12.rész

 Sziasztok! Mint látjátok sok késéssel, de meghoztam a részt. Sajnálom, hogy eddig nem voltam, de eléggé sűrű volt a napi rendem és semmi időm nem volt írni. Ez a fejezet ennek az évadnak az utolsó része,de rögtön pár nap múlva hozom a következő részt, szóval nagyon sok változás nem történik, csak szerettem volna külön választani a kettőt, mert mégiscsak egy egész időszak zárul le. A fejezetről annyit, hogy kíváncsi vagyok a véleményetekre és tudom, hogy nem lett a legjobb, de remélem nem is a legrosszabb...jó olvasást és köszönöm az előzőhöz kapott kommenteket. Nagyon imádlak titeket!♥♥♥♥

Jeffrin szemszöge:

Az az éjszaka után nem mertem rögtön utána menni a hotel szobájába, de vissza menni se volt kedvem, így

csak hazafelé indultam és inkább másnapra halasztottam a próbálkozást , hogy még egyszer beszéljek Daynával, de az idő ellenem játszott. Mivel nem akart beengedni kikértem a kulcsot, de amikor kinyitottam az ajtót, csak egy üres szoba fogadott, ami kongott a csendtől és a  magánytól, de az egész helyen az ő illata terjedt, amitől összeszorult a mellkasom és olyan érzésem volt, mintha még mindig itt lenne, holott láttam magam előtt a kihalt helységet. Végigkutattam az egész szobát, de csak egy dolog volt , amit itt hagyott, mégpedig egy levél a szüleinek címezve. Leírta benne, hogy nem akar többé itt lenni és hazament. Már felesleges lett volna számára az a pár itt töltött nap, ami még volt hátra és, hogy otthon jobban lesz. A levelet fájó szívvel csúsztattam be a helyére és ekkor tudatosult bennem igazán, hogy ténylegesen elveszítettem. Örökre . Pár óra alatt felforgott az életem ebben a hónapban már sokadjára és mindez miatta. Megjelent és kénytelen voltam nem vele törődni, mert megkövetelte magának, majd idővel már nem is akartam mást. Beleszerettem, úgy isten igazából, és nem vigyáztam rá igazán. Természetesnek vettem, hogy van nekem és, hogy van még időnk, ráadásul mindent elrontottam azzal, hogy nem löktem el magamtól Adinát. Bár nem is értettem, hogy miért nem tettem. Eleinte megpróbáltam, mert tudtam, hogy fontos nekem Dayna és nem tehetem meg vele ezt, de mégsem tudtam teljesen eltolni  magamtól mikor fellobbant bennem valami ami azt követelte, hogy csókoljak vissza én pedig engedtem magamnak .Engedtem, hogy tönkre tegyem életem legszebb nyarát és egy lányt. Pontosabban azt a lányt, aki úgy belopta magát a szívembe, hogy észre se vettem.

A gondolataim miatt leültem egy székbe és vártam. Vártam, arra, hogy hirtelen megjelenjen az ajtóba , merthogy itt hagyott valamit. Vagy csak egy jelre, egy gondolatra , ami megsúgja mit kellene tennem, de képtelen voltam normálisan gondolkodni. Nem akartam sajnáltatni magamat, mert jól tudtam, hogy én csesztem el és tudom, hogy ez talán életem hátralevő részéig kísérteni fog, vagy amíg meg nem bizonyosodók arról, hogy ő már jól van és tovább lépett.

