II.2.rész és II.3.rész

Sziasztok! Sajnálom, hogy egy hónapig nem voltam, de volt amikor nem volt időm írni  , amikor meg volt, akkor túl fáradt voltam , majd hirtelen elakadtam és nem tudtam, hogy mit írjak, hogy alakítsam a szálakat. Ez talán az elején nagyon is látszik.. Kárpótlásul két részt hozok kicsit rövidek , de remélem azért valamennyire tetszeni fog majd. És ezentúl ígérem rendes időben hozom, majd a részeket, már most elkezdem írni a következőt.. És rettenetesen meg szeretném köszönni a feliratkozókat és a több mint 10.000 látogatót..nagyon imádlak titeket, nem is tujátok elképzelni mennyire boldog lettem, amikor megláttam a sok nullát..:)) ♥Jó olvasást!3♥ És előre is mindenkinek boldog Karácsonyt! 

Jeffrin szemszöge:

Fáradtan, de jó kedvűen dőltem végig az ágyamon a komor és üres szobában, de pár percen belül az ajtó előtt zörögni kezdett valaki, majd amint kinyílt, a most belépő  szoba társam kezéből minden kiesett.

-Tessék.-hajoltam le és felvettem az egyik videojátékát, majd letettem a szekrényére, mert látszólag a karja még most is tele volt.

-Kösz.-motyogta és fáradtan pakolgatta a dolgait. Hozzám képest alacsony srác volt és egy kicsit testesebb is. A homlokán izzadság cseppek gyöngyöződtek és összehúzott szemöldökkel, értetlenül meredt rám.

-Jó kedvűnek tűnsz.-állapította meg, majd nem foglalkozva velem folytatta a pakolászást.

-Az vagyok.-nyaltam meg a szám és az éjjeli szekrényre kitett képre sandítottam, amit még otthon készített Kurtis rólam és Daynárol. A képre nézve visszatért a levakarhatatlan mosolyom,mert tényleg boldog voltam. Végre megint éreztem, hogy van remény arra, hogy az ennyim lesz. És akkor soha többet nem teszek hülyeséget..

-Mit fogsz csinálni? Ian ..ugye? -kérdeztem rá a programjára és a nevére is, mert csak egy rövidke bemutatkozásra volt időnk korábban és szerettem volna jóba lenni vele, hogyha már egy éven át vele leszek egy szobában.

-Szerintem beüzemelem a dolgaimat.- bökött hátra, mialatt bólogatott .

-Én körbe nézek, majd..megismerkedem a többiekkel.

-Az esti kolesz bulira gondolsz?

-Nem. Nem hiszem, hogy elmegyek bulizni. Max benézek, de most nincs kedvem. -rántottam meg a vállam, majd bekapcsolva a gépemet munkát kezdetem keresni azon és a ma szerzett újságokban, Brooklynban.

Az ingemet még egyszer utoljára megigazítottam és vártam, hogy sorra kerüljek. Ismét átfutottam a sorokat, ami az ajánló levelem volt , majd amint kinyílt az ajtó már talpra is álltam. Korábban  kicsit megdöbbentem, amikor beléptem a kávézóba. Azt tudtam, hogy eléggé menő hely, de nem számítottam arra, hogy az állás interjúra több mint tíz ember fog jelentkezni és a létszám egyre csak nő.

-Ön következik.-szólt ki egy csinosabb fiatal titkárnő én pedig belépve a komfortos helyre, leültem a székre. A tulaj nekem háttal állt és fáradtan dörzsölgette az arcát. Amint felém fordult a kezemet nyújtottam bemutatkozás céljából, de az arcát meglátva nagyot nyeltem.

-Üdvözlöm, Mr.Laumer. -szólaltam meg és erőltetetten elmosolyodtam belül pedig éreztem, hogy felesleges ez a beszélgetés, akár most el is mehetnék.

-Jeffrin, nem hittem volna, hogy újra találkozunk. -mondta és az ő arcáról is ugyanaz a meglepődés tükröződött.

-Én sem. Gondolom akkor ..most..-mutattam az ajtóra, de megrázta a fejét.

-Nem , ez most munka. -kulcsolta össze a kezét, majd elvette a levelet és átolvasta. Hosszas gondolkozás közben folyamatosan bámulta az arcom, amíg ravasz vigyor nem terült szét rajta. -Tudod mit? Keverjük mégis bele a  a családi életet. Tied a munka , ha békén hagyod a lányomat. Őszintén megmondom nem akarom, hogy veled legyen és örülnék ha a saját köreiben mozogna. Megkapod a munkát és a teljes fizetést is. Eltekintek a kezdők óra bérétől. -mondta ki a gondolatait én pedig ledöbbenten álltam, bár nem is gondoltam, hogy másra számítsak .

-Köszönöm , inkább nem. Fontosabb számomra  a lánya.-álltam fel ,de ő áthajolt az asztalon és visszaültetett a kényelmes bőr fotelbe.

-Jeffrin, Jeffrin.-ismételgette a nevemet- Álljunk meg egy pillanatra. Fiatal vagy még és buta, nem gondolkozol. Most ugye egyetemre jársz, elég szép összegért. Gondolom kellene pénz pár dologra és a szüleid nem tehetik meg , hogy minden héten vagy hónapban utaljanak, ezért keresel állást.De tudod te milyen nehéz bármelyik üzletbe bejutni diák munkásként? Van annyi belőlük mint a fene és majdnem hogy ugyanazért a pénzért dolgoznak, mint a teljes óra béresek. Szerinted felvennének akárhova máshova? -kérdezte meg miközben kíváncsian méregetett.

-Reménykedem benne.

-Fiam, ide a reménykedés nem elég. Abból nem lehet megélni. Itt a lehetőség!Tálcán kínálom fel. Mit válaszolsz, elfogadod? -kérdezte én pedig nem tudtam, hogy mit válasszak.

-Rendben.- sóhajtottam szaggatottan.Nem akartam ezt tenni, de igaza lehet. Apáéknak nincs annyi pénzük, hogy még mindig adjanak nekem és valóban nehéz bejutni diákoknak egy jól fizetett állásra.

-Öröm volt veled üzletelni.-állt fel önelégülten, mire egy gúnyos, de tehetetlen mosoly futott végig az arcomon. Hát persze, hogy ők mindig megszerzik, amit akarnak, mert a kezükben van a hatalom.. 

-Önnel kevésbé.

-Nem fogod megbánni.Tessék ma kezdesz.-dobta oda nekem az egyenruha felsőt, ami egy sötétkék ing volt. -És te fogsz bezárni, csakhogy szokjad a rendszert.

A ruhatárban felhúztam a ruhámat és lecseréltem az gatya részét is egy fekete farmerre, majd végignéztem a sok irigy arcokon, akik engem bámultak,ugyanis előttem küldték el az embereket, hogy nincs már meg a megüresedett állás. Persze én kevésbé érzem magamat szerencsésnek, mint ahogy ők látnak. Az embereket elkezdtem kiszolgálni, és még akkor is olyan hangnemben válaszolok, ahogy illik egy pincér fiúnak, közben pedig azon gondolkodtam, hogy nem fogom feladni Daynát. Ha kell akkor kerülöm az apja jelenlétében , de akkor is vele leszek.

-Sok sikert.Ja és meg kell várnod amíg végez , majd a lány. Ellenőrizned kell, hogy kivan kapcsolva a sütő és a kávéfőző gépek.-nyomta a kezembe a kulcsot az egyik alkalmazott miközben vagy ezernyi utasítást sorolt fel. -Ha bármi gond van akkor még fél óráig itt van a főnök.-kiáltott utánam

- Megjegyeztem.-bólintottam és elkezdtem a székeket felpakolni , ez után amikor ezzel kész lettem, söpörni.

-Ne feledd miben egyeztünk meg.-szólalt meg hirtelen Mr.Laumer a hátam mögött.

-Hogy felejthetném.-mosolyogtam rá fájdalmasan és hagytam, hogy abban az álom világban éljen, hogy ez tényleg úgy is lesz.

-Pár óra múlva jön a lányért egy járat.-intett be a konyhába én pedig bólintottam és folytattam a munkámat. Eleinte nem igen érdekelt, hogy ki van még velem, csak amikor meghallottam az ismerős hang dudorászását.

Kíváncsiságból benéztem a konyhába ahol nekem háttal Dayna állt a mosogatónál.

-Bassza meg..-csúszott ki halkan a számon, mert az egész hely be volt kamerázva és biztos vagyok benne, hogy pont ezért hagyta őt itt. Tudta, hogy ha kettesben leszünk egyszer csak észre vesszük a másikat és én nem tehetek másképp most.

Hirtelen hátra fordult ,amikor becsuktam az ajtót, de még pont elkaptuk a másik tekintetét és pár percen belül kinyitódott az ajtó. A kezéről lekerült a rózsaszín gumi kesztyű, de a ruhája ujja kissé vizes volt.

-Hát te mit csinálsz itt? -kérdezte széles mosollyal. Belenéztem az egyik kamerába egy pillanatra, majd vissza rá.

-Mától itt dolgozom.- fordultam meg és egy ronggyal az asztalt kezdtem törölgetni, aminek ő rögvest neki dőlt.

-Nem is tudtam róla.-nyalta meg a száját és édes mosollyal figyelt.

-Én se, hogy te is itt leszel. -mondtam pár perc csend után.

-Ez amolyan büntetés féle. De ez az utolsó előtti napom.

-Az jó.-mondtam és egy másik asztalról takarítottam le a sütemény morzsáit. Próbáltam nem rá figyelni, de rettenetesen rossz érzés volt. Ki szerettem volna futni erről az egész helyről mielőtt megbántanám, de a csalódott arc kifejezésére pillantva tudtam, hogy elkéstem.

-Tettem valamit?-kérdezte meg komoly arccal, mire a rongyot otthagyva elé sétáltam.  Kezeimet a zsebembe dugtam és a válaszon gondolkodva néztem a tökéletes arcát. Mégis mit mondhatnék? Hogy nem tett, de nem akarok vele nyilvánosan beszélgetni, mert belesétáltam az apja játékába?

-Nem beszélhetnénk meg ezt kint?-kérdeztem. Az arca értetlenül meredt rám, majd kikerülve bement a konyhába. -Hát persze, hogy megbeszélhetjük. -tette hozzá még az ajtóban és hagyta maga mögött becsukódni a lengő ajtót.

-Kérlek ne haragudj! -mentem utána , mialatt teljesen tehetetlenül éreztem magam.

-Nem haragszom. Csak már megint nem értelek.- fordult meg. A szemei szikráztak , de az arca rezzenéstelen maradt.

-Kint megmagyarázom. -túrtam a hajamba.

-Miért nem most?

-Mert itt nem lehet. -feleltem kérlelő szemekkel és per pillanat olyannyira utáltam Dayna apukáját , mint még soha senkit az életben. És magamat is..

-Kint találkozunk.-fordult meg én pedig hiába álltam ott már nem szolt többet hozzám, ezért kint befejeztem a takarítást.

-Tessék.-adtam a kezébe egy teát és bezártam a kávézó ajtaját.

-Szóval miről van szó?

-Ígérd meg , hogy végighallgatsz.-kértem, mire rám nézett és kinyögött egy ígérem-t.

-Amikor bejöttem reggel jelentkezni az állásra , fogalmam se volt róla , hogy apukádé ez a hely. Ő csak azzal  a feltétellel adta nekem az állást, hogy távol maradok tőled. -kezdtem el meséli és az arcát vizsgáltam. - Először nem akartam elfogadni, de olyan dolgokat hozott fel, amik miatt tudtam,hogy nem hagyhatom elveszni ezt az állást. De téged sem akarlak elveszíteni.

-Megzsarol?-kérdezte halkan.

-Nem. Nem mondanám annak. Inkább a valóságot ábrázolta , úgy , hogy mindenféleképp kedvezzen neki.

-Ez jellemző rá.-rázta nemlegesen a fejét és a szája fájdalmas mosolyra húzódott. -Tudod, minden igaz amit mondtál nyáron a gazdagokról. Mindent megszereznek, amik kellenek nekik és szegényebb emberek csak  játékosok a sakktáblájukban. Nem érdekli őket a sok dolog csak a pénz és a hatalom. Nem érdekli őket a családjuk érzései sem , csak, hogy minden úgy alakuljon, ahogy szeretnék. De én mégis mindig másra számítok,pedig nem először teszi meg ezt.

-Akkor tévedtem. -utaltam a nyárra és látva az elveszett tekintetét magamhoz húztam ő pedig a fejét a mellkasomba nyomta.

-Ugye te nem fogsz magamra hagyni? -kérdezte csendesen. Mivel rögtön a kérdés után az ajkába harapott ezért tudtam, hogy talán ezt nem akarta volna kimondani.

-Nem foglak.-simítottam meg a göndör haját, mire gyorsan eltávolodott tőlem.

-És mihez akarsz kezdeni? Mármint mi lesz velünk? Szeretnéd, hogy beszéljek apával? Vagy esetleg elszökök, úgyis lázadónak tituláltak.. -húzta össze a szemöldökét és belekortyolt a teába.

-Majd titokban találkozunk. Miért hiszik, hogy lázadó vagy? -kérdeztem halvány mosollyal.

-Ez  hosszú történet nem is érdekes. -rázta meg a fejét, mire rákérdeztem, hogy hova szökne el.

-Szerintem az édességboltba. Kiskororomban is oda mentem el. Kerek négy órán keresztül ott voltam, amíg el nem kezdtek hiányozni. Azt hittem aggódnak értem, de fel se tűnt nekik, hogy nem vagyok otthon.

-Szorítsak helyet a szobában? Ha kell kitúrom Iant..

-Ez a legjobb ajánlat, amit hallottam..-nevetett fel. -Szeretnék én ott lenni?

-Imádnál..-bólintottam. -Persze csak Ian miatt..talán még a végén a chipsen is osztoznátok. Én meg tarthatnám a gyertyát.-ábrázoltam a fejemben lévő képet, mire édesen felkacagott.

-Mindenféleképp átgondolom az ajánlatodat. Viszont innentől én arra megyek.-mutatott a háta mögötti járdára és intett nekem.

-Hé..-szóltam utána és megfogtam a kezét, nehogy elmenjen. -Mi rendben vagyunk?

-Igen. -bólintott kedves mosollyal és egy puszit nyomott az arcomra.-Jó éjt pincér fiú.-köszönt el és hátat fordítva elsétált.

II.3.rész

Dayna szemszöge:

-Magasabbra kell, hogy emelj!! -szóltam neki nevetve .

- De elfáradtam!- fintorgott rám és letett. Már több hónap eltelt , de mi végig csak barátként viszonyultunk a másikhoz, akámilyen helyzetbe kerültünk és ez idő alatt volt, hogy szerettem volna, ha kezdeményezne , de volt, amikor túlságosan féltem, hogy mi lenne utána, ezért inkább csak elfordultam tőle. Féltem, hogy amint összeveszünk el fogom veszteni örökre és nem tudtam mit csináljak.

-Muszáj az emelés?-nyögte

-Csak nem puhány vagy Weinig? - kérdeztem, amikor letett és meglöktem a csípőmmel amikor elhaladtam mellette.

-A tizedik után egy kicsit elkezdek gyengélkedni..

-Rendben akkor pihenőt tartunk.-adtam meg magam , mire megragadta a derekamat és hirtelen elkezdtünk dőlni.

-Végre.-szólalt meg és magához ölelt a kanapén szétterülve. Túlságosan közel voltunk a másikhoz, de nem húzódtam el , inkább a karjára fektettem a fejemet és imádkoztam, hogy apáék ne most érkezzenek meg. A jellegzetes illata megcsapta az orrom , mire becsuktam a szemem.

-Hát persze, hogy te ide jössz.- szólt a macskámnak , amikor ő is felugrott közénk és a fejét kezdte simogatni.

-Biztos velem szeretnél táncolni? Elég béna vagyok. -utalt  a múltkori meghívásomra, mert hamarosan lesz egy végzősöknek rendezett búcsúztató, amire mindenkinek lehetett hívni egy partnert és én őt választottam.

-Egészen biztos.-bólintottam ő pedig aranyosan rám mosolygott.-Nekem lesz a leghelyesebb partnerem. - vigyorogtam rá, mire viszonozta azt és a kezével megkereste az ennyimet. Csak arra koncentráltam, hogy az érzést és a képet elraktározzam akkora,  amikor egyedül leszek és hiányozni kezd.

-Te tényleg hiszel benne, hogy működne kettőnk között ez a dolog.- kérdeztem csukott szemmel.

-Szeretném hinni. És igen, bízok benne.

-És ha megutálsz? -tettem fel megint egy újabb kérdést. Nem szerettem volna ha így lenne, de folyamatosan bennem volt a félelem, hogy nem lennék neki elég. Egyszer hirtelen rá jön, hogy nem illek hozzá és ott hagy.

-Miért kérdezel ilyen butaságokat? -könyökölt fel , így én is hasonlóképp tettem.

-Dayna?! Fent vagy kicsim? -hallottam meg anya kiabáló hangját, mire rémülten néztem Jeffrinre.

-Gyere!-súgtam amilyen halkan  tudtam és bevezettem a fürdőszobámba, de már kimenni nem volt időm, mert anya feljött a szobámba. Az ajtóba lévő kulcsot elfordítottam és a biztonság kedvéért befogtam Jeffrin száját.

-Épp törölközök. Egy pillanat. -kiabáltam ki zakatoló szívvel. A szememet az előttem álló fiúéba fúrtam és arra összpontosítottam, hogy ne röhögjem el magamat. A szeme össze volt szűkülve , így tudtam, hogy ő is szélesen mosolyog.

-Rendben. Hoztam neked egy ruhát, majd próbáld fel. Szeretném, ha este ezt húznád fel.

-Már mondtam, hogy nem akarok menni!

-Én pedig , hogy kötelező. Apádnak fontos, hogy ott legyen a családja ezen az estén és támogassa. Igyekezz!

-Be fog jönni a fürdőbe utána. -suttogtam aggodalmasan. Ő megfogta a szájára tapasztott tenyeremet és levette onnan, majd a kezét a csípőm köré fonta és még közelebb húzott magához.

-Megoldom. De miért kérdezted azt ott kint? -suttogta vissza.

-Mert félek.-ráztam meg a vállam, mintha ez olyan kis dolog lenne.

-Soha nem tudnálak utálni . Egyszer már próbáltam és nem sikerült..akkor csak beléd szerettem. És ez nem is fog változni. -válaszolt még mindig túl közelről, de nem közeledett tovább. Megígérte, hogy ő semmi olyat nem fog kezdeményezni, ami nem lenne baráti és ezt be is tartja. Én pedig nem hajoltam közelebb tekintve arra, hogy anya kint áll , pedig szerettem volna. Nagyon is..

Félve lenyomtam a kilincset és egy szűk résen a lehető leggyorsabban kiléptem, majd visszahúztam magam mögött az ajtót.

-Azt hittem már soha nem végzel. -Igazította meg az aranyszőke haját, amit direkt erre az estére festetett és szárított be.

-Próbáld fel. Szerintem csodás leszel benne. -nyújtotta felém a ruhát és a fürdő felé pislogott.

A kezembe vetem a piros hosszú szoknyát , aminek a mell alatti része strassz kövekkel volt kirakva.

-Ha este megyünk , akkor délután még szabad vagyok. Ugye? -kérdeztem rá, miközben belebújtam a puha anyagú ruhába. Anya elhúzta a száját és megrántotta a vállát. 

-Ha nagyon el akarsz menni. Kivel leszel?

-Az egyik barátnőmmel vásárolunk.-hazudtam és megigazítottam a ruhát. Aggódva néztem oldalra, amikor besétált a fürdőmbe, majd kijött onnan. Az arca semmiről nem árulkodott , így mivel nem kérdezett én sem szólaltam meg. 

-Legyél itthon, hogy el tudjál készülni. Szeretnélek bemutatni valakinek. -mondta ellenmondást nem tűrően és kitopogott a szobámból. Csalódottan néztem a tükörben az arcomat, mert bűntudatom volt, hogy folyamatosan hazudok. 

-Találkozunk a parkba két óra múlva?-fordultam meg Jeffrinhez , aki csak bólintott és kimászott az ablakon. Én leszedtem a ruhát magamról, majd visszaakasztottam a vállfájára és lefektettem az ágyamra. Hirtelen eszembe jutott a fürdőszobai jelenet , mire egy levakarhatatlan buta mosoly került az arcomra. A kezemet a számra tettem és valami melegebb ruhát kezdtem keresni. 

-Fél órája várok rád! - köszöntött durcás arccal, amikor megérkeztem, mire tündéri vigyort varázsoltam magamra. 

-Sajnálom?! -kértem bocsánatot hátha ez elég, de ő az egyik szemöldökét felvonta . A karjaimat a nyaka köré fontam, már amennyire engedte a sok kabát és a sál .

-Haragszom rád! - tolt el magától és ekkor vettem észre ,hogy a tenyerében egy hatalmas hógolyót dobálgat. 

-Jeffrin,  esküszöm megbánod, ha azt nekem dobod! - figyelmeztettem  komoly arccal és hátrálni kezdtem, mert a mosolya csak egyre inkább szélesebb lett. 

-Hagyjál!-kiabáltam amikor elkezdtem futni, de ő is megindult utánam a végén pedig elrugaszkodott és magával húzva engem is, a hideg hóba estünk.-Te csalsz!- szóltam neki és elkezdtem felé dobálni azt a havat, amit elért a kezem. 

-Ne haragudj, de ezt muszáj!-mondta és a  nyakamhoz nyomta a hideg hógolyót. 

-Utállak- nevettem fel és elkezdtem kiszedegetni, majd vissza adtam neki, amiből egy hó csata kerekedett. 

-Lefagy az arcom.-jött közelebb és sűrűn pislogva nézett rám. A szempillái végén pedig apró kis fehér hó darabok ültek. 

-Várjál -szóltam neki és a sálammal lesöpörtem az  arcát, mert a kesztyűm tele volt kicsi,oda ragadt  galacsinokkal. 

-Gyere van egy ötletem. -mondta és a hátára vett.

-Hova megyünk?-kíváncsiskodtam széles mosollyal. Tetszett ez a nap és szerettem vele lenni. Még mindig. Ez amolyan búvóhely a valóság elől. Ő a menedékem, és minden nap ő segít  hogy egyben tudjak maradni. Én pedig csak neki engedem meg, hogy segítsen. 

Egy aprócska lejtő volt előttünk, ami már simára volt csúszva. Szorosabban bújtam hozzá, amikor megindult, ezt követően pedig esdekelve értünk a legaljára.Én vagy nyolcszor azt hitem, hogy mind a ketten elesünk . Mielőtt fáradtan támaszkodtam a térdemre még egyszer lejöttünk , de ezúttal egymás kezét szorítva . A gatyámon vizes foltok dísztelenkedtek és a hajam is teljesen elázott a hótól, de nem foglalkoztam vele. Máskor érdekelne ezek a dolgok, de vele ezek nem foglalkoztatnak egy ideje. 

-Van egy ötletem. Egy utolsó fogócska. El kell futnod addig a fáig , ha elkaplak még az előtt ,nyertem, ha eljutsz oda te győzöl. 

Összefont kézzel néztem komolyan a kopasz ágakat, majd rá emeltem a tekintetem, mintha egy fontos dologról beszélnénk nem pedig egy játékról. 

-Ha nyerek kapok egy forró csokit. 

-Komoly tétről beszélünk, de benne vagyok.- mosolygott rám féloldalasan és a kezét nyújtotta, hogy érvényesítsük a szabályzatot, majd kicsit előnyt adva magamnak, kigáncsoltam és futni kezdtem. Párszor megcsúsztam, de végig küzdöttem magamat, csakhogy az utolsó pár lépés előtt a karjai körém fonódtak. 

-Nem játszol tiszta lappal!!- mondta nevetés közben mire megfordultam a karjai között. 

-Ez még tisztességes volt.-jelentettem ki, ő pedig felvont szemöldökkel meredt rám. 

-Ja, hogy ez még tisztességes.

-De mennyire, hogy az. Járt nekem, az előny. 

-De megvagy. Én nyertem. -ismételte el.-Ezért jár egy csók. -jelentette ki határozottan ,én pedig hirtelen abbahagytam a lélegzést a meglepettségtől. 

-Igen? Én erről a szabályról még nem hallottam. 

-Mert most találtam ki. De ettől függetlenül még igaz.. -felelte, de nem mozdult.nekem kellett megtennem az első lépést, ezért gyengéden elmosolyogtam és a tenyeremet az arcára tettem, hogy közelebb húzzam magamhoz. Talán ez nem tartozik a barátság kategóriába, de nekünk soha nem lett volna elég  csak barátság. Nekem kellett ő és a szemébe nézve biztosra vettem, hogy viszonozza ezt az érzést . Mind a ketten nyakig benne voltunk, felesleges lett volna tagadni.