amit eddig gondoltam hülyeség.

Kíváncsian a csillogó szemébe néztem, és az ő arcán is ugyanazt láttam, mint amit éreztem. Ő is boldog volt és talán egy kis zavarodottságot is észre vettem a tekintetéből, de a félelem hiányzott belőle , amit most én még pluszban éreztem. Eddig nem érdekelt, hogy mi lesz a kapcsolatommal egy csók után, de most nem ez volt a helyzet. Meg akartam kérdezni, hogy számára mit jelentett, vagy valami hasonlót, de túlságosan féltem és  nevetségesnek éreztem, hogy milyen nehéz feltenni ugyanazt a kérdést kérdést, ami már annyiszor elhangzott, hogyha a válasz olyan sokat jelent vagy épp olyan sok múlik rajta.

-Gyere , menjünk ki. -mondta fél mosollyal és a kezével az ennyimet kereste, majd mikor a kezünket összekulcsolta elindult az ellenkező irányba. Szorosan tartott maga mellett én pedig az alig 10 perce feltörő dühből már semmit nem éreztem , csak az ugyanolyan vadul dobogó szívem lüktetésére figyeltem és néha az arcára miközben azon gondolkodtam, hogy most, akkor együtt vagyunk -e vagy, hogy valóban szeret, vagy csak az ismert szöveget adta be nekem. Nem ,ő nem olyan. -zártam ki a fejemből a gondolatot és üres fejjel próbáltam végigmenni a hátra levő szakaszon, majd a kocsiban csak a mellettünk elsuhanó tájat figyeltem és csak akkor eszméltem fel a bambulásból, amikor leállt a kocsi ő pedig kinyitotta nekem az ajtót. Bár tetszett ez a gesztusa mégis egy rossz előérzetem volt, amit talán csak beképzeltem, minden esetre, így a boldogságom keveredett egy keserű érzéssel.  

Magabiztosan álltam előtte , bár belül nem így éreztem magam, mégis ezt mutattam, mert ha összetörök, így semmi nem látszik.Miután meguntam, hogy csak néztük egymás arcát és a másikat vártuk kezdeményezni ,  én léptem és  hatalmas bátorsággal szólásra nyitottam a számat, de belőle gyorsabban törtek fel a szavak.

-Felejtsük el. Felejtsd el az előbbit. -mondta ki halkan, de a csendben ez is úgy hatott , mint ha egy puskagolyó süvített volna el mellettünk.

-Tévedés volt az egész?- kérdeztem gúnyos vigyorral, de ez inkább nekem szólt, mert, persze, ő nem olyan.

-Én csak..nem tudom mit éreztem, de most már igen és ennek itt -mutatott közénk-nem lenne értelme. -rázta meg a fejét és várakozva nézett rám, hogy egyet értek-e vele.

-Persze, hogy nem lenne , hisz 2 hét múlva megyek haza.- adtam igazat, bár nekem most nem is kellett semmi ok , hogy belemenjek egy kapcsolatba, ahol valóban boldog vagyok és teljesen nyitott.

-Akkor neked is csak egy röpke csók volt? - emelte vissza a  fejem az államnál fogva, mert miután elmondtam azt az egy mondatot belebámultam a mellette lévő sötétségbe.

-Persze.-gondoltam arra a kis időre, amikor a puha szája az ennyimen volt.-Meg amúgy is, számomra mindenki csak egy röpke kaland.-ráztam meg a vállam , majd egy puszit nyomtam az arcára , ahogy egy ideje már minden alkalommal tettem és erősnek mutatva magam, rá mosolyogtam, majd hátra fordultam és kapkodva szaladtam fel a lépcsőn. Menekültem előle és a hülye érzelmeim elől.

 A feldúltságom ellenére nyugodtan csuktam be magam után az ajtót, majd a biztonság kedvéért kulcsra zártam és a tőlem messze lévő tükörbe néztem. 

-Mégis mit vártál? Hisz neki soha nem leszel elég jó. -mosolyogtam magamra fájdalmasan, az ajtónak dőlve. Akárkit megkaphatnék, de nekem ő kell, akinek ha úgy van kedve, bunkózik, de ha előtör belőle az az oldala, akkor minden percét rám szenteli és figyelmesen hallgat meg. Egy pillanatra érezteti velem, hogy nagyon is számítok neki, majd ő is felveszi az álcáját. Vagy  a törődő oldala az ő álcája?

Üveges tekintettel mentem a háló szobámban és a koszos daraboktól megszabadítottam magam, majd előkotortam egy meleg pizsama felsőt az ágyról, ahol a naplóm feküdt kinyitva , pont ahogy hagytam. Erről senki nem tud, csak én, mert habár soha nem is voltam az a napló író típus, idővel rájöttem, hogy sokkal jobb, ha kiírom magamból a dolgokat, amik zavarnak, vagy történnek velem. Sokkal jobb ha valakivel megosztom az érzéseim. " Azt hiszem már valamilyen szinten függök tőle. Tőle függ a boldogságom és az utóbbi napok a lehető legjobbak voltak. Talán a legmeglepőbb, hogy beleszerettem és őt nem szeretném elveszteni. "-fogta meg az utolsó mondatom a szememet , mire érzelem mentesen felemeltem a könyvet kitéptem azt a lapot belőle, majd összegyűrve a kukába hajítottam , a kis rózsaszín lakatos füzetet, pedig visszadobtam az ágyra, majd az ágy elől kiszedtem a papucsom és a fürdőbe tipegtem, ahol talán egy órán át áztattam magam és ahol sikerült eldöntenem, hogy valójában nem is akarom őt. És igaza van hülyeség lenne belevágni ebbe a kapcsolatba, amit amúgy is csak én képzeltem be, mert ha egy apró reményt is meglátok , azt rögtön tovább gondolom, mielőtt bemesélem magamnak, hogy ez helyes,  ezt az esélyt meg kell ragadnom.  

A tükörről letöröltem a melegtől keletkezett párát és egy könnyű mozdulattal felcofoztam a vizes hajamat , majd szembe néztem magammal. Az arcomon nem látszott a megtörtség , sőt ha egy mosolyt erőltettem magamra akkor is úgy tűnt, hogy valóban boldog vagyok.

Tökéletes.- gondoltam , majd a nappaliban végigdőltem a kanapén és a laptopomon netteztem, amit egy pittyegés vágott félbe. Ledöbbenve láttam, hogy aputól jött, így mély levegőt vége, kapkodva nyitottam meg.

" Susannel eszünkbe jutott, hogy talán egy vacsora keretéig össze kellene hozni a családot. Tényleg csak mi és semmi munka. Holnap este hétkor a főbejáratnál találkozunk. "-olvastam el, majd a hirtelen boldogságtól elkezdtem ugrálni.Talán ha az élet elvesz valamit, akkor add helyette mást. Lehet , hogy anyuék végre rádöbbentek, hogy a családban nem így működnek a dolgok.-gondoltam, majd lefeküdtem aludni, hogy holnap véletlen se legyenek karikák a szemem alatt .

Reggel, vagy inkább délben a telefonom csörgőhangjára keltem fel, majd mosolyogva láttam, hogy Jeffrin hív és már a névére pillantva pillangók repdestek a gyomromban.

-Még álmodom, vagy valóban te keltesz?- szóltam bele és visszacsuktam a szemem.

-Ha én keltettelek, akkor jó reggelt..azt hiszem.. minden esetre mára van terved? Gondoltam mehetnénk cirkuszba, vagy amit kitalálsz.-mondta és a hangja  rekedt és túlságosan is mély volt a szokásoshoz képest , így arra következtettem, hogy ő is mostanában kelhetett fel.

-Az igazat megvallva, ma este vacsorázni megyek.- mondtam izgatottan és mivel a vonal túlsó végén csönd uralkodott, már azt hittem, hogy megszakadt, amíg meg nem törte.

- Hát akkor jó randit.

-Nem randi.-ráztam meg a fejem,bár magam se tudom minek és lassan elmagyaráztam neki a tegnap esti üzenetet és az ahhoz fűződő reményeimet , majd még beszéltünk egy darabig. Felajánlotta, hogy eljön velem a boltokba(nincs ehhez az estéhez megfelelő ruhám ..legalábbis szerintem ) , de vissza utasítottam. Akármennyire is esett nehezemre, kellett egy kis külön töltött idő, hogy magammal is elhitessem, hogy tényleg nem kel nekem és tökéletesen megvagyok nélküle, ezért miután letettük villámgyorsan öltöztem fel, majd  a fürdőben elintéztem a dolgaim és hívtam egy fuvart a szállodától. Elvileg saját taxis cégük is van, szóval ideje kipróbálni. A várakozó idő alatt visszafutottam egy felsőért, az erős szél miatt , majd könyökölve ültem egy benti padon. Ilyenkor általában előveszem a telefonom és azon játszok , de most jól esett csak nézelődni . 

-Hölgyem.-nyújtott kezet egy öltönyben álló férfi.-Önért kellett, hogy jöjjek? -kérdezte meg varázslatos mosollyal. Az arcát elnézve vagy 24 évesnek saccoltam és bár nem volt csúnya mégse fogott meg benne semmi. Óvatosan körül néztem, hogy van -e még rajtam kívül valaki, de amikor csak a rohanó embereket láttam segítség nélkül felálltam és a fekete autóhoz lépkedtem.Az ajtó előtt megvártam, hogy kinyissa, és könnyedén belesűlyedtem a kényelmes ülésbe. Lediktáltam a címet , majd türelmetlenül nézelődtem, de a fejemben felbukkant a tegnapi csók, így inkább a soförrel kezdtem beszélgetni. Mint kiderült Martinnak hívják és az évszámával kapcsolatban csak egy évvel néztem idősebbnek.

-Köszönöm.-nyomtam a kezébe a szükséges pénzt és egy kis borravalót, majd elindultam a legelső bolt felé. Azt mondják, hogy szerelmi bánatra tökéletes a vásárlás én, pedig , boltkóros létemre, tökéletesen támogattam ezt az állítást. A legelső boltból , amint beléptem ki is rúgtak azzal a címszóval, hogy egy ilyen fiatal lány biztos nem tudja megfizetni azokat az árakat, így dühösen mentem e mellette lévő cipő boltba, ahol rögtön beleszerettem egy tökéletes darabba, majd a pénztárhoz állva kifizettem. innentől nehezebb dolgom volt, mert cipőhöz választani ruhát nem épp a legkönyebb dolog. Első szempontból tetszenie kell ,és jól kell mutatnia rajtam, de a cipőhöz is , így az első 10 alkalmi ruha, amit megláttam ki is esett és csak három órára akadtam rá arra , ami nem volt túlságosan alkalmi, de nem is hétköznapi .Szerintem pont tökéletes a mai vacsorára, így a kosárba tettem és a legközelebbi gyorsétteremben megebédeltem, majd 4 órára vissza is értem a szállásra, ahol elsőnek pihentem. Ez nálam annyit takart, hogy elkezdtem olvasni az újonnan beszerzett könyvet, majd egy óra múlva készülődni kezdtem és -e közbe mosolyogva tudtam be, hogy a mai nap alig jutott eszembe Jeffrin, de nem akartam a véletlenre támaszkodni a tévében egy zene csatornát kerestem és annyira hangosra tettem a zenét, hogy akárhol legyek hallottam. A baj, csak az volt, hogy hiába figyeltem a szövegre vagy táncoltam a zenére folyamatosan a szemem előtt lebegett az arca vagy egy-egy emlékképe.

 Miután letusoltam felhúztam az új ruhát, majd megcsináltam a hajamat és a sminkemet, csakhogy az utóbbi sehogy sem sikerült, tökéletesre , így háromszor csináltam újra, de eredménytelenül viszont több időm már nem volt, ezért mindent bele gyömöszködtem egy táskába és kellőképp igyekezve siettem le, ahol már a bátyám áll zsebre dugott kézzel.

-Csinos , mint mindig.-forgatott meg, majd köszönés kép megölelt.

-Elegáns és pontos.- biccentettem felé elismerően , majd a lépcsőre nézve vártam, hogy megjelenjen anya és apa.

-Szerinted tényleg össze akarják hozni a családot, vagy valami hatalmas bejelenteni valójuk van , amit óvatosan kell közölni velünk.

-Ha az a hírük , hogy ideköltözünk felőlem okés, nem kell hozzá vacsi. -ráztam meg a vállam és kiráztam a fejemből azt a gondolatot, hogy így könnyeben érném el Jeffrinnél , hogy belém szeressen. -Majd kiderül.-Adtam rendes választ és óra pontosságra jelent meg anya egy zöld csinos kosztümben , mellette pedig apa a nélkülözhetetlen öltönyben én pedig boldogan öleltem át őket kisgyerek módjára. De hát mit tehetek, ha hiányoztak? Ron illedelmesen felkínálta  a karját, én pedig boldogan karoltam bele. Az út alatt, ami nem volt hosszú, csak 20 perc anyuék boldogan meséltek az itt eltöltött napjaikról , majd utánuk mi is mondtunk pár szót. Mint sejtettem egy mások számára elég puccos étterembe mentünk , ahol a pincérek kihúzták nekünk a széket és ahol az asztalon vagy 5 fajta villa és 3 kanál volt.

-Tehát..-kezdett bele apa, csakhogy a telefonja megszólalt. Ne vedd fel!-kértem a szememmel, de mintha értette volna folytatta a mondandóját és néha beletúrt a szőkés hajába, amit a bátyám örökölt .Mikor kihozták a rendelt ételt  a telefonja ismét csörgésbe kezdett.

-Élnézést, ezt muszáj felvennem. -állt fel miután ránézett a kijelzőre és kiment az étteremhez tartozó erkélyre. 

-Hát persze, hogy muszáj.-suttogtam mire anya az asztalon fektetett kezemre tette a kezét és megszorította azt.

-Ne neheztelj rá. -kérlelt és a szemei aggódóan figyelt én ,mire egy mosollyal nyugtattam meg , majd apa tárgyilagosan lépett a széke mögé , de már nem húzta ki magának. 

-Talán a vacsorát el kell halasztanunk. Egy óra múlva vár minket Jams. Azt üzeni fontos.- közölte mindnyájunkkal és ez azt jelentette, hogy megint fontosabb az egyik partnerük a cégnél, mint mi.Én álltam fel a leggyorsabban a székemről és felvarázsoltam a minden rendben vigyort, majd idegesen toltam be a széket és megjelentek a valódi érzéseim, amikor apára néztem. A csalódás és a harag. 

-Dayna, drágám. -állt fel anya is. -Érts meg , hogy ez fontos. 

-Persze, hogy fontos.-bólintottam, majd Ron arcára néztem, aki már meg se lepődött . Elég volt egy pillantás és tudtam, hogy ő is reménykedett, bár ő sokkal érettebb. Ő már sejtette, hogy úgyis lesz valami, ami tönkreteszi az estét, mert  a Laumer család nem vacsorázhat munka nélkül. 

-Ron, mond meg neki.-fordult anya a bátyámhoz.

-Igaza van.-tárta szét a karját, majd mellém sétált és elindultunk kifelé. Apa kifizette a számlát és csendeben utaztunk vissza.

-Dayna!-kiabált utánam apa a szálloda előtt, mert ahogy lefékezett a kocsi, én már ki is pattantam és gyors léptekkel mentem felfelé, csakhogy nem a szobámba hanem arra a helyre, ahol mindig strandolni szoktunk Jeffrinnel.  

-Igen? - kérdeztem meg félúton a kis koktélos bodega mellett, ahol az első éjszaka voltam. 

-Holnap vagy valamikor bepótoljuk. És ha hazamegyünk ígérem, hogy kiveszünk egy hét szabadságot.-kezdte el mondani és egy lépést tett felém.

-Ne. Ne mondj ilyet.-ráztam meg a fejem és szorosan összeszorítottam a szám. -Nem akarom, hogy ezt mond mert elhinném, ahogy az összes eddigit is elhittem. Nem akarok több ígéretet, mert ezzel reményt adsz és amibe én hetekig át kapaszkodom, mert elhiszem, hogy igaz. -mondtam és visszaigazítottam a hajam, amibe a szél belekapott, majd sarkon fordulva elindultam, bár ahogy leértem a fával kirakott járdáról  levettem a cipőm , mert elsülyedtem a homokban.

-Dayna.-lépett mellém Jeffrin. Egy pillanatig ránéztem és tudtam, hogy mindent hallott, mert  csak 5 méter választott el az előző helyemtől. Halványan megráztam a fejem, ezzel jelezve, hogy nem akarok társaságot, majd kíváncsian hátra néztem, hogy kivel volt eddig. Egy vigyort erőltettem magamra és úgy köszöntem Adinának és Kurtisnek, majd Jeffrint kikerülve gyors léptekkel haladtam a homokba , míg végül leültem távol az emberektől egy kidőlt fára és a sima vízfelszínt néztem, amin megjelent a hold hullámos tükörképe. A lábaimat felhúztam és a kezemmel átkulcsoltam a fejemet pedig a térdemre hajtottam, amikor Valaki leült mellém. Nem is kellett oldalra néznem, mert a jellegzetes illata rögtön megcsapta az orromat.

-Nem szeretnék beszélgetni.-jelentettem ki .

-Nem is kell beszélgetnünk.- hallottam meg Jeffrin hangját és valóban nem szólalt meg többet én pedig áldottam az eszem, hogy kibírtam könnyek nélkül ,ha már a szomorúságomat nincs erőm takarni.

-Haza kellene mennem, mert ma este anyuék dolgoznak és én vigyázok a hugomra. Megleszel vagy maradjak még?- kérdezte meg fél óra múlva.

-Megleszek.-mosolyogtam rá, majd búcsúzóul még magához ölelt.-Ha bármi van nyugodtan keress fel, jó? Ígérd meg. Ha rosszabbul vagy vagy úgy érzed szét esel...-suttogta a fülembe, majd a válasz erejéig eltolt magától.

-Ígérem.-bólintottam ő pedig homlokon puszilt és elment. Talán 5 perccel utána én is felmentem a szobámba, ahol nagy meglepetésemre apa ült.

-Meg kellene beszélnünk ezt az egészet.

-Nem vagy késésben?-kérdeztem meg és szembe ültem vele.

-De abban vagyunk , mert kiakadtál édesanyád, pedig nem szeretett volna itt hagyni, nekünk meg fogalmunk sem volt, hogy merre mehettél, de a bátyád szerint időre van szűkséged, így nem zavartunk telefonon.-darálta le én pedig elismerően biccentettem.

-Holnap találkozunk. Minden rendben.- álltam fel , majd megvártam, hogy ő is így tegyen.-Az istenért nem rabolnám az idődet. -tettem még hozzá, mire fáradtan sóhajtott.

-A lányom vagy Ron pedig a fiam. Ti is tudjátok, hogy többet jelentetek számunkra , mint a munkánk.

-Persze.-mondtam , mintha tényleg így lenne. 

-Akkor holnap találkozunk.-köszönt el és becsukta az ajtót én pedig megpróbáltam úgy tenni mintha minden rendben lenne, de a könnyeim magától kezdtek el hullani és akármennyire is próbáltam nem tudtam abbahagyni a sírást. Nem akartam reményt. Nem akartam arra gondolni, hogy egyszer tényleg elmehetünk valamerre mindenféle telefon nélkül. 

Mivel a padlón éreztem magam átmentem a folyosón Ron szobájához, de ő az utcákat járhatta, mert nem nyitotta ki, így vissza érve  telefonon próbáltam felhívni Jeffrint , csakhogy nem volt kapcsolható. 

Sírva rogytam az ágyra és úgy ahogy voltam ruhástól próbáltam meg elaludni, de képtelen voltam, mert az elmúlt emlékek a fejemben cikáztak. Megpróbáltam megint felhívni Jeffrint, de még mindig nem értem el és mivel szűkségem volt rá bepakoltam egy táskámba a telefont , plusz lemostam az elfolyt sminket , majd felvetem egy kényelmesebb cipőt és egy kardigánt lementem a portára ahol elkértem Jeffrin lakhelyének címét és csak nagy nehezen tudtam kikérni, de nem érdekelt, a lehető leggyorsabban mentem oda, reménykedve abban , hogy nem zavarok. Egy takaros háznál megálltam, majd miután leellenőriztem a címet bekopogtam és próbáltam visszatartani a könnyeimet. Nem tévedtem, mert ő nyitott ajtót, bár csak egy farmer nadrágban volt, most nem foglalkoztam azzal , hogy hogy néz ki.

-Már vártam, hogy mikor bukkansz fel, bár én telefonra gondoltam.-nyitotta kintebb az ajtót és halványan mosolygott .

-Drámai belépőt szerettem volna,azt pedig telefonon nem lehet, főleg ha ki vagy kapcsolva. -vontam vállat ő pedig fájdalmasan felsziszentett jelezve, hogy elfelejtette.

-Erre gyere, Hailey már alszik. -irányított a szobájába, majd becsukta az ajtót én pedig leültem az ágyára.

-Szeretnél itt aludni?- kérdezte meg , mire nemlegesen megráztam a fejem , de azért a szekrényéhez ment. -Ha mégis..nem kasmír, de talán jó lesz.-dobott mellém egy pólót én pedig felálltam és a nyakába vetettem magam. A karjai szorosan fonódtak körém, mire felsírtam. 

-Olyan jó volt abba a reménybe kapaszkodni.- mondtam el az egyetlen érthető mondatott és bár utáltam magam, hogy itt vagyok és elsírom a bánatom mégis jól esett, hogy van kire támaszkodnom. Soha nem szerettem kimutatni másoknak, hogyha fáj valamim vagy , hogyha szenvedek valami miatt, főleg nem akartam sírni más előtt, de most mégis helyénvalónak és könnyebbnek tűnt ez a megoldás.

-Nem lesz semmi baj. Itt vagyok és segítek.- simogatta egyik kezével a hátamat, a másikkal pedig a hajamba túrt. 

-Miért? -tudakoltam még mindig sírva.

-Mert fontos vagy nekem.-mondta mire egy kicsit megnyugodtam és szépen lassan abbahagytam a sírást.

-Sajnálom.-kértem tőle bocsánatot az előbbi kirohanásom miatt mire legyintett és leültetett  , majd ő is elhelyezkedett mellettem én pedig kiöntöttem a szívem életemben talán másodjára valakinek.

7.fejezet

Másnap már nem akartam volna vissza menni, így különféle elfoglaltságot kerestem magamnak, de végig ott  volt  az eszemben és ez nem hagyott nyugodni egyik nap sem, ezért habár jóval távolság tartóbb lettem vele kapcsolatban ,mégis átmentem, de az érzéseim megijesztettek..nagyon is.

-Szia haver! Rá érsz?- kérdeztem a telefonba attól az embertől akire mindig is számíthattam és ez most is így volt. Nagyjából felvázoltam neki a napokban történteket és a segítségét kértem, hogy távolabb taszítsam Daynát magamtól , mert már túlságosan tartottam tőle , hogy beleszeretek.

-Miért lenne olyan rossz ha beleszeretnél?  -sóhajtva kérdezett rá arra a témára, amit mindig is kerültem. Legalábbis a gondolatától rettegtem és a félelmeinkkel mindig nehezen szállunk szembe.

-Mert lehetetlen szerelem lenne. Én csak egy nyári kaland lenék az életében, és ha beleszeretek csak szenvedni fogok.-magyaráztam , majd egy röpke pillanatra Adinára gondoltam, aki mostanában ritkán fordult meg a fejemben. Egyik lehetetlen szerelemből a másikba..nem is én lennék.

-Nem biztos , hogy szenvednél és egy nyári kaland nem is olyan rossz mint képzeled.

-De nem akarok nyári kalandot. Legszívesebben kitenném a helyi dzsungel közepébe és ott hagynám , hogy megszabaduljak az érzéstől vagy hazaküldeném az első járattal , de tartok tőle, hogy hiányozni fog és a gáz, hogy egyre jobban megismerem és megkedvelem.-vallottam be

-Akkor tedd az!-vágja rá Kurtis, mire az értetlenségemnek hangot adtam, ugyanis nem értettem mire mondta. -Ha félsz, hogy megismered akkor vissza kell térned ahhoz, hogy megutáltasd magad..hagyd a dzsungel közepén. Holnap úgyis kiránduló idő lesz.

-Ez azért durva lenne.-kételkedtem

-Jó, akkor ne hagyd ott, csak véletlen szerűen tévedjetek el, majd menjetek be abba a hazába , ahol bulit szoktunk szervezni mi, pedig pár haverral arra megyünk ha megdobsz egy üzivel mi egy kicsit beijesszük. A végén kiderülhetne, hogy csak szórakozni akartál és így sikerülne megutáltatnod magad.

-Nem hiszem, hogy jó ötlet.

-Most kell az a távolság közétek vagy nem? - tette fel a kérdést mire gondolkodás nélkül belementem.

" Holnap háromkor tali. Kirándulós ruhát vegyél , dzsungelbe megyünk ;) xoxo J. "-küldtem el az üzenetet és lelki ismeret furdalással bámultam a képernyőt, majd felhívtam Adinát, csakhogy még inkább fokozzam az érzésemet. Bár a beszélgetésünk során se Kurtis se Dayna nem került szóba , majdnem egy órán át csevegtünk csak úgy egymásról és a terveinkről.

-Szóval dzsungelezünk...kígyók madarak minden van bent? Az igaz, hogy van bent, egy vízesés?-kérdezte vidáman mosolyogva Dayna és felváltva nézte a tájat és engem, ahogy az útra koncentrálok.

-Aha, majd azt is megnézzük.- győztem le a késztetést, hogy elkezdek neki mesélni a helyről és az ott történt emlékeimről ő pedig mosolyogva kapcsolta be a rádiót , majd megigazította  a haját és beszélni kezdett , de nekem folyamatosan egy idegesítő csomó volt a gyomromban, talán az miatt, mert tudtam , hogy mit teszek vele. Számít rám és megbízik bennem én , pedig átvágom.

-Gyere pattanj ki.-mondtam mikor leparkoltunk a dzsungel közelébe és kis séta után elkezdődtek a fák sokasága. Kisé félve nézett körül, majd a szemébe ismét visszaköltözött az élet vidámság.  A hely számomra már ismerős volt, így tudtam merre van az a vízesés amire ő vágyik, ezért elsőnek arra tartottam, hogy legalább valami szép emléke legyen a helyről, a vízesés pedig mindenféleképp az volt.

-Minden rendben van? Furcsán viselkedsz..-szakított ki a gondolataimból , de csak egy bólintással jeleztem a hazugságom, miközben elmondtam volna, hogy nem , semmi nincs rendben, mert teljesen össze vagyok zavarodva.

-Ezeket a kókuszokat meg lehet enni?- mutatott a fejünk felé, mire felpillantottam és valóban egy kókusz fa alatt sétáltunk el.

-Persze.-vágtam rá és haladtam volna tovább, de mivel nem jött utánam visszafordultam.

-Nem fogok levenni onnan egyet.- ráztam meg  a fejem , mielőtt megszólalt volna.

-Nem is ezt akartam. - grimaszolt, mire az egyik szemöldökömet felhúztam és a számat fél mosolyra húztam.-Jó talán igazad van, de akkor én leszedem , csak segíts, hogy kell inni és enni. - kérlelt én pedig akárhogy is akartam nem tudtam ellenállni a kérésének. Úgy látszik a kezdetleges erőm, ami még hetekkel ezelőtt megvolt, elveszett.

-Te akarsz felmászni?- kérdeztem, amikor ledobta a táskáját a földre és a fába kapaszkodott , majd elkezdte felhúzni magát a kérdésemre viszont nem válaszolt, mert minden erejét elvette az , hogy három méterrel fentebb jusson. 

-Le ne ess!- mondtam neki, amikor már a felénél állt és a biztonság kedvéért pont úgy álltam, hogy elkaphassam, ha épp lezuhanna.

-Próbálkozok, de elfáradtam.- kiabált le és a hangja valóban zilált volt.- nem megy tovább.-döntötte a fának a fejét, majd hirtelen fél métert lecsúszott, miközben az ijedségtől felsikoltott.

-Onnan már le tudsz ugorni.-szóltam neki, mert a szemeit szorosan összeszorította és úgy kapaszkodott , mintha az élete múlna rajta.

-Te mit csinálsz?-kérdezte, amikor lejött én pedig a kezemet a fa oldalára helyeztem, majd felugrottam és a lábammal próbáltam feltolni magam.

-Szeretnél enni, szóval hozok neked.- mondtam és tudtam jól, hogy nem kellene ezt tennem, de mégis folytattam a mászást mígnem el nem értem a legközelebbi darabot és lassan csúsztam lefelé . Már a fa felénél jártam , amikor az egyik kezem félre csusszant én pedig lezuhantam és egy kevésbé fájdalmas találkozóm volt a földdel. 

-Úr isten! Jól vagy?- térdelt hirtelen mellém és az arcán valódi aggódás tükröződött én pedig válaszként elmosolyodtam, majd az egyik könyökömre támaszkodtam.

-Megvan a kókusz.-mutattam fel , mire az arcára varázslatos mosoly költözött. 

-Ledobhattuk volna , és akkor nem zuhantál volna ekkorát.

-Nem volt nagy távolság.-álltam fel és kivadásztam egy kést a táskám oldalából, majd ahogy a nagyapa tanította a kókusz alján lévő három lyukból megkerestem a legpuhábban , amit kifaragtam és átnyújtottam neki. 

-Elsőnek idd ki.-adtam oda. Ő óvatosan nyúlt oda és a keze az ennyimére simult miközben elvette tőlem, majd újra , amikor visszaadta. Eddig is így ért hozzám és csak most tűnik fel nekem?-kérdeztem magamtól miközben egy kicsi sziklát vagy követ kerestem, amit méterekkel odébb megláttam. A kókusz elkezdtem hozzá ütögetni,majd mikor sikeresen ketté tört leültünk a kőre és a késsel darabokat vájtam ki amit közösen ettünk.

-Nem ilyennek képzeltem. Ez olyan mint a dió.- jelentette ki az első falat után.

-Csak hasonlít rá és azért, mert még friss.Ha ki van szárítva valóban olyan mint a boltban kapható reszelék. -vontam vállat amikor lenyeltem a falatot és a következő darabot felé nyújtottam.

-Anya biztos imádná. -nézet maga elé, majd amikor az egész ehető részt eltüntettük ismét a vízesés felé indultunk.

-Vajon milyen lehet az indákon utazni, mint Tarzan?- nézett körül, majd ebben a pillanatban, megcsúszott az előtte lévő sárban , de nem esett el, mert a reflexem eléggé gyorsak voltak ahhoz, hogy még időben elkaptam..bár ebben segített az is, hogy olyan közel mentem mellette, hogy a kezünk néha összeütközött.

-Talán előbb tanulj meg a földön közlekedni .- mosolyogtam rá gúnyosan, mert ha ezt nem tettem volna akkor még inkább megkedveltetem magam.

A megjegyzésemre elfintorgott, majd mivel én még mindig nem húztam fel a nyakamba kapaszkodott és felhúzta magát, de nem engedett el sőt hátrébb se lépett, így olyan közel került hozzám, hogy az orrúnk összeért és az arcomon éreztem az ő nyugodt lélegzetét, ami az ennyimre nem volt mondható.

-Úgy látszik mostanában nem, hagyod, hogy bajom essen. 

-Talán csak azért,mert egy idióta vagyok aki jókor van jó helyen, ne képzelj bele többet. -mondtam és elengedtem a derekát, majd a kezét leszedtem a nyakamról és elindultam , mit sem törődve, hogy jön-e utánam, vagy nem.

-Jeff! Itt lehetnek ingoványok? - kiabált 

-Elméletileg igen.-válaszoltam hátra sem fordulva, de amikor segítségért kért kénytelen voltam felé pillantani, de ekkorra a térde alatti rész már nem  látszódott.Mivel siettem, így nem süllyedt sokkal többet, megragadtam a karját és kihúztam, csakhogy a lendületem egy kicsivel nagyobb volt, így hátra estem, magammal húzva őt is. Egy pillanatra elfelejtettem, hogy az ingoványba estünk bele pontosabban én, mert ő rám esett és a kezemmel az arcomat csikiző hajszálát a füle mögé tűrtem.  A mellkasom hihetetlen gyorsasággal süllyedt és nagy volt a késztetés arra, hogy megcsókoljam, de még nehezebb volt, megállítani magam, amikor előre hajoltam.

-Ügyesen szállj le rólam és menjél el jobbra, arra biztosan nincs szurdok. Egy erősebb ágat törjél le és segíts innen kijutnom. -mondtam a csók helyett, mire bólintott  és úgy tett ahogy kértem. Vajon visszacsókolt volna?-jutott eszembe, mert a  tekintetemet fürkésző barna szemből semmit nem tudtam kiolvasni és, amikor közeledtem felé ő nem tette ugyanezt. Az ő arca semmit nem árult el, mert az évek alatt jól megtanulta eltakarni az érzéseit.

-Kössz. - mondtam mikor én is két lábra álltam . Az egész lábát sár borította és az arcán is volt egy két folt, a hajáról nem is beszélve, de még ettől sem láttam csúnyábbnak. Hirtelen sarkon fordultam és elég gyorsan haladtam előre.

-Te most haragszol rám? -kérdezte mellettem futva amire kapásból rávágtam a nemet. És igaz is volt. Nem rá haragudtam hanem magamra és az érzéseimre. Arra a késztetésre, ami azt sugallta , hogy csókoljam meg, hogy fogjam meg a kezét . Egy szembe eső ágat félre toltam és nem csaptam vissza rá, hanem unottan vártam, amíg mellém ér. -Ha nem haragszol kérdezhetek valamit? 

-Ha nem kérdeznél is feltennéd a kérdést, akár hallani akarom, akár nem. -ráztam meg a vállam és indulni akartam, de elém lépet és mindkét kezét a mellkasomra tette. 

-Az előbb megakartál csókolni?-nézett bele a szemembe,  és a kérdésére a szívem vadabbul kezdett kalapálni, de ő ezt pontosan érezte, mert szélesen elmosolygott . Talán boldog volt, vagy csak szánalomból vigyorgott, mert úgy hitte sikerült neki és elérte, hogy bele szeressek. Szánt , mert rájött én sem vagyok különb és rám is ugyanolyan hatással van.

-Soha nem tennék olyat.- hajoltam közelebb a fülébe súgva miközben a kezét levettem a mellkasomról, majd leengedtem őket és kikerülve haladtam a kis vizes részhez, ahol reményeim szerint meg is tudunk fürödni, így megszabadulunk a sártól. Az utat végig csöndben tettük meg, én elől haladva és , csak akkor vártam be, amikor már  egy két levél választott el minket a tó szerű helytől.

Mikor az utolsó levelet is eltüntettem az útból fél szemmel csak az arcát néztem . A szemei nem változtak, de a szája ismerős mosolyra húzódott, csakhogy mikor rám nézett ez a mosoly le is tört , miközben gondosan ügyelt arra, hogy a  lehető legtávolibbról kerüljön ki.

A táskákat és cipőket egy helyre dobtuk le, majd míg ő lassan sétált bele én beleugrottam a hideg vízbe , ezzel telibe fröcskölve őt. 

-Igazán át gondolhatnád a dolgokat mielőtt cselekszel.

-Majd szólok ha valamit véletlen tettem.-emelkedtem ki a derékig érő vízben. Mivel a pólóm hátulja még így is sáros volt  egy gyors mozdulattal lekaptam és a vízben  próbáltam kisúrolni belőle a koszt.

-Bámulsz!-jegyeztem meg mosolyogva  és ha nem is mutattam ki, de örültem neki. Ő tagadás nélkül hátat fordított és a vízesés mögé ment, ahonnan csak a homályos alakját láttam. Illetve hátát, mert megfordult és valószínűleg ő is lemosta a ruháit.

-Fel lehet oda mászni? - hallottam meg a hangját mögülem. 

-Nem lehet és indulnunk kéne , mert esteledik. -ajánlottam miközben nagyon jól tudtam, hogy hiába esteledik, mi nem fogunk kijutni innen, amit egy óra kóborlás után közöltem vele.

-Úgy érted eltévedtünk? - nézett rám és leült a fa kiálló gyökerére .

-Teljesen..de tudok a közelben egy házat ahol meghúzhatjuk magunkat az éjszakára.

-Nem akarok itt éjszakázni.-suttogta, bár nem tudtam , hogy miért, de mikor a szemembe nézett és megláttam a könnyeit , leesett, hogy azért, mert nem tudott hangosabban beszélni.. akkor elsírná magát.

-Hé, nem lesz baj..csak egy éjszaka. -mentem közelebb , mire ő is felállt és hirtelen átölelt . Az arcát a mellkasomba fúrta a kezei pedig szorosan tekerte körém, közben a pólómba kapaszkodott. Az államat a fejére tettem, ami könnyű volt, mert teljesen egy fejjel voltam magasabb és a kezemmel a hátát simogattam. Még sohasem sírt előttem , akármennyire is készítettem ki , vagy bántottam meg, mindig mosolyogva felállt, de most valami más történt, amire nem voltam felkészülve.

-Nem lesz gond. Csak egy éjszaka.

-De én nem akarok egy éjszakát sem itt tölteni. -Engedett el és idegesen a hajába túrt, majd letörölte az arcát és  pánikolva nézett körül.

-Menjünk csak egyenesen és majd kijutunk valamelyik oldalon, de nem akarok itt maradni.-mondta és még egy könnycsepp szaladt végig az arcán.

-Félsz?-fogtam meg a kezét, mire ő hirtelen összekulcsolta az ujjainkat és megint hozzám bújt. 

-Nagyon, de nem azért amit gondolsz. Kiskoromba..elmentünk sátrazni és én este elkóboroltam. Én.. -folytatta volna, de hirtelen fel sírt és nem jött ki egy szó sem a torkán, de nem is kellett több. Nyugtatni kezdtem, majd mikor már csak szipogott egy puszit nyomtam  a homlokára .

-Gyere haza megyünk.

-De azt sem tudjuk merre van az !- mondta immáron nyugodtan én pedig lesütöttem a szemem.

-De tudom..végig tudtam-nyögtem ki, mire elengedte a kezem és egészen más tekintettel nézett rám. 

-Miért tetted? - húzta fel a szépen ívelt szemöldökét és a karját a melle alatt összefonta. 

-Mert  azt szerettem volna ha megutálnál.- nyögtem ki nehezen, mire fájdalmasan felnevetett.

-Sikerült . Tessék utállak. Teljes szívemből. -rázta meg a fejét és a hangja elég komolynak tűnt ahhoz, hogy tudjam igazat beszél.

-Figyelj, nem érted!

-Nem , tényleg nem értem! Miért olyan fontos , hogy utáljalak? Miért olyan fontos neked, hogy utálj engem?

-Mert félek! Félek, hogy beléd szeretek vagy , hogy  már most az vagyok. Össze vagyok zavarodva és könnyebb utálni téged, mint szeretni. Azt mondtad, hogy a bunkózás menekülés az érzelmek elől. Akkor azt hittem megbolondultál, de nézz rám. Teljesen igazad van.. Nehéz elhitetnem az agyammal, hogy nem szeretlek, mikor azt hiszem, hogy beléd zúgtam. -mondtam ki az eddig bennem rejlő szavakat . Féltem attól , ami ez után következik, de azért egy határozott és gyengéd mozdulattal félretűrtem egy szemébe lógó tincset , majd végigsimítottam a gyönyörű arcán. A kezem az állánál megállt és egy kicsit közelebb hajoltam hozzá, mire ő is így tett és a puha ajka az ennyimre tapadt. A kezével a hajamba túrt , majd átkarolta a nyakamat ezzel közelebb húzva magához.A gyomromban az ideges csomó helyét pillangók vették át, majd a nyelvemmel megnyaltam a száját , ami engedelmesen nyílt szét. Nem törődtem azzal, hogy pont ezt akartam mindenféle kép elkerülni és, hogy mi lesz ez után , csak élveztem a pillanatot. Azt a pillanatot, amikor a karjaim közt van és szeret engem.

6.fejezet

 Sziasztok! Köszönöm szépen az előző részhez kapott pipákat és a majdnem 3000 megtekintést. Mint látjátok meghoztam a részt, ami eléggé , sőt nagyon is rövid lett . Sajnos többet nem tudtam kihozni belőle, hiába próbálkoztam. Remélem tetszeni fog és kérlek kommizatok. Jó olvasást és mindenkinek jó tanévet! :) ♥♥♥

Minden meleg nyári nap után szükségünk van egy kis viharra, ahogy az életben is. Ezek talán egy pillanatra megállítanak a szokásos hétköznapokon  , egy-egy villámlás néha még talán meg is rémiszti az embert és ilyenkor megáll gondolkodni az életről , a hibáin.. Nem ,nem bolondultam meg, mert ha most esik is , nem erre a viharra gondoltam, hanem amikor tegnap a valódi zivatar előtt belesett Dayna a vízben, akkor ért engem valójában villám csapás. Én akkor ijedtem meg és talán így kellett rájönnöm, hogy kedvelem. Nem  szeretem, csak kedvelem..és ezt az este, ott náluk már magamban ezerszer tisztáztam mégis a fejemben van a kép ahogy beleesik és engem pedig elönt a rettegés.

-Na és az állatkert?- dülöngélt az ágyamon Hailey, a húgom különféle ötleteket adva. Gondoltam ha ma úgyis esik az eső, akkor keresek valami zárt foglalkozást és a gyerekvigyázással együtt megoldom.

-Már mondtam, hogy oda beesik az eső és elmennek a vihar elől az állatok is. -mondtam még egyszer el, majd végre beugrott valami normális. Esetleg elmehetnénk moziba..már ha neki is lesz kedve...

-Kit hívsz? -tudakozott hatalmas szemekkel .

-Daynát.-emeltem a telefont a fülemhez és vártam , hogy felvegye, de három csöngés után letette .

-Vele fogsz elmenni? -kíváncsiskodott tovább, mire az órámra néztem. 10 perc és hazajön anya, ami azt jelenti én szabad vagyok.

-Igen.

-Akkor szereted őt? Adott már puszit?  Én már kaptam az oviban valakitől. - jött közelebb hozzám én pedig újra beütöttem a számát.

-Aki kíváncsi hamar megöregszik, nem mondták már Hailey?

-Nem igaz.-kezdett durcáskodni.

-A mama is sokat szokott kérdezősködni, nem? -kérdeztem vissza, mire összeszorította a száját, majd mintha el sem hangzott volna tovább érdeklődött.

-Figyi picim, nem akarsz bemenni barbizni? -néztem rá félbeszakítva őt és már be is nyomtam a zöld gombot.

-Nem amíg nem válaszoltál.

-Jó szeretem.- hagytam rá a hazugságot, mert ha az igazat mondtam volna  tovább marad még beszélgetni és be kell bizonyítanom . 

-Jeffrin szerelmes! Jeffrin szerelmes!- ugrándozott énekelve kifele, miközben a telefonból rekedt nevetés hangzott fel.

-Na és kibe szerelmes?

-Senki.. mármint te is tudod.-gondoltam Adinára, majd rátértem a mozizásra.

-Hát nem vagyok valami jól, szóval amolyan szabad napot kapsz . -mondta, majd sürgősen elköszönt és kinyomott meg sem várva az én reakciómat.

Kicsit szerencsétlen módon kopogtattam a 203-as ajtó előtt és vártam, hogy beengedjen.

-Szia! Hát te? -nézett ki a most keletkezett kis résen nekem pedig hamar feltűnt, hogy a haja egy laza kontyba van fogva és az orra piros a sok fújástól, ráadásul a szeme is érdekesen csillogott. A megszokott ruhák helyett egy szürke melegítő szett volt rajta.

-Hoztam levest. Plusz 2 vígjátékot, szóval házimozi lesz.-mosolyogtam rá.

-Milyen leves? -kérdezte komoly arccal

-Tyúk.-válaszoltam ugyanúgy, mire elmosolyodott és kintebb nyitotta az ajtót.

-Ebben az esetben bejöhetsz. -invitált be  , majd miközben kivette a kezemből a tányért ,ami már égette az ujjaimat , folyamatosan a földet figyelte, mintha valami gond lenne.

-Nagyon rosszul vagy?- mentem utána zsebre dugott kézzel. Szerencsére nem áztam el, mert kölcsönkértem apa kocsiját.

-A 39°-os láz annak számít? -kérdezett vissza, majd a végén elég ronda köhögés tört fel belőle. A lakosztályhoz kicsi, de annál otthonosabb konyha tartozott amiben ő most elég otthonosan forgolódott, de véletlenül sem nézett rám, még ha mellettem is volt, hogy kanalat vegyen ki, csak még jobban elfordította a fejét.

-Mi a baj?

-Semmi. - vágta rá, majd kis habozás után, ami alatt szerintem rájött , hogy ez nálam nem válik be , ismét megszólalt. - Nézz rám. Hogy nézek ki? - kérdezte halkan . A kérésére ismét végigmértem, de még mindig semmi furcsát nem találtam rajta.

-Emberien.-ráztam meg a vállam halvány mosoly kíséretében, amivel neki is gy pillanatra felkunkorodott az ajka és rám mert nézni.

-Csinálsz kukoricát? - kérdezte, ezt követően pedig  enni kezdte a levest én meg keresgélni kezdtem a film nézés egyik kimaradhatatlan darabját és pár perc után közösen lépkedtünk a nappalijába , ahol a tegnap estét végig játszottuk. Most az ágyon egy vastag pléd hevert a tv-ben valami latin szappan opera ment és az ágyon egy 100-as zsepi volt felbontva.

-Ugye tudod, hogy szabadnapon vagy ? -kérdezte én pedig bólintva bekaptam egy maroknyi kukoricát. -Akkor meg miért vagy itt?

-Ezek szerint a szabad napomat veled töltöm. Melyiket nézzük?- mutattam fel, majd betettem azt amit választott és segítettem betakarni. Mikor a vállára terítettem a plédet elég közel kerültem hozzá és feltört bennem egy érzést miszerint egy puszit akarok adni a homlokára, de az ijedségemnek hála sikerült ezt gyorsan leküzdenem, majd a film, hamarosan kivert minden gondolatot a fejemből.

-Csinálok teát , merre van a forraló?- álltam fel a végén és türelmesen vártam , hogy válaszoljon.

-A tűzhely felett.- mondta, majd hapcizott. -De én nem kérek!-kiabált még utánam, amennyire engedte a rekedt hangja .

-Hát persze, hogy nem. Az egész filmet végig tüszögted meg köhögted, lázad is van és teljesen be vagy rekedve, de nem kérsz teát.-jegyeztem meg miközben elővettem két bögrét és a hozzá való dolgokat. -És orvos látott már? -könyököltem a karfára, amíg a víz forrt.

-Miért , ha nem akkor leszel a doktorom? - húzta fel a szemöldökét.

-Látom még a betegség se  tud annyira kiütni..-sóhajtottam unott tekintettel.

-Igen látott és fel is írt pár gyógyszert. -mutatott egy távolabbi szekrényre, amin a patika fél polca volt látható.

-Menjen a második? -mutattam fel miután visszatértem a teákkal.

-Nem nézünk inkább valami csöpögőset? Ott van a polcon.- kérlelt mire megráztam a fejem.

-Nem nézek béna filmet.

-Légy szíves..beteg vagyok..és lány tehát nekem kéne döntenem.- már megint ellenkezni akartam, de inkább csak megadóan felsóhajtottam.

-De én választom ki.-szabtam, mire boldogan kortyolt párat, ez után pedig betettem azt amelyik szerintem a legkevésbé volt romantikus, de a felénél kiderült , hogy hatalmasat tévedtem .

-Ezek olyan kiszámíthatóak .-ráztam a fejem és megerősítést várva oldalra néztem, de a látványtól megint mosoly került az arcomra. A plédbe bugyulálva felhúzott térdekkel nyugodtan aludt. Az ölében az üres bögréje hevert az ujjai , pedig még mindig egy kissé be voltak hajlítva, mintha fogná az előbb említett tárgyat. Az arca ki volt pirosodva, valószinűleg a láztól. Mikor én voltam hasonló helyzetben , akkor anyukám mindig körülöttem sürgött és különféle házi készítésű ételeket hozott , orvosságnak címkézve, majd utána a gyógyszereket, hiába mondtam, hogy már nagy vagyok,őt nem érdekelte, velem volt, de vele rajtam kívül senki sincsen. Talán a szülei azt se tudják, hogy valami baja van a lányuknak. -gondoltam, mire a mosoly lefagyott az arcomról. Csendben felálltam és letettem a bögréjét és egy rongyot kerestem, amit bevizeztem, majd a forró homlokára tettem mielőtt mellé ültem és átkaroltam ő pedig álmában a fejét az én vállamra hajtotta, majd magyarázott valamit, amit nem tudtam kivenni és csendben szuszogott tovább. Nem érdekelt, hogy ő direkt a tőlem lévő legtávolabb lévő helyre ült, csakhogy ne kaphassam el, szerettem volna hogyha ténylegesen mellette vagyok még ha ezt nem is tudja és nem is fogja megtudni.

Őt hirtelen kirázta a hideg és közelebb bújt hozzám én pedig megsimítottam a hátát és a rongyot a fején megfordítottam, majd arcát vizsgáltam. A vonásokat amiket már az elmúlt egy hétben annyiszor láttam és most már egészen ismerősen derengtek . Nem sok mindent tudok róla és ő se ismer igazándiból, de mégis mindketten megmutattuk egymásnak azt a részt , amit mindenki elől titkon óvunk, mert nagyon jól tudom, hogy nem sok ember előtt mutatkozna így ahogy most fekszik mellettem.