-Megbízott bennem.-húztam el fájdalmasan a számat és ezt a pár szót súgtam csak magam elé, a többit inkább magamban tartottam. Egy ideig még vártam, majd tehetetlenül kiléptem a szállodából és csak kószáltam az utcákon. Éjfélre hazamentem, de nem bírtam lehunyni a szememet inkább a földön ültem az ágy előtt és hagytam, hogy a könnyeim végig folyjanak az arcomon és ez így ment majdnem minden nap. Adina  párszor felbukkant , hogy szeretne velem beszélni, de végig kerültem őt amíg meguntam és belementem az ötletébe. Azt hittem, hogyha járni fogok Adinával, majd elfelejtem Daynát, de ez csak részben sikerült. Amikor vele voltam mardosott a bűntudat, de azt szerettem volna, ha elfelejtem ezt az elmúlt őrült hónapot, azonban tudtam, hogy nem ezt kéne tennem. Végig hiányzott valami, akármennyi időt is töltöttem Adinával, nem tudtam teljesen felhőtlenül boldog lenni, mert hiányzott. Jobban mint bármi eddig. Hiányzott az , ahogy viselkedik. Hiányzott az apró kis mozdulatai és a hibái. A nevetése és , hogy képes órákig fecsegni minden féléről. Hiányzott az , ahogy kitűnt a többiek közül és nem bírtam elviselni, hogy többet nem beszélhetek vele. Sőt még csak hallani se fogok róla, mert a telefont nem veszi fel , érthető okból és több mint 1000 km választ el minket egymástól.

-Zavarhatok?-nyitott be anya két kopogás között. Szomorú mosollyal nézett végig rajtam, de nem akartam látni , hogy mit gondolom. Tudtam, hogy a szemeim karikásak és, hogy nyúzott tekintetem van, nem kell, hogy ő is megmondja.Pont úgy néztem ki , mint minden anya rémálma. Elhagyatott voltam és összetört, mint Dayna .

-Nem tudom, hogy mi történt, de remélem ezzel sikerül egy kis mosolyt csalnom az arcodra. -mondta és leült velem szembe a padlóra, a kezében három levelet szorongatva. Mivel izgatottnak tűnt a tekintete , ezért egy kis kíváncsiság bennem is fellobbant, hogy hátha tényleg örülni fogok neki.

-Felvettek mind a három egyetemre.- nyújtotta felém a borítékot.

-Augusztus vége van.Szerintem már lekéstem azt, hogy indulhassak Szeptembertől. Különben is , mondtam, hogy ha fel is vesznek halasztok, mert itt van rám szűkség. -dobtam le őket a földre és kibámultam az ablakon. A szél gyengéden fújta a homokot, de még volt olyan meleg, ez ellenére is, hogy akik még itt voltak, azok kihasználva az alkalmat ,kimentek a strandra.

-Pont ezért küldtem én el a jelentkezésed. Tanulnod kell ,nem halaszthatod el ezt a lehetőséget. Keményen tanultál az elmúlt négy évben azért, hogy ösztöndíjjal felvegyenek és ezt nem dobhatod most csak úgy el.-magyarázta és közben megkeresve a kezemet gyengéden megszorította azt.Nem törődve a ledöbbent és meglepett arcommal tovább folytatta.- Mi megleszünk, már csak rajtad a sor. Tudom, hogy nem szívesen akarsz itt hagyni bennünket, de megvan a lehetőséged, hogy elhagyd ezt a helyet és itt az ideje, hogy azt csináld amiért dolgoztál.Emlékszem nem egyszer fent voltál éjfélnél is tovább, mert csak így lehetett meg az ösztöndíjad és ezt nem azért csináltad, hogy itt ragadj ebben a por fészekben. Nyáron mindenki által kedvelt helyén, azonban télen kihalttá válik, míg ezekkel-mutatott a papírokra-akárhova eljuthatsz. Az lehet aki igazán szeretnél. Mi megleszünk nélküled , ne aggódj és, majd amúgy is haza jössz a nagyobb szünetekben és akkor te is látod majd.

-Melyikre megyek?- kérdeztem meg, mert még nem döntöttem el, hogy ténylegesen el fogok-e menni.Szűkségük van rám akármit is mond, de anya arcán láttam az elszántságot, hogy mindenféleképp azt szeretné, ha elmennék tovább tanulni. A kérdésemre anya szórakozottan elvigyorgott és most rajta volt a sor, hogy kinézzen az ablakon. A napfény megvilágította az arcát és félretűrt egy szemébe lógó tincset.Még mindig fiatalnak tűnt, azonban most így észre vettem rajta egy két apróbb ráncot a szeme körül és a homlokán. Akármennyire is szép, az idő rajta is meglátszik lassacskán, mert az idő senkire sem vár.

-Sikerült megbeszélnem velük, hogy kapjál haladékot , hogy választhass . .-felelte én pedig kérdőn néztem rá.- Nem volt egy könnyű menet, de biztos vagyok benne, hogy megérte.-Szóval melyik?-emelte fel én pedig fél mosollyal áttanulmányoztam az egyetemeket, majd az egyiket a kelleténél tovább néztem a szívem pedig a torkomba ugrott. Talán ez van a legtávolabb a családomhoz, de mindössze öt órányi utazásra van Daynától.

-Úgy gondolom megvan.-mondta csendesen és a másik kettőt kivette a kezemből.

-Nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet.- ráztam meg a fejem és félve néztem rá.

-Csak félsz, de minden rendben lesz.-mondta nyugtatólag és egy puszit nyomott a homlokomra, majd kiment, azonban nem éreztem nyugodtabbnak magam. Rettenetesen féltem , de egyben mégis izgatott voltam. Nem lesz egy könnyű menet, de meg kell tennem. Hibáztam párszor ezúttal most nem akarok. A bőröndömet elővadászva elkezdtem csomagolni mindent amire szűkségem lehet, közben pedig anya is megjelent két repülőjeggyel és pár dobozzal.Mint kiderült ő is jönni fog, hogy berendezze a szobámat, mert amíg nem találja lakhatónak a kollégiumot, nem fog egyedül hagyni., fél  hogy éhen halok és megesz a kosz, persze megtudtam volna oldani egyedül ezeket, de nem ellenkeztem. Jól esett, hogy jönni akar velem.

-Ez kell?- emelt fel egy Adinával való képet, mire nemlegesen megráztam a fejem. A kapcsolatunk valójában csak három napig tartott , mert rájöttem, hogy ezzel semmi nem lesz jobb és véget vetettem vele.Kaptam pár érdekes mondatot, amiben felismertem, hogy mi illetve ki is ő és már nem találtam azt a lányt, akit kedveltem. Képes mindenkin áthaladni, csakhogy megszerezze amit akar, nem érdekli kinek mennyi baja lesz belőle, és hogy ezekkel kiket bánt meg , ebben pedig óriásira különbözik Daynától. Ő is ugyanúgy megszerzi amit szeretne, de ő ismeri a határokat.

Dayna szemszöge:

Az első napokat feszengve és összetörten töltöttem itthon, majd beleuntam az ön sajnálatba, meg a sok romantikus filmbe és inkább felhívtam a "barátnőimet". Pont úgy volt minden mint régen. Elmentünk a lehető legdrágább boltokba, ahol egész sok időt töltöttünk bent, persze az eladóknak semmi gondja nem volt velünk, mert számukra gyönyörű összegeket hagytunk ott, ami a legtöbbünknek meg se kottyant. A várost járva kávézókba ültünk be és hozzánk illő pasikkal flörtölgettünk, de ezek csak a nappal segítettek, mert éjszaka az az erős Dayna eltűnt, aki tökéletes mosollyal néz mindennek elébe és helyette előtört az összetört részem. Mindegy volt, hogy mit akartam , nem tudtam felejteni és az összes éjszaka álomba sírtam magam, majd másnap minden kezdődött előröl, mint egy örökös körforgás és nem tudtam mi lenne a legjobb számomra. Elakartam felejteni , könnyedén tovább gördülni rajta, és élni szerettem volna, ahogy eddig mindig is tettem, de semmi nem vállt be.Minden nap maradt a jól ismert álca, de a régi külső mögött már egészen más voltam. Minden mozdulatom és tettem azt sugallta, hogy semmi érdekes nem történt és semmi nem változott, de belül darabokban voltam. Már nem voltam ugyanaz és az álcám akkor bomlott le rólam, amikor az első nap az iskolába megjelent a folyosó kellős közepén egyenesen felém haladva megbánó tekintettel.

Akárki kérdezett a nyaramról nem meséltem semmit, amit persze furcsálltak a körülöttem lévők, de engem nem érdekelt, inkább a délutáni programot kezdtem nekik mesélni, hogy átjöhetnének készülődni, mert egy eléggé híres pedikűrös jön hozzám és szívesen látnám őket is fent .Persze a válaszuk igen volt, amit csak egy széles mosollyal nyugtáztam, de ez rögtön lehervadt az arcomról, amikor a tekintetemet ismét előre kaptam és szó szerint ledermedtem. A csengő megszólalt, ami azt jelentette, hogy a többieknek becsengettek, mi pedig végzősök nyugodtan elhagyhatjuk az iskolát, de egy tapodtat sem tudtam mozdulni, csak őt bámulni. Persze a lányok értetlenkedve fordultak felém és tettetett kíváncsisággal arról érdeklődtek, hogy mi a bajom, majd amikor kiszúrták az általam bámult személyt a szájuk egy o betűt formázott . Jeffrin állt ott egy szál vörös rózsával a kezében, majd megindult egyenesen hozzám. A gyomromban keserű csomó keletkezett pont mint a torkomban is és azon igyekeztem, hogy a könnyeim ki ne törjenek, mert nincs annál rosszabb, hogyha az előttem álló pletykások előtt bukik ki az összes érzelmem. Megindultam én is, de a magassarkúmon keresztül úgy éreztem, mintha ezer üveg szilánkon sétálnék , közben pedig valaki a friss sebeimet szaggatná fel.  Megálltunk egymást előtt és a szemébe nézve úgy éreztem mintha a tükörképem lenne. Ugyanazokat az érzéseket láttam benne tükröződni ,mint amik bennem zajlanak és talán ugyanazokról a fájdalmakról árulkodott  az egész teste.

-Mit keresel itt? Megmondtam, hogy nem akarlak látni.-ráztam meg a fejem és próbáltam erősnek tűnni. Fagyosan néztem rá, és a hangom meglepően magabiztosnak tűnt, sőt áradt a szavaimból a gyűlölet, de mégis éreztem azt a részemet, amelyik azt szeretné, hogy a karjaiba vessem magamat, ha kitárja azokat . Mögöttünk a csajok össze sutyorogtak és éreztem az értetlen kíváncsi tekintetüket, de most csak Jeffrinre koncentráltam és magamra. A bőre már fakóbb volt és a haja is sokkal hosszabbnak tűnt, de a szeme pont ugyanolyan vakító kéken ragyogott, mint bármelyik nap, amikor belenéztem és őt nézve egy pillanatra úgy éreztem, mintha semmi nem változott volna. Mintha az az este meg se történt volna, csak egy rossz álom  lenne.

-Küzdök valamiért, ami igazán fontos, életemben először .Pontosan tudom, hogy nem szeretnél itt látni, de nem tudlak elengedni. Kaptam egy lehetőséget és élni szeretnék vele. -válaszolt és a hangjára feltört a gyomromban az az ismerős pillangó, de a könnyeim is előtörtek.

-Megbántottál..megcsaltál.-suttogtam.-Én nem tudok megbízni benned.-ráztam meg a fejemet nemlegesen.

-Tudom.-bólintott, majd szomorú mosolyra húzta a száját.- Tudod azt szokták mondani, hogy addig nem jössz rá mid volt, amíg el nem veszítetted. Én tudtam mim volt , csak egy percre sem hittem, hogy elveszítelek és meg kell hogy mondjam pocsék érzés. Ha lenne még egy esélyem, akkor jobban megbecsülném, mert már nem tudom elképzelni a jövőmet nélküled. Már nem megy minden ugyanúgy, ahogy a nyár közepén . Vagy csak nem akarom, hogy minden ugyanúgy legyen, minden esetre nem fogom feladni. Most talán hibát hibára építek, de miután elmentél pár nap erejéig összejöttem Adinával, mert elakartalak felejteni és kíváncsi is voltam, hogy vajon tényleg érzek-e iránta még valamit, de semmi. Nem tudom miért csókoltam aznap éjjel vissza, de akármi lenne is a mentségem megetettem, viszont azt tudom, hogy még egyszer  nem fordulna elő, mert szeretlek és soha senkit nem szeretném még ennyire mint téged. Képtelen vagyok elengedni téged.-suttogta a végét és az egyik újával végigsimított az arcomon én pedig nem tudtam, mit mondjak. Annyiszor elképzeltem ezt a helyzetet és annyiféle kimenetele volt ez azonban más volt. Ez nem csak a  fejemben zajlott, hanem ténylegesen előttem állt  . Éreztem a bőrömön a tenyerét, hallottam a szavait, azonban nehezemre esett hinni neki, vagy inkább megbocsájtani. 

-Én már tovább léptem.- hazudtam a szemébe. Nem tudtam azt mondani, hogy nem hiányzik, vagy hogy nem szeretem már, de azt se tudtam kimondani, hogy felejtsük el azt az éjszakát. 

-Valóban?-kérdezte kíváncsian és látszott rajta, hogy nem hisz nekem. -Miért hordod még mindig azt a nyakláncot? Van vagy ezer ékszered és mindegyik sokkal értékesebb ennél. Ha tovább léptél volna már nem hordanál olyan dolgokat amik hozzám kötnek.

-Randizom már valaki mással.-gondoltam Todra a kávés sráccal, akivel szombaton fogok találkozni. -Tessék vissza adom. -kapcsoltam ki és a tenyerébe ejtettem, biztosítva igazamról, pedig nem tévedett. Akármennyi nyakláncom is van, ez mindig kitűnt közülük, mert az egyik városi sétán kaptam tőle, mikor már együtt voltunk. És bármit mondok később az egyik legszebb nap volt az összes vele együtt eltöltött, mert úgy éreztem valakinek igazán fontos vagyok, de most kétségbe estem. Nem tudtam biztosra, hogy mit tegyek és így magamat óvva a csalódástól cselekedtem, de mi van, ha pont így teszem tönkre a boldogságomat..és az övét, ha tényleg jelentek még valamit neki.

Hosszasan nézte a kezébe ejtett láncot, rajta a kék medállal , majd ismételten rám nézett. 

-Ezt egy csókkal együtt adtam oda. Az is hozzá járt.-A mondatára aprót felröhögtem, mert aranyos próbálkozás volt, de csak összekulcsoltam a mellkasom előtt a kezemet. Szerettem volna megcsókolni, nagyon is, de tudtam, hogyha megteszem akkor az összes próbálkozásom amit ellene tettem romba dől. 

-Nem csókollak meg többet.- makacsoltam meg magam, de őt ez nem érdekelte. A rózsát ledobva a földre két tenyere közé fogta az arcomat és félve elsőnek csak alig érezhető puszit hagyott a számon. Olyan volt mint egy csók emléke . Pár centire eltávolodott tőlem, és ezúttal én kezdeményeztem. A karjaimat a nyaka köré tekertem és nem törődve a következményekkel, azzal, hogy ez után minden sokkal jobban fog fájni megcsókoltam. Megpróbáltam minden érzelmemet beleadni a csókba miközben a nyelveink ismerős táncot jártak.

-Kérlek engedd, hogy harcoljak érted. Engedd meg, hogy visszanyerjem a bizalmadat. Minden jobb a semminél. -szakadt el tőlem és a homlokát az ennyimére fektette miközben könyörögve nézett rám